Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 14 (198. szám) - Tatai-Tóth András (MSZP) - igazságügy-miniszterhez - “Zavar fenyeget a tankönyvellátásban?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
68 leteltét.) Legalább ne spóroljunk ezen a 900 millió forinton és azon a 100 millió forinton, amelyet zároltunk. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem az állampolgárok közbiztonsági helyzetének javítása érdekében a hathatós intézkedést. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Parancsoljon! JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Képviselő úr, azt, hogy az ön által említett urak fejében milyen gondolatok járnak, én nem tudom, de még befolyásolni se szeretném. V iszont erre megkérném önt, hiszen ön a Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke, hátha önnek nagyobb befolyása van az említett urakra, mint nekem magamnak. Egy dolog biztos: ez évben a már működő 47 mellett további 35 új köztestületi tűzoltóság alakul, és én bíz om benne, hogy ez a tízéves fejlesztési program időarányosan halad. Azt a problémát, amit ön említett - ahogy mondtam , nemcsak hogy tudjuk, hanem a mai napon, még mielőtt ön itt a parlamentben szóvá tette volna, úgy döntött a belügyminiszter, hogy intézk edés történik a január és február havi támogatás különbözetének átutalására, és március hónaptól a tűzoltóságok támogatása a havi ütemnek megfelelően, nyilván mindenki, így többek közt az ön megnyugtatására is, de meg fog történni. Azért kérdését köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) TataiTóth András (MSZP) - igazságügyminiszterhez - “Zavar fenyeget a tankönyvellátásban?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlé s! TataiTóth András, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az igazságügyminiszternek, “Zavar fenyeget a tankönyvellátásban?” címmel. A miniszter úr távollétében, természetesen, ha elfogadja a képviselő úr, Hankó Faragó Miklós államtitkár úr fog vál aszolni. Úgy látom, elfogadja. Parancsoljon, öné a szó. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kicsit furcsának tűnhet, hogy az Igazságügyi Minisztérium államtitkárához intézek kérdést a tankönyvellátás ügyében, de a következő hír jutott el hozzánk. Több iskola felhívást kapott a Közbeszerzések Tanácsának titkárságától, mely szerint a közbeszerzési törvény értelmében a tankönyvellátásban is alkalmazni kell a közbeszerzési törvény előírásait, ha a vásárló az iskola, illetve iskolafenntartó, és a vásárolt könyvek értéke eléri a közbeszerzési eljárás értékhatárát. Az iskolai tankönyvellátást a közoktatásról szóló törvény és a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény szabályozza. Az iskolák évek óta ez alapján a két törvény alapján végzik elsősorban a tankönyvellátás megszervezését, és mióta megnőtt a költségvetési támogatás elsősorban a rászorulók részére juttatott kedvezményes vagy ingyenes tankönyvvásárláshoz, a törvény előírja, hogy a rendelkezésükre bocsátott költségvetési összeg 25 százalékát kötelesek az iskolai könyvtár részére felhasználni. Ebben a vonatkozásban értelmezhető a közbeszerzési törvény hatása számunkra, ugyanakkor az előbb említett két törvény olyan eljárási rendet ír le, és olyan határidőket tartalmaz, amely előírásokat betartva lehetetlen az iskolában a közbeszerzési eljárás folytatása. Egyébként csak viszonylag nagy létszámú iskolákat érinthet a dolog, hiszen ahhoz, hogy mondjuk 8 millió forint ilyen támogatás érkezzen egy iskolába, legalább 800 főnek kell ott tanulnia.