Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 15 (238. szám) - A katasztrófavédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SISÁK IMRE JÁNOS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
4512 A jogbiztonság követelményeit nehezen tudja kielégíteni egy olyan törvény, amely felerészben új rendelkezéseket tartalmaz, mint ahogy azt már az előzőekben is mondtam. Arról sem vagyok kellően meggyőzve, hogy azok a rendelkezések, amelyeket az előterjesztő most változatlanul hagyott, kiálljáke az idő próbáját. A szakmai megalapozottság kulcskérd ése: stabilabb lábakon álle majd a hazai katasztrófaelhárítás, nagyobb biztonságban érezhetie magát az ország, ha a törvénymódosítást a parlament elfogadja? Aligha hiszem, hogy védettebbek lesznek a rendszeresen árvíz pusztította települések, biztonságos abbak a közutak, a vasúti átjárók. Az, hogy a biztosítókra akarja a kormány a katasztrófaelhárítás kiadásait áthárítani, mint ezt a tűzoltóság fejlesztésénél tette, korántsem megnyugtató. Véleményem szerint a módosítások nem a katasztrófákkal szembeni bizt onságot, hanem a jogalkalmazás bizonytalanságát fogják növelni. Az előzőekben már részletesen beszéltem a katasztrófavédelmi alap létrehozásának szükségességéről, de korántsem úgy, ahogy az a korábbi tervezetben is szerepelt, amely egyértelműen a biztosító k felelősségét feszegette volna. Tisztelt Képviselőtársaim! A korábbi kormányzati ciklusokban ciklusokon átívelő kitűnő programok voltak, emlékezzünk csak vissza az 1997. évben indított tűzoltótechnikai eszközfejlesztésre, amely 8,5 milliárd forint nagysá grendű volt, 175 új tűzoltógépjármű beszerzését tette lehetővé, vagy emlékezzünk vissza az 1997ben benyújtott és 1999ben elindított PHAREprogramra, amely az országban kilenc műszaki mentőbázis létrejöttét tette szükségessé. A kormány az elmúlt években t eljes mértékben kivonult a tűzoltótechnikai eszközfejlesztésből, csak a tűzvédelmi bírságra és a biztosítók által befizetett 1 százalékra alapoz. Úgy gondolom, hogy ez nem a biztonságot növelő tényező, tisztelt képviselőtársaim. A szakmai aggályokon túlme nően, a benyújtott törvényjavaslat több szabályozási jellegű problémát is hordoz magában. Már maga a törvényjavaslat címe sem szerencsés, hiszen a katasztrófavédelemmel összefüggő egyes törvényekről kíván rendelkezni. A módosítandó törvények egy része elég gé erőszakoltan hozható összefüggésbe a katasztrófavédelemmel. Gondolok itt a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvényre, vagy éppen a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény re, vagy netalán a vízgazdálkodási törvényre. Ha már a Hszt. módosítása felmerül, ugyan a négypárti egyeztetésen ettől mereven elzárkóztak a kormányzat képviselői, azt gondolom, időszerű lett volna arról is tárgyalni, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltó kkal megegyező jogok illessék meg a köztestületi tűzoltóságok főállású dolgozóit, hiszen, tisztelt képviselőtársaim, a tüzek oltása, a balesetek elhárítása, a vizeknél a védekezés ugyanolyan feltételekkel történik a hivatásos tűzoltó, mint a köztestületi t űzoltó esetében, csak éppen a jogok nem ugyanolyanok. Azt gondolom, hogy ezen is érdemes lenne elgondolkodni. Miután a polgári védelmi törvény és a tűzvédelmi törvény csak úgy kerülhet összefüggésbe a katasztrófavédelmi törvénnyel, hogy a tűzoltóság és a p olgári védelem országos szintű irányítása egy szervezetbe tartozik a katasztrófavédelemével, indokolt lenne, ha a három szakterületet önállóan szabályozó törvényeket különkülön jogszabály módosítaná. Ez a salátatörvény a Magyar Demokrata Fórum számára így , ebben a formában nem elfogadható. Ez átláthatóbbá tenné a hatályos joganyagot, mert már jelenleg is gondot okoz a jogalkalmazók számára, hogy a hatályos rendelkezéseket egymástól tárgyukban eltérő jogszabályokban lelik fel. A három szakterület joganyagán ak szétválasztását indokolja az is, hogy amíg a katasztrófavédelmi törvény és a polgári védelmi törvény kétharmados, minősített többségű, addig a tűzvédelmi törvény eredetileg egyszerű többséggel bír. Miután most itt kétharmados törvénnyel módosítjuk a tűz védelmi törvény egy jelentős részét, tessék mondani: ez kétharmados törvénnyé válik vagy sem? Ami a katasztrófavédelmi törvény kétharmadosságát illeti, a Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint ez vitatható, hiszen az alkotmányból abszolúte nem vezethető le ezen törvénynek a kétharmados elfogadása. A Magyar Demokrata Fórumnak az a véleménye, hogy ezen el kell gondolkodni, és a katasztrófavédelmi törvényt ki kell vonni a kétharmados törvények sorából.