Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. július 5 (243. szám) - Megemlékezés Tóth Imre László (MDF) volt országgyűlési képviselő haláláról - „Propaganda és valóság, a magyar gazdaság helyzetéről!” címmel politikai vita folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter:
541 Európaterv s a többi, de szerintem önök nem csináltak semmi mást, csak Ludas Matyiprogramot valósították meg: hogyan lehet háromszor három év alatt annak a pénznek a háromszorosát kivenni a nyugdíjasok, családok zsebéből, amit még meg sem kaptak. Körülbelül ez az önök programja három év alatt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra jelentkezett, és megadom a szót Kóka Já nos miniszter úrnak. Parancsoljon! DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Őszintén szólva, kicsit lejjebb ment a hangulat. Áder frakcióvezető úr legalább hozott valamiféle lendületet ebbe a beszélgetésbe, de hát most már önök azért töltésről, meg kerozinárról beszélgetnek a gazdaságpolitika kapcsán. (Tállai András: Adjál rá időt!) Csak szerettem volna jelezni, hogy nem feltétlenül kötelező kihasználni az időkeretet, ha nincs más mondanival ójuk. Elmondom még egyszer, mert még van 13 perc, hátha meggondolják magukat, és előjönnek adatokkal, tényekkel, mert adatokról tényekről és nem jelzőkről jöttünk vitatkozni. Szívesen vitatkozom elvont dolgokról is, de szerintem teljesen felesleges. Megpró báltam kihámozni megint abból, amit hallottunk, hogy milyen adatokra tudnék reagálni. Fónagy úr felvetésére, autópályaépítés: nézze, valóban nem könnyű szembenézni azzal, hogy önök építettek 7 kilométert, mi meg 511 kilométert. (Varga Mihály: Már megint?) Azzal sem könnyű szembenézni, hogy a Fidesz autópályaprogramjának az volt a legnagyobb hátránya, hogy nem volt neki előnye, hiszen úgy próbálta ezt a hatvanvalahány elkezdett kilométert finanszírozni, hogy valahogy bepakolta, a költségvetésből és a parlam enti ellenőrzésből kivonva, az MFB alá, de hát aztán kiderült, aztán év végén vissza kellett konszolidálniuk a számokba. A dunaújvárosi hidat megkérdezheti, hogy miért nem kezdtük el építeni, de most ez épül, és akkor is épül, ha önök nagyon nem szeretnék, mert nyilván bebizonyosodik, hogy nem a Fidesz, hanem a MedgyessyGyurcsánykormány csinálta ezt meg. Képviselő úr, odáig ne menjünk el, hogy megkérdezzük, hogy miért német tankerek szállítják az üzemanyagot, amikor, mondjuk, az MAN típusú autóit látja az autópályákon, mert azt hiszem, hogy ezzel bohózatba visszük át az alapvetően gazdaságpolitikainak induló vitanapot. Elmondom még egyszer: 511 kilométer autópálya épül, annyi, amennyi összesen volt korábban Magyarországon, ezt a sikert önök akkor sem hazud hatják el, ha minden egyéb sikerünket megpróbálják, mert ez kézzelfogható. Jövő márciusban már nemcsak Szegedig - mert Szegedig az idén novemberben , az országhatárig lehet az M5ösön közlekedni. Jövő tavasszal átadjuk Dunaújvárosig az autópályát. Jövő év végére 35 kilométer híján Budapestet a horvát tengerparttal autópálya köti össze. (Dr. Fónagy János: Tessék összeadni, ez 310 kilométer.) Ez a 35 kilométer 2007 végére elkészül. 2006 végére Debrecen, Nyíregyháza elérhető autópályával, elkerülő utakkal, cs omópontokkal, ipari parkokhoz vezető területekkel. És ha ezeket az eredményeket nem ismerik el, akkor szerintem ennek a vitának a nézői azt gondolhatják, hogy az összes többi kérdésben nincsenek alátámasztva az önök adatai. (Dr. Fónagy János: Ez 310 kilomé ter. Egy meg egy meg egy...) Nézzük a gázárakat! Annyiszor elmondtam már, megint elmondom (Tállai András: Unod?) , hogy a gázárak, a nyersanyagárak alakulása tőlünk független. Az energia 70 százalékát importáljuk. (Domokos László: Ki engedélyezi?) Egyébirán t utánanézettem, és a következő érdekes adatokról szeretnék önöknek beszámolni. A Fidesz saját kormányzása alatt, az OrbánTorgyánkormány uralkodása idején (Varga Mihály: Ki se tudod mondani.) a kőolaj világpiaci áremelkedését 72 százalékban követte a lak ossági árakban. Ez a kormány a kompenzációs mechanizmusokkal körülbelül 53 százalékban követte a lakossági gázárakban a világpiaci árindexet. Tehát az a helyzet