Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. július 5 (243. szám) - Megemlékezés Tóth Imre László (MDF) volt országgyűlési képviselő haláláról - „Propaganda és valóság, a magyar gazdaság helyzetéről!” címmel politikai vita folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter:
528 javasolnám nem a 800 ezer köztisztviselő nyakába varrni ezt a problémát, még akkor sem, hogy ha egyes részei többet keresnek, mint a versenyszférában. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) A struktúrával van a baj, azzal a s truktúrával, tisztelt képviselő hölgyek és urak, amit önök - a politika egészéről beszélek most - az utóbbi 15 évben elfelejtettek megnyitni. Nyissuk most meg ezeket a kérdéseket, kezeljük külön a gazdaságpolitikától, de tárgyaljuk ezeket is. Ugyanebbe a k ategóriába tartozik a gyermekvédelmi támogatások kérdése, a gyermekszegénység ellen való fellépés, az oktatás. Ezek maguktól nem oldódnak meg, csak akkor, ha állami eszközökkel azon vagyunk, arra költjük az adófizetők pénzét, hogy jobban működjenek. Erre v állaltunk kötelezettséget a száz lépés programjában. Frakcióvezető úr, én használtam (A mobiltelefonján beszélő dr. Áder Jánosnak.) - frakcióvezető úr éppen telefonál, de majd el fogom neki ismételni, hogy van egy jövedelemkalkulátor, a Pénzügyminisztérium honlapján nemrég jelent meg, a szociális ellátást, családi pótlékot, mindenfélét beszámol ide, megnézi az adózás változtatását, és beírtam ide az ön által említett adatokat. 88 ezer forintot kereső családfő, két gyermek, egyedül neveli - ha jól értettem - a két gyermekét (Dr. Áder János: Van egy felesége is!) , nincsen a családban élő tartósan beteg, fogyatékos felnőttkorú, nincsen fogyatékos gyermek sem. A család összes jövedelme 2005ös adózás szerint 263 320 forint, a 2006os adózás szerint pedig 380 120 forint. Itt van a részletes megbontás, a családi pótlék összege 187 200 forint volt és 312 ezer forint lett, tehát a megtakarítás 124 800 forint. Kérem, képviselő úr, amikor ezek a számok rendelkezésre állnak, és ha mond más adatokat, megmondja, hogy hány fogyatékosról legyen szó, hogyan modellezzük le, szívesen beütöm, és elmondom önnek az eredményt, de amikor ön azt mondja, hogy nem értek hozzá, akkor egyben valószínűleg azt is mondja, hogy ez a kalkulátor nem működik jól. Ha nem működik jól ez a kalkulá tor, kérem, mondják meg, hogy hol közöl hibás adatokat, és ki fogjuk javítani. Akármerről nézik meg, nem lehet eltagadni azt, hogy 40 százalékot növeltünk az egy gyerekre jutó családtámogatás összegén, az önök kormányzati idejéhez képest. (Harrach Péter: Ö sszekevered a családi pótlékkal! - Varga Mihály: Szégyen! - Dr. Áder János: Alapfogalmakkal nincs tisztában! - Harrach Péter: Majd utána megmagyarázom a különbséget!) Ön egyébként azt mondta, hogy hátha majd kapok itt interneten egykét jó adatot. Gondolom , hogy ezt próbálta szembeállítani a Varga Mihály által kiosztott adatokkal. Ne haragudjanak, de én nem gondolom azt, hogy a gazdaságpolitikai kultúra része lenne például az, hogy amikor a külföldiek magyarországi közvetlen tőkebefektetési állományait elem zik, akkor egymás mellé tesznek két számsort, csak az egyik, ha figyelmesen megnézik, négy évre vonatkozik, a másik két évre, és önök azt próbálják bizonygatni, hogy önök ugyanannyit vagy többet vontak be, mint mi. (Varga Mihály! Na ne!) Ne próbáljuk meg a statisztika adatait (Varga Mihály: Két dologról van szó!) ilyen módon tálalni, mert azt gondolom, hogy akkor nem felelünk meg azoknak az igényeknek, amelyek miatt ma idejöttünk. Mádi képviselő úr felszólamlására: egy egészen érdekes kép rajzolódik ki benn em az önök politikájáról. Ami ma jól működik, ahol ma pozitív eredmények vannak, azok nyilvánvalóan a Fidesz pozitív döntéséből fakadó jó eredmények, ami meg rosszul működik, azt pedig mi rontottuk el. Ez egy nagyon veszélyes megközelítés. Gondoljuk csak t ovább, önök hivatkoznak sikerekre a saját kormányzatukból, azok nyilvánvalóan akkor e szerint a narratíva szerint a Hornkormány sikerei valójában, hiszen akkor született döntések talaján épültek, míg a rossz döntések nyilván a Fidesz… - ne menjünk ebbe be le. Még egyszer mondom, frakcióvezető úr, képviselő hölgyek és urak, hogy számokról, tényekről beszélünk - és nem minősítések , abból pedig nem nagyon állnak jól az önök oldalán. (Dr. Áder János: Ez hihetetlen! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Szerény e mber!) Tállai képviselő úr szintén adókról beszél. Az úgy nem megy, hogy megnézek egy adótáblát, és megnézem, hogy hol történt járulékemelés, hol történt indexálás, hol csoportosítottunk át úgy adónemeket, hogy más úton szedünk be. Ilyen például az ökoadók rendszere, ahol azt mondjuk, hogy azok fizessék a környezetterhelési díjat, akik szennyezik a környezetet, és ne úgy általában mindenki.