Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 1 (203. szám) - A kisebbségi önkormányzatok vezetőinek és képviselőinek köszöntése - A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - ALFÖLDI ALBERT (MSZP):
727 kíván biztosítani a kisebbségi törvény és a közoktatási törvény között; így rögzíti, hogy a kisebbségi önkormányzat közoktatási intézmény létesítésekor vagy átvételekor a közoktatási törvény rendelkezései szerint köteles eljárni. A szabályozás privilegizálja az országos önkormányzatokat, mert az intézményfenntartó helyi önkormányzat - meghatározott feltételek fennállása és meghatározott intézmények esetén - kötelezően adja át a fenntartói jogot az országos önkormányzatoknak; helyi kisebbségi önkormányzat esetén az átadás csak lehetőség, de nem kötelező. Az intézményátadásraátvételre megállapodás alapján kerülhet sor, mely megállapodás fő elemeit a szabályozás rögzíti, így például azt, hogy a használatba adá s minimum időtartama 10 év, és az átadás ingyenes s a többi. A szabályozás kitér arra is, hogy milyen jogai és kötelességei vannak, illetve maradnak az átadó helyi önkormányzatnak, és melyek az átvevő jogai, kötelezettségei, illetőleg feladatai; továbbá mi lyen költségvetési és egyéb támogatást kaphat az átvevő kisebbségi önkormányzat. Csak kiegészítésként teszem hozzá, hogy a fentebb ismertetett módosításnak a közoktatási törvényben való megjelenését követően több országos kisebbségi önkormányzat intézményá tvételi, illetőleg a kisebb létszámú kisebbségek esetében intézménylétesítési hajlandósága megnőtt, és azóta a kisebbségi fenntartásban lévő oktatási intézmények száma évről évre nő. Az előzőekben a közoktatási intézmény átadásiátvételi szabályait, illetv e a szabályok változásának következményeit azért kellett nagy vonalakban ismertetnem, mert jelen javaslat ezekkel a 2003. évi rendelkezésekkel összhangban igyekezett a kulturális intézmények alapításának, átvételének szabályait is megalkotni. A szabályozás jellegét, tartalmát, kereteit tehát mintegy predesztinálta a 2003. évi módosulás. Előre szeretném bocsátani, hogy az országos kisebbségi önkormányzatok intézményalapítási hajlandósága kulturális területen az elmúlt két évben sokkal markánsabb volt, mint a z oktatás területén. Ennek köszönhetően immár szinte valamennyi kisebbségnek van saját fenntartású kisebbségi kulturális intézménye, vagyis a szabályozás bizonyos értelemben kénytelen lényegében a létező helyzettel is összhangban haladni. Az összehangolás nem volt könnyű, hiszen nem azonos a mögöttes ágazati szabályozás. A javaslat elvi éllel fogalmazza meg, hogy a kisebbségek jogosultak kisebbségi kulturális intézmény létesítésére, fenntartására, közművelődési feladat átvételére; illetve a kisebbségi önkor mányzat részt vállalhat a kisebbséghez tartozók kulturális ellátásával összefüggő kötelező önkormányzati feladatok végrehajtásában. Meghatározott feltételek esetén a kizárólag kisebbségi kulturális feladatot ellátó kulturális intézmény átadása - az oktatás i intézményekhez hasonlóan - szintén kötelező, de csak a kérelmező országos önkormányzat részére. A fenntartói jog átadása megállapodás alapján történhet; a megállapodás kötelező elemeit a javaslat rögzíti, azzal a céllal, hogy a feladatellátás folyamatoss ága és színvonala biztosított legyen. A kisebbségi kulturális intézményt érintő lényeges szervezeti döntés előtt ki kell kérni a nemzeti kulturális örökség miniszterének véleményét. A kisebbségi önkormányzatok kulturális feladatainak támogatását a javaslat a mindenkori költségvetési törvény kompetenciájába utalja. Lényeges szabály, ami hasonlóan jelenik meg mind a közoktatási intézmény, mind pedig a kulturális intézmény esetében, hogy ha a jogszabály kisebbségi önkormányzat részére egyetértési vagy vélemény ezési jogot ad, e jog csak jogvesztő határidőben gyakorolható. Továbbá, ha a kisebbségi önkormányzat nem adja meg az egyetértését, külön egyeztető fórumot kell létrehozni, amely a hiányzó egyetértést pótolhatja. Hozzászólásom elején elsőként említettem min t a kulturális autonómia megteremtésének első feltételét, a törvényi garanciákat, a jogokat és a kötelezettségeket. Nézzük meg, hogyan jelenik ez meg a javaslatban! Az állam, tekintet nélkül arra, hogy ki a fenntartó, támogatja a kisebbségek által használt nyelv alkalmazását a kisebbségi nevelésben, oktatásban. A feladatellátásra köteles helyi önkormányzatoknak meg kell szervezniük a kisebbségi oktatást, nevelést, ha ezt a meghatározott számú kisebbséghez tartozó tanulók szülei kérik. A kisebbségi oktatásba n való részvétel - nem