Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 15 (238. szám) - A katasztrófavédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - ÉKES JÓZSEF (független):
4514 egyeztetésen nemigen találkoztunk Pál Tibor képviselőtársammal, a második egyeztetésen pedig hiába kértem annak elhalasztását - tekintettel a mátrak eresztesi természeti katasztrófára , erre nem került sor. A tegnapi napon meg ismételten nem találkoztunk. Tehát nem hinném, hogy én - miután a Magyar Demokrata Fórumot én képviseltem - teljes egyetértésemet fejtettem volna ki a katasztrófavédelmi törvénn yel. Az első alkalommal elmondtam - és azt gondolom, ezt a jegyzőkönyvek is bizonyíthatják , hogy az az alapvető kérdés, ami miatt a katasztrófavédelmi törvényt módosítani kell, a Seveso II. irányelveknek a hatályosulása Magyarországon. Erre megvan a hatá ridő: június 1., majd július 1. Ha ezt hajtjuk végre, akkor minden különösebb vita nélkül - ha még kisebb pontosításokat beleteszünk , azt gondolom, helyén van a dolog. De nem erről szól a történet, ez egy teljesen átfogó törvénymódosítás a katasztrófavéd elmi törvénynél. Gál Zoltán képviselőtársam bizonyosan figyelmesen elolvasta a törvényjavaslatot, és úgy gondolom, hogy a Seveso II. irányelveknek a kisebbnagyobb módosításokkal történő átvételén túl ez alapvető törvénymódosítás a katasztrófavédelmi törvé nyt illetően. Azt mondja a képviselő úr, hogy a kormánynak nincsen pénze fejlesztésekre, és nincs pénze a katasztrófavédelmi alapra, merthogy ez a pénz egyébként az adófizetők pénze. Én tökéletesen tisztában vagyok ezzel, tisztelt képviselőtársam, de ugye, azzal is tisztában vagyunk, hogy az állampolgároknak a biztonsághoz való jog alkotmányos joga. Majd folytatom a következő kétpercesben. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Előbb azonban meg kell adnom a szót a jelentkezett képviselőnek, Ékes Józsefnek , tízperces időkeretben. ÉKES JÓZSEF (független) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon köszönöm a szót. Nagyon figyeltem a Gál Zoltán képviselőtársam által elmondottakra, hiszen saját maga is mondta, hogy ebbe a törvénybe a bölcsek köve nem lett bel erakva, hiszen nem tudjuk magunknál hordani, egészen biztos, hogy módosításra és számos kérdéskörben változtatásra van szükség ahhoz, hogy valóban elfogadható törvénnyé tudjon alakulni. A másik ilyen kérdés, hogy Jüttner képviselőtársam és Sisák Imre is kü lönböző álláspontot fejtett ki. Ez abból adódik, hogy mindketten polgármesterek. Én jómagam is hosszú éveken keresztül gyakorló polgármester voltam, tehát nekem is ezzel kapcsolatosan mások a tapasztalataim, mint önnek vagy adott esetben mint Sisák Imrének . Amit én szomorúnak tartok, hogy az elmúlt törvénynek, amely jelen pillanatban módosításra kerül, egyetlenegy olyan nagy hibája volt, hogy a szakmai szervezeteknél tulajdonképpen a végrehajtási utasítások nem lettek úgy bedolgozva, hogy az a végrehajtás t erületén is tudjon érvényesülni, hiszen erre hivatkozott vissza Sisák Imre is. Amit én egy óriási gondnak látok, hogy meghozunk egy nagyon jó törvényt ebben a parlamentben, utána a végrehajtás területén tulajdonképpen a szervezetek közötti összehangoltság kérdése elsikkad. Tehát valahol ezt is helyre kellene tenni. Alkotunk törvényeket, utána a végrehajtás területén viszont hibádzik nagyon sok dolog, a másik oldalon pedig a források kérdése is. Mint ahogy mondtam, jómagam is gyakorló polgármester voltam, tu dom azt, hogy a tűzoltóság költségvetése milyen normatív keretek között mozog, milyen fejlesztéseket kell végrehajtani, abból adódóan annak az önkormányzatnak, amely a terheket viseli, mennyivel kell hozzájárulni ahhoz, hogy valóban 37 vagy 42 település tű zvédelmi szempontból való megfelelését, mondjuk, a tűzoltóság esetében tudja garantálni, biztosítani, hiszen az adott térségnek, adott szűk régiónak is ugyanazokat a feltételeket biztosítani kell. Tehát ebben a kérdésben a finanszírozás szempontjából is vá ltoztatni kell.