Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 28 (202. szám) - Beszámoló a Magyar Köztársaság Országgyűlése számára a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának tevékenységéről, 2003. január 1. és 2003. december 31., valamint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 2003. január 1. és 2003. december 31.... - DR. CZEGLÉDI LÁSZLÓ, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a napirendi pont előadója: - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZABÓ ZOLTÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója, a napirendi pont előadója:
624 Az újonnan megalakult kuratóriumi e lnökség gazdasági társaság vezetéséhez méltó módon úgy látta, hogy meg kell teremteni az ésszerű gazdálkodás és a hatékony munka alapjait a Magyar Televízió Részvénytársaságnál, és egy neuralgikus ponton kezdte meg ennek megvalósítását, jelesül a szerződés kötések fokozottabb ellenőrzésénél. Ezek közül is kiemelkedő jelentőséget tulajdonított a filmvásárlási és a beszállítói szerződések ellenőrzésének, és a filmszerződéseket értékhatárra való tekintet nélkül, a beszállítói szerződéseket pedig 50 milliós érté khatártól kezdve - hogy úgy mondjam - saját hatáskörébe vonta, vagyis előzetes engedélyezéshez kötötte. (23.20) Mindez jelentős költségmegtakarítást eredményezett a Magyar Televízió működésében. Ezen túlmenően, amikor a rendszer működni kezdett, az elnöksé g kiterjesztette az egész évre, előírta az elszámolások utólagos ellenőrzését is a Magyar Televízió esetében. Így került sor az első érdemi felelősségre vonásra is, vagyis arra, hogy a Magyar Televízió egyik elnöke olyan módon volt köteles helytállni a Tel evízió működéséért a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratóriummal szemben, ahogyan helyt kell állnia egy részvénytársaság vezérigazgatójának a részvénytársaság közgyűlése előtt. A reklámszerződések vizsgálatával kapcsolatos tapasztalatok során az elnökség vi zsgálatot indított, majd ennek nyomán kezdeményezte a Televízió elnökének felmentését. Ezt a kuratórium akkor még nem fogadta el, egy következő körben, amikor újabb szabálytalanságokra, visszaélésgyanús esetekre derült fény, akkor viszont egy újabb kezdemé nyezés nyomán az elnök úr lemondott. Sor került tehát a Magyar Televízió életében - még egyszer mondom - az első olyan esetre, amikor a Magyar Televízió egyszemélyi felelős vezetője azt a fajta felelősséget volt köteles viselni a tulajdonosi jogokat gyakor ló kuratórium előtt, amelyet a gazdasági társaság vezetője, ügyvezetője a társaság közgyűlése, illetőleg tagsága előtt. Tisztelt Ház! Ezen túlmenően szólni kell néhány szót a Magyar Televízió jelenlegi gazdálkodásáról, szólni kell már csak azé rt is, mert Homa képviselőtársunk a közszolgálati műsorszolgáltatók alaptőkeemelésére vonatkozó összeg elosztásában méltánytalanságot fedezett fel az elmúlt esztendőben. (Halász János: Igaza van.) Szerintem nincs igaza, tisztelt képviselőtársam. A helyzet ugyanis a következő: a Magyar Televízió továbbra is rendkívül szűkös keretből gazdálkodik, legalábbis ahhoz a technikai állapothoz mérten, amiben a Magyar Televízió pillanatnyilag leledzik. Ha az igazán korszerűnek nem mondható Duna Televízióval hasonlítj uk össze, ehhez képest is technikailag 1520 éves lemaradásban van a Magyar Televízió Részvénytársaság. Ezt a 1520 éves lemaradást csak négyötszörös létszámmal képes ellensúlyozni, ennek megfelelő költségkihatásokkal is, ami természetesen egyáltalán nem látszik, és meg kell jegyeznem, helyes is, hogy nem látszik a Magyar Televízió finanszírozásában. Nem lehet négyötszörös költséggel működtetni a Magyar Televíziót a lehetőségekhez képest, ezzel szemben sokkal inkább a technikai korszerűsítésre kellene öss zpontosítani. Arra kellene összpontosítani, hogy a Magyar Televízió egy korszerű televízió technikai színvonalán működve jelentős költségmegtakarítással, költséghatékonysággal, egészen pontosan a jelenlegi kiadásokat sokkal inkább a műsor minőségére, mints em a technikai működés fenntartására legyen lehetősége fordítani... Ennek megfelelően úgy véljük, hogy a Magyar Televízió évek óta húzódó, évek óta megmegújuló finanszírozási gondjait nem is fogja megoldani más, csak az, ha a Magyar Televízió a tervezett új székházat és benne az ennek megfelelő technikai színvonalat képviselő berendezéseket, felszerelést megkapja, ezzel a Magyar Televízió létszáma jelentősen csökkenthető, és a Magyar Televízió számára biztosított, ha formailag nem is költségvetési, de mind enképpen közpénzek sokkal inkább a Magyar Televízió műsorának minőségére, mintsem a Magyar Televízió technikai működtetésére lesznek fordíthatóak. A bizottság ennek megfelelően a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi beszámolóját az Országgyűlésnek tu domásulvételre ajánlja. Azt javasolja, hogy az Országgyűlés vegye tudomásul ezt a beszámolót, szólítsa fel a kuratóriumot a gazdálkodás további következetes racionalizálására, és