Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 15 (238. szám) - A katasztrófavédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. DORKOTA LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
4507 Nagy jelentőségű volt annak idején a törvény megalkotása több ok miatt is, mivel sikeresen oldotta meg a magyarországi veszélyhelyzeti védekezés integrált, európai léptékű rendszerének kialakítását, a természeti és ipari eredetű katasztrófák megelőzését, az ell enük való védekezést, illetve káros következményeinek felszámolását. Szabályozta a tűz- és a polgári védelmi szervezetek egységes vezetését, a civil szervezetek bevonását, végül, de nem utolsósorban az Európai Unió jogrendszeréből a veszélyes üzemek bizton ságát szolgáló Sevesoirányelvek hazai adaptációját is. A hatályos törvény sikeres működését nemcsak az előző kormányzat időszakában jelentkező kiemelt veszélyhelyzetek - mint például a tiszai cianidszennyezés, nagy árvizek, gázkútkitörés , nemzetközi seg ítségnyújtások során végzett eredményes munka bizonyítja, hanem a jelenlegi kormányzat idején lezajlott vészhelyzetek kezelése is. Bár megjegyzem, hogy a kormány a helyreállítás, újjáépítés terén nem alkalmazta megfelelően a meglévő jogi lehetőségeket, pél dául Mátrakeresztes katasztrófa sújtotta területté nyilvánítását. A törvény sikerességét nemcsak az EU illetékes szerveinek pozitív véleménye támasztja alá, hanem az a körülmény is, hogy számos európai ország átvette és alkalmazza saját rendszerére a magya r példát. A jelenlegi törvényjavaslat egyik oka, hogy a magyar jogrendbe kell illesztenünk a Seveso II. irányelveket a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyének ellenőrzéséről egy időközben, 2003. december 16án végbement módosítás miat t. A kormány erre érdekes megoldást választott. Egyrészt benyújtotta a törvény jelentős léptékű módosítására jelen előterjesztését, másrészt benyújtotta a Ket. hatálybalépéséhez kapcsolódó törvénymódosítások kapcsán is a hatósági eljárások korrekciójára vo natkozó javaslatait, ugyanarra a törvényre vonatkozóan. Két kormányjavaslat is fekszik tehát a tisztelt Ház előtt ugyanerre a törvényre. A jogalkotási kényszerhelyzet kezelhető lenne megítélésünk szerint a Ket. végrehajtásá val kapcsolatos törvénytervezet keretei között, erre a nagy léptékű módosításra emiatt nincs szükség, ezt véleményünk szerint semmi nem indokolja. Tisztelt Ház! A FideszMagyar Polgári Szövetség a katasztrófavédelmi törvény nagy léptékű módosítására tett k ormányelőterjesztést ebben a formában nem támogatja az alábbiak miatt. Nem tartjuk megfelelően előkészítettnek a tervezetet, nemcsak gyenge színvonala és a nem megfelelő négypárti előkészítés miatt, de legalább ilyen problémának látjuk annak szakmai megal apozatlanságát, a civil szervezetek és a tűzoltóságok széles körű tiltakozását is. Térjünk ki egy kicsit az úgynevezett négypárti egyeztetésekre! 2005. április 12én került sor négypárti egyeztetésre, melyen a jelenlévők megfogalmazták kételyeiket, anyagot kértek, és a törvényjavaslattal szemben abban maradtak, hogy rövid időn belül folytatják egyeztetéseiket. A következő találkozóra április 27én került sor, amely már csak hárompárti volt, mert az MDF képviselője és az államtitkár úr - egyébként teljesen i ndokolt és érthető okból - éppen a Mátrakeresztesen bekövetkezett katasztrófa helyreállítási kérdéseit rendezte. (10.30) Tehát azért azt elmondhatjuk, hogy e kérdésben négypárti egyetértés nem volt, a Fidesz azon az ülésen is megfogalmazta azon felvetését, hogy az önkormányzatokat érintő kérdésekben, hatásköri kérdésekben a törvényjavaslat ne terjedjen ki olyan formában, hogy hátrányosan érintse az önkormányzatokat. Meg kívánom jegyezni, hogy a rendészeti bizottságban is egy kicsit pontatlan volt a fogalmaz ás: ugyan valóban, az ott lévők támogatták, de ezen a bizottsági ülésen ennek a napirendi pontnak a tárgyalásán a Fidesz, más okból kifolyólag, de nem vett részt. Támogatjuk ugyan az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését, partnerek va gyunk annak elfogadásában, de nem fogadjuk el azt, hogy a jogharmonizációval késésben lévő kormányzat által keletkeztetett jogalkotási kényszerhelyzetben - ugyanis 2003. december 31től hatályos a Seveso 2000 - 2005 júniusában erre hivatkozni lehessen. Nem támogatjuk az