Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 18 (256. szám) - A kereskedelemről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1585 ilyen kezdeményezést természetesen teljesítünk úgy, ahogy azt nekü nk a parlament és a törvényeink és a magunk belső kötelezettségvállalása előírja. Legvégül azt mondja a képviselő úr, hogy az Országos Gyógyintézeti Központban szabálytalan eljárás során sok szemetet kell kitakarítani sok pénzért. Ebben az ügyben nem szere tnék humorizálni, képviselő úr. Ha az Országos Gyógyintézeti Központban szabálytalanság történt, a leghatározottabban tudom biztosítani a képviselő urat, hogy a tárca abszolút jogszerűen és nagyon szigorúan fog eljárni. Az intézmény gazdasági vezetőjét fel függesztettük, és ha meg azt mondja a képviselő úr, hogy önök után van még kis szemét, amit takarítani kell (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , azt is meg fogjuk tenni, képviselő úr. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban .) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti fölszólalásaink végére értünk. A kereskedelemről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Mandur László) : Soron következik a kereskedelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Önök az előterjesztést T/17701. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/17701/14. számon kapták kézhez. Legelőször megadom a szót Dióssy Gábor gazdasági és közlekedési álla mtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben. Parancsoljon, államtitkár úr! DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A lakosság szint e minden rétege közvetlenül vagy közvetve mint fogyasztó, kereskedő, forgalmazó vagy akár mint munkavállaló naponta kapcsolatba kerül a kereskedelemmel. Ezért alapvető fontosságú, hogy e tevékenység különböző érdekek figyelembevételével megfelelő szabályoz ást kapjon. Az ágazat gazdasági és társadalmi jelentőségét is érzékelteti az, hogy az ágazat szabályozási területe a GDP 12 százalékát és a magyarországi munkahelyek 14 százalékát foglalja magában. Sok országban a kereskedelmet kódexszerűen szabályozzák, ö sszekapcsolva a kereskedelmi szerződések rendszerével. Magyarországon a szerződésekre vonatkozó előírások a polgári törvénykönyvben találhatók, elválasztva a kereskedelmi igazgatási szabályoktól. Az ellenőrzés területe is megosztott, az ellenőrző hatóságok egy része nem a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hatáskörébe tartozik, erre tekintettel igen körültekintően kellett meghatározni, hogy mi tartozzon a kereskedelmi igazgatás szabályozási körébe és így a kereskedelmi törvénybe. A kereskedelem átfogó sz abályozására utoljára a hetvenes évek végén, az azóta is hatályban lévő 1978. évi I. törvényben került sor. Az azóta eltelt közel három évtizedben természetesen jelentős változások következtek be a gazdaság, ezen belül a kereskedelem területén. Ezért ma má r elkerülhetetlen egy átfogó, modern, a mai kor kihívásainak megfelelő ágazati törvény megalkotása. A tisztelt Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat célja, hogy a kereskedelmi tevékenységek folytatásának feltételeit keretjellegűen szabályozza, minim álisra szűkítve az állami beavatkozást, továbbá, hogy egyértelmű, átlátható jogi környezetet teremtsen, valamint egyszerűsítse a tevékenység folytatásához szükséges hatósági eljárásokat. Ezzel egyidejűleg a javaslat nagy jelentőséget tulajdonít a szakmai ö nszabályozásnak, és elvárja a kereskedelmi vállalkozásoktól, hogy