Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 14 (237. szám) - Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KATONA BÉLA (MSZP):
4393 Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Katona Béla képviselő úr, MSZP. DR. KATONA BÉLA (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Me gdöbbenve hallom a vita eddig menetét, őszintén szólva, és persze szívesen beszélgetnék arról is, mert egy általános vitába ezek szerint minden belefér, hogy mi okozta a magyar könnyűipar sanyarú helyzetét, ki a felelős a borhamisítások elterjedéséért (Zaj , közbeszólások a Fidesz soraiból.) és sok mindenről, de kivételesen szeretnék arról a törvényről beszélni, ami beterjesztésre került. Azt kell mondjam, nem is értem, hogy Balsai képviselő úr például miről beszél. (Dr. Balsai István: Figyeljél jobban!) Ez volt az a törvényjavaslat, amit jóval a beterjesztés előtt több fordulóban a szakma valamennyi képviselőjével megbeszéltünk; bizony, a szakmai szervezetekkel, a kamarával, a szakszervezettel, és mindenki örömmel fogadta ezt a javaslatot. Ugyanis lehet vala mit félreérteni, lehet valamit félremagyarázni, de annyi sületlenséget mondani egy konkrét leírt törvényről, ami itt elhangzott, egyszerűen döbbenetes. Tisztelt Ház! Szeretném azt mondani, hogy önöknek ezek szerint fogalmuk sincs, hogy hogyan működik a mag yar vendéglátás. Fogalmuk sincs, hogy melyek azok a gondok, amelyek őket nyomják. Önök ezek szerint azt sem tudják, hogy ma is lehet felszolgálási díjat felszámítani a magyar vendéglátóipari helyiségekben, csak az az óriási különbség, hogy ha ma fölszámol ja a felszolgálási díjat, akkor minden 100 forintból 88 forint 50 fillért be kell fizetni az államkasszába, és 11 forint 50 fillér az, amit szét lehet osztani a dolgozók között. Tehát ami most bevezetésre kerül, nem egy plusz adókivetés, hanem egy jelentős könnyítés, mert ez azt jelenti, hogy minden 100 forintból befizeti a 25 százalék áfát, befizeti a 15 százalék nyugdíjjárulékot, tehát 60 százalék marad tisztán a felszolgálók zsebében. Ha valaki erre azt mondja, hogy adóemelés, akkor vagy nem olvasta el, hogy miről van szó, vagy tudatosan félre akarja vezetni az embereket. (Dr. Eörsi Mátyás közbeszólására:) Én ilyet nem mondanék a parlamentben. Szeretném mondani, hogy igenis a felszolgálóknál - és ezt a vendéglátós szakszervezet is megerősítette - gondot o koz a jelenlegi rendszer, ahol egy nagyon speciális jövedelmet, a borravalót ugyanúgy adóztatja a mai rendszer, mint bármilyen másik jövedelmet. Tehát ha egy felszolgáló ma kap borravalót, amit zsebbe kap, és azt bevallja, akkor utána be kell fizetni a sze mélyi jövedelemadót, ha azt akarja, hogy ezért valamilyen juttatást kapjon, még be kell fizetnie a teljes társadalombiztosítási járulékot, ami összesen több mint 40 százalék, és a többi marad a zsebében. Szeretném azt mondani, hogy tudjuk, és eszében sincs sem a szakma képviselőinek, sem nekünk, hogy minden üzlet be fogja vezetni a felszolgálási díjat. Nyilvánvalóan ez azoknál az üzleteknél célszerű csak, ahol nagyon sok a közületi vendég, aki nem ad borravalót, mert a számlában tudja csak elszámolni. Ez a néhány üzlet be fogja vezetni. A magyar vendéglátóipari üzletek többségének, teljesen igaza van, eszébe sem fog jutni bevezetni a felszolgálási díjat. Úgyhogy megnyugtatnám Tállai államtitkár urat, hogy ha a Kispipa étteremben a tulajdonos be fogja vezetn i a felszolgálási díjat, szerintem fogalma sincs a szakmáról, mert ott ezt természetesen nem is lehet bevezetni. (Dr. Kis Zoltánt a jegyzői székben Nagy Nóra váltja fel.) Ezért azt mondjuk, hogy nemcsak ezzel a felszolgálási díjjal kell egy kedvezőbb helyz etet teremteni arra, hogy több pénzt kapjanak meg a vendég által adott borravalóból a pincérek, és ezt még el is tudják hivatalosan is számolni, hanem a vendégek által adott borravalónál is egy kedvezményt fogunk bevezetni. Ezt jelenti a módosító javaslat, amit be fogunk adni. Tehát nyilvánvaló, hogy Magyarországon pontosan a szokásokból, a vendéglátóipari egységek nagyságrendjéből adódóan döntő többségében és hosszú távon is az a borravaló fog megmaradni, amit a vendég, aki meg van elégedve a kiszolgáláss al, közvetlenül a fizetőpincérnek vagy a pincérnek odaad. De miután eddig ebből is be kellett fizetni körülbelül 60 százalékot, ha ezt