Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 4 (251. szám) - A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - GÖNDÖR ISTVÁN, a honvédelmi bizottság előadója:
1005 erősítik a közép- és a végrehajtó i szinten a vezetők jog- és hatáskörét is. A javaslat pontosítja a nyugállományúak egyenruhaviselési szabályait, figyelve a szerzett jogok védelmére, valamint az egyenruhához fűződő hagyományos értékek megőrzésére. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képvisel őtársaim! Ahogy az a törvényjavaslat címéből is kiderül, a Hjt. mellett javasoljuk módosítani a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény egyes rendelkezéseit is, ugyanis a törvény hatálybalépése óta eltelt időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy ki sebb pontosításokra van szükség. Itt kapott helyet a társadalombiztosítás ellátásaira és a nyugdíjra, magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi törvény módosítása is, amely szükségszerűen kiterjeszti a tb törvényi hatályát az önkéntes tartalékos állományra is. Tisztelt Ház! Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a törvényjavaslatot tárgyalják meg, és módosító javaslataikkal segítve, azt fogadják el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Ma ndur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a honvédelmi bizottság állásfoglalásának, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, 55 perces időkeretben. Először megadom a szót Göndör István képvise lő úrnak, aki a többségi véleményt ismerteti. GÖNDÖR ISTVÁN , a honvédelmi bizottság előadója : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi bizottság megtárgyalta a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú ka tonáinak jogállásáról és a Magyar Honvédségről szóló törvényjavaslatot, egységes szerkezetben a T/17404. számú törvényjavaslatot. A bizottság tagjai 11 igen és 6 nem szavazat mellett támogatták a törvényjavaslat általános vitára bocsátását. A többségi véle ményt megfogalmazóknak az volt a véleménye, hogy rendkívül fontos, hogy a kormány benyújtotta ezt a törvényjavaslatot, hogy lehetőség szerint még a választási kampány előtt fogadhassa el az Országgyűlés a törvényjavaslatot, ezzel segítve azt, hogy az állom ány jogbiztonsága javuljon, és ne a választási időszak utánra kerüljön. Üdvözöljük az önkéntes és tartalékos szolgálat kialakítására vonatkozó szabályokat, a fogalmi meghatározást, de tudomásul vesszük, hogy ez egy keretlehetőség, tehát a továbbiakban lehe tőség lesz ennek a pontosítására és a részletek kidolgozására. Hangsúlyoztuk azt, hogy fontos, hogy a megváltozott körülmények mellett a jogszabályok is mindig megfelelően változzanak, különös tekintettel az európai uniós vagy a NATOtagságunkból fakadó kü lönböző kihívásokra és feladatokra. Fontos, hogy törvényes eszközök álljanak rendelkezésre, amelyek segítik, hogy a hadsereg megfelelően működni tudjon. Úgy, ahogy a miniszter úr elmondta, nekünk is az a véleményünk, hogy itt a harmadik pillér, az alkotmán ymódosítás - az új honvédelmi törvény után most ez a harmadik pillér , amely fontos az önkéntes tartalékos állományra vonatkozóan. A törvényjavaslat ösztönzi a szerződéses állomány növelését a tiszti és tiszthelyettesi kategóriában egyaránt. Növeli a szer ződéses jogviszony minimális időtartamát, növeli a katonák jogbiztonságát, segíti a tervezhető jövőt, az életpálya feltételeit javítja. Számos pontosítás van, amelyeket támogatunk. Befejezésül, nagyon fontosnak tartjuk azt, ami a fegyelmi eljárással kapcso latos, különösképpen az egyes missziókra vonatkozóan vagy külföldön elkövetett fegyelemsértésekre vonatkozóan. A szabályok a tervezetben kezdeményezik, hogy rugalmasabb legyen a kiképzési idő, heti 60 óra kiképzési időt tesz lehetővé, ezt mindössze 14 hétb en korlátozza, és ezt követően a pihenőidőre megfelelő rendelkezéseket tartalmaz. Összességében, még egyszer megerősítem, elnök úr, a bizottság 11 igen és 6 nem mellett támogatta az általános vitára bocsátást.