Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 1 (203. szám) - Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1... - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
707 nyilvánosságra lehet hozni, meg nyilvánosságra fogja hozni azoknak a nevét, akik ezeket az embereket bekényszerítették, bezsarolták, irány ították ezt az egészet. Nem hiszem, hogy lehet jó törvényt hozni ezzel kapcsolatban. Teljes feltárás nem lehetséges. Az igazság nagyon relatív dolog. Nap mint nap szembesülünk azzal, hogy az úgynevezett kabátlopás esete forog fenn, hogy most emberek nevét hurcolták meg joggaljogtalanul. Lehet, hogy nem is tudtak róla, hogy valamilyen módon a szolgálatok adatbázisába bekerültek, és most magyarázkodni kényszerültek, és ezek az emberek ugyanolyan kategóriába kerülnek azokkal, akik önként s dalolva vállalták a zt, hogy a kommunista rezsimet kiszolgálják, annak a túlélésében segédkeznek. De visszatérve Mécs képviselő úrhoz, aki tényleg ilyen szemrehányásképpen szólt - azért egyet ne felejtsünk el! Ha jól emlékszem, '9498 közö tt az akkori balliberális többségű kormánypártok és frakciók kétharmadnál nagyobb többséggel rendelkeztek. Ha tehát olyan nagyon akarták volna, és ha az alkotmányosságot, illetve a szolgálatok biztonságát nem veszélyeztető módon meg lehetett volna oldani e zt a kérdést, akkor megoldották volna. Nem nagyon akarták. A képviselő úr szóba hozta itt a Dunagate ügyet. Nagyon jellegzetes. Múltkor a Történeti Hivatalban elhangzott, hogy kezdetben még volt arra parancs, hogy bizonyos iratokat semmisítsenek meg a han yatló kommunizmus utolsó időszakában, aztán már parancs nélkül, illetve jegyzőkönyvek nélkül semmisítettek meg iratokat. Nagyon sok meglepetés abból adódik, a gyónó titkosszolgák azért tagadtak az utolsó pillanatig, körmük szakadtáig, mert azzal áltatták ő ket, hogy a rendszerváltoztatással lényegében az ő aktáikat meg fogják semmisíteni, de trehányak voltak, vagy annyira bonyolult volt a rendszer, hogy több helyen voltak nyomok. Az adatvédelmi biztos a véleményében egyértelművé teszi, hogy alkotmánymódosítá s nélkül az alkotmány próbáját kiálló törvényt nem lehet elfogadni. Itt már elhangzott, sőt bizottsági ülésen is elhangzott, hogy ez az alkotmánymódosítás, amely az asztalon van, lényegében az információim szerint még csak a Szocialista Párt igenlését bírj a, még a kisebbik koalíciós partner is azt mondja, hogy ebben a formában nem lehet elfogadni. Tehát lényegében nem tudjuk, hogy miről vitatkozunk, hogy melyek azok a módosítások, amelyek megfelelnek minden kívánalomnak, mert ha nincs alkotmánymódosítás, ak kor törvény sem lesz. Ezzel a civil kontrollal is, ami itt többször elhangzott, azért csínján bánnék. Úgy gondolom, hogy korrektebb lenne, ha legfelsőbb bírósági bíró látná el ezeket az ellenőrzéseket az iratok átadásával, visszatartásával kapcsolatosan, n em egy civil kontroll lenne, hanem tényleg lehetőleg konszenzussal kijelölt vagy megválasztott legfelsőbb bírósági bíró vagy bírók tehetnék ezt meg. Szerintünk nagyon egyszerű a megoldás. Itt valaki azt mondta, hogy a nyilvánosság ítéljen, hogy bízzuk a ny ilvánosságra. Kellő információ birtokában vane, lehete a nyilvánosság egyegy ilyen ítélethozatal előtt? Akik egy picit is belenéznek ezekbe az iratokba vagy belelátnak, beleláttak ezekbe a történésekbe, tudják, hogy nincs, nem lehet kellő ismeret birtok ában. Tehát ha abban egyetértünk, hogy a volt titkosszolgálatokkal kapcsolatban lévő személyeknek nem kötelező közszereplőnek lenni, akkor egy összeférhetetlenségi szabállyal lényegében ezt meg lehet oldani. Mert ez tényleg borzalmas történet, ami itt foly ik a szemünk előtt, hogy reggel kinyitjuk az újságot, és vagy tiltakozik valaki, vagy magyarázkodik valaki; ezeknek a személyeknek azért családjuk van, gyerekeik vannak, szüleik vannak vagy egyéb vonatkozásban hihetetlenül kényelmetlen helyzetbe kerülnek. Tehát ha ezt az összeférhetetlenségi szabályt meghozzuk, és mellétesszük azt, hogy aki nem szolgáltatta vissza a birtokában lévő iratokat, és bármilyen formában nyilvánosságra hozza azokat - de ezért az a sajtóorgánum is felelős, amelyik teret enged ennek , hihetetlenül kemény büntetésben lesz része, akkor szerintem ezt megnyugtatóan le lehet zárni. (13.50) Kérem képviselőtársaimat, fontolják ezt meg. Ha abban egyetértünk, hogy közszereplőknek nem kell feltétlenül titkosszolgálati múlttal rendelkezniük, és ezt a tiltó szabályt beiktatjuk, akkor talán megnyugtató módon túl tudunk lépni ezen, fenntartva természetesen azokat a lehetőségeket,