Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. június 27 (241. szám) - A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2003. évi CXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter:
357 valamilyen adatokat rosszul becsültek meg, és innentől kezdve több száz millió forintos ingadozások kezdődnek meg a forrásmegosztási rendszerben. Több alkalommal elmo ndtam már, hogy én a hosszú távú megoldást egyetlen fordulatban látnám: ha a parlament a neki alárendelt Állami Számvevőszéket megbízná azzal, hogy minden évben ellenőrizze a forrásmegosztás adatait, auditálja a fővárosi forrásmegosztást, így minden évben az Állami Számvevőszék végezzen egy vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy azok az adatok, amelyeket a kerületek és a főváros benyújt, megfelelneke az Alkotmánybíróság korábbi döntésének, és rögzítike azokat a tiszta kritériumokat, amelyek oly nagyon elvárha tóak a fontos döntés meghozatala előtt. Ugyanis egyedül az Állami Számvevőszék az, amelyik képes arra, hogy adott esetben mind a kerületeknél, mind a fővárosnál pártatlanul, függetlenül lefolytasson egy vizsgálatot, megvan rá a kellő jogi felhatalmazottság a. Egy fővárosi könyvvizsgáló milyen alapon kutakodna a kerületi adatokban? A kerület pedig egyáltalán nem lát bele azokba a számításokba, amelyeket a főváros vagy az ő megbízásából kutatóintézetek műhelyében végeznek. Hogy ezt a bizalmatlanságot oldani le hessen, én ezt az egyetlen, de nagyon lényeges megoldást tartom kézenfekvőnek. És innentől kezdve valóban egy teljesen más logikával kezd el működni a fővárosi forrásmegosztás, ugyanis tétre megy a történet: ha valahol az Állami Számvevőszék megállapítja, hogy csalárd adatközlés történt, akkor javaslatot tehet törvényességi észrevétel formájában arra, hogy ez a továbbiakban ne történhessen meg, és elkerülhetők ezek az évről évre ismétlődő anomáliák, amelyek hol jobb, hol rosszabb leosztást jelentenek egyeg y kerület vagy a főváros számára, de egy biztos, ahogy az előterjesztő most a vita elején is megemlítette: abszolút kiszámíthatatlanná, instabillá teszi az egész forrásmegosztási rendszert. Tehát visszatérve a módosító törvényjavaslatra: Molnár Gyula képvi selőtársam és polgármestertársam úgy fogalmazott, hogy jó szívvel kérik a támogatást. Én meg csak úgy tudok fogalmazni, hogy jó szívvel nem tudjuk a támogatást adni egy olyan törvénymódosításhoz, amely nem tesz mást, mint egyfajta apró kozmetikaiplasztika i műtétet végez egy olyan rendszeren, amelyen már valójában semmiféle ilyen apró műtét nem segít, ezt gyökerében kell megváltoztatni. Úgyhogy ezért mi ezt a törvénymódosítást ebben a formájában nem támogatjuk. Ellenben támogatjuk, hogy valóban, a parlament i pártok szintjén is kezdődjék meg az az egyeztetés, amelyre már Pettkó András utalt az előbb, és ne csak a fővárosi frakciók lobbierejére bízzuk, hogy most az SZDSZ és az MSZP hogyan fog tudni ebben megegyezni, hanem valóban egy széles, minden parlamenti pártot felölelő szakmai egyeztetés kezdődjék meg, azért, hogy minél előbb a törvényhozás elé kerülhessen a forrásmegosztási törvény átfogó módosítási javaslata. Ebben, azt gondolom, hogy a Fidesz is maximálisan partner lesz. Köszönöm szépen a figyelmet. (T aps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Lamperth Mónika belügyminiszter asszonynak. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném a képviselő ú r hozzászólása után világossá tenni, a kormány támogatja azt, hogy a forrásmegosztási törvény módosításra kerüljön. A kormánnyal együtt én belügyminiszterként is úgy ítélem meg, hogy alapos munkát végeztek a fővárosi szocialista képviselők, mert nagyon sok szempontot, ami fontos volt a forrásmegosztásnál, mérlegeltek, és azt is fontosnak tartom, hogy a kijavítás lehetőségét és egyéb olyan korrekciókat elvégeztek, ami feszültséget jelentett a korábbi törvényben. Azt gondolom, hogy egy teljesen új forrásmegos ztási törvénynek nekilátni, amit a képviselő úr igényelt - talán joggal igényelt, hogy a mélyére is menjünk a dolognak , abban a formában, hogy egy új törvénymódosítást benyújtani a parlamentnek és végigtárgyalni ősszel, ahhoz kevésnek tartom az időt, tal án nem is lenne szerencsés. De amiben szeretném megerősíteni önöket, hogy úgy, ahogy Molnár képviselő úr elmondta, a nyári időszak alatt, amikor az általános és a részletes vita közötti