Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 28 (202. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
500 ígérték akkor, amikor még ellenzékben voltak, sőt már akkor is, amikor kormányra kerültek. Egyik ígéretüket sem tartották be. Ezek tények, képviselő úr. (Közbeszólások.) Tény, hogy a gabonakvótát, amit a polgári kormány még 5,4 tonnára tartott hektáronként, önök lealkudták 4,73 tonnára, a tejkvótát, amit 2,8 millió literre tartottunk, önök engedték 2 millió literre csökkenni, és a sz arvasmarhakvótát is 200 ezerről kevesebb mint a felére csökkentették az önök eredményes tárgyalásai következtében. Tény, hogy Németh Imre itt a parlamentben múlt év augusztusában ígérte azt, hogy a földalapú támogatásokat decemberben kifizetik. Lengyel Zol tán interpellációjára mondta ezt ön, miniszter úr. Tény, hogy most már február vége van, tisztelt képviselő úr, remélem, ezt még ön sem vitatja, és tény az is, hogy a földalapú támogatások kifizetése nem történt meg. Miniszterelnök úr - mondanám, ha itt le nne , tárgyalni kell! Igaza van önnek: tárgyalni kell! Önnek kell tárgyalnia, miniszterelnök úr, mert a mezőgazdasági miniszter teljesen hiteltelenné vált a gazdák szemében. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF, a Fidesz és a független képviselők so raiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : A kormány részéről megadom a szót Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrnak. Miniszter úr! DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót, elnök asszony. (Folyamatos zaj.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Képviselőtársaim, kérem, hogy türelemmel és figyelemmel kísérjék a miniszter úr felszólalását. DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Tény, kedves Áder János úr, hogy önök az elmúlt négy évben nem tanultak, és nem felejtettek. Ezt nem én állapítottam meg, hanem egy bajor képviselő, aki itt járt Magyarországon, és megkérdeztem tőle, hogy a twinningprogramot, amelyet a kifizető ügynökség felállítása érdekében indítottak Magyarországon 1999ben, miért nem fejezték be - bocsánat, miért nem tettek semmit az ügy érdekében. Azt mondta a képviselő: azért, mert még a feladatot sem értették meg, kedves miniszter úr, megelőzően. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Önök 2002ben egy használhatatlan tanulmányon kív ül semmit nem tettek. De hogy azóta se tanultak semmit, az ön hozzászólása nagyon eklatánsan bizonyítja. Azt mondta ön, hogy négy hónapja ül a kormány az Európai Unió területalapú támogatási pénzén. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Szeretném tájékoztatni önt, ho gy a területalapú támogatásból az Európai Unió egyetlen fillért sem utalt át Magyarországnak, mert a rendszer nem így működik. (Dr. Karsai József: De ehhez nem ért! Akkor zseni volna! - Közbeszólások a Fidesz soraiból.) A rendszer úgy működik, kedves Áder úr, hogy először a magyar kormánynak a jóváhagyott eljárásrend szerint a saját kincstári egységes számlájáról ki kell fizetni ezeket az összegeket, az Európai Unió ellenőrei idejönnek, megállapítják a hibákat, ezt levonják a járó összegekből, és azt követ ően visszapótolják a költségvetésbe a pénzt. Tehát, amennyiben mi hibás támogatási kérelmekre fizetünk, abban az esetben Magyarország veszít, de nemcsak az ország veszít, hanem a gazdálkodók is, mégpedig 3 százalék és 30 százalék között a tévedés dupláját, afölött pedig kizárják őket a támogatásból. Azt mondta ön itt a parlamentben, tisztelt képviselő úr, hogy a 2005. évi területalapú támogatásokra 30 napon belül a kormány csak egy igazolást tud kiadni. Tisztelt képviselő úr, illetne önnek tudni azt az euró pai uniós rendelkezést, mely szerint a területalapú támogatásokat a tavalyi év kivételével az adott gazdasági év végén, december 1je és az azt követő év április 30a között lehet kifizetni. Önök nemcsak itt, odakint is félrevezetik az embereket, direkt lá zítják annak érdekében, hogy elfedjék azt a valóságot, amelyet a tényleges kifizetések mutatnak. Az ön helyében én nem