Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. június 13 (236. szám) - A légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
4271 mindenekelőtt megköszönjem az előzetes egyeztetésben részt vevő érdekképviseletek és szakértők közreműködését, valamint a kijelölt bizottságokban folytatott műhelymunkát és a jobbító szándékú képviselői javaslatokat is. A javaslathoz összesen 24 módosító és kapcsolódó módosító indítvány érkezett, amelyek a légi közlekedés védelmével kapcsolatos hatósági feladatok ellátására szolgáló felügyeleti díj mértékére, meghatározásának módszerére, illetve a felhasználásra jogosultak körének kibővítésére, a polgári légi közlekedési hatóság egyes határozatai tekintetében a mérlegelési jogkör bevezetésére, illetve a határozat elleni rende s jogorvoslat, fellebbezés lehetővé tételére, a BudapestFerihegy nemzetközi repülőtér kizárólagos állami tulajdonba tartozó vagyonelemeinek meghatározására, illetve jogtechnikai, fogalmi és nyelvhelyességi pontosításokra vonatkoztak. A kormány öt módosító indítványt tudott támogatni. Így például egyetértettünk azzal a fogalomkorrekciót tartalmazó indítvánnyal, amely a légi közlekedési balesetek kivizsgálásánál a “nem súlyos” repülőesemény fogalmát a “súlyosnak nem minősülő” kifejezéssel váltja fel. Ez a mó dosítás azért fontos, mert a pontosabb meghatározás elősegíti a jogalkotó szándékának megfelelő jogalkalmazást. Elfogadtuk azokat a képviselői módosító indítványokat, amelyek összhangot teremtenek a javaslat szövege és a hatályos jogszabályok között. Továb bá támogattuk azt a módosító javaslatot is, amely szerint a légi közlekedési hatóság a légiközlekedésvédelmi határozatot mérlegelési jogkörben bocsáthatja ki. Érkezett olyan módosító indítvány is, amelyik azt javasolta, hogy a jelenleg a Budapest Airport Rt. keretein belül működő tevékenységeket - például a földi kiszolgálást - ne lehessen leválasztani és adott esetben privatizálni. Ezzel az állásponttal a kormány azért nem tud egyetérteni, mert így a további fejlődés lehetőségét zárnánk el a repülőtér üze meltetőjétől. Gondolom, az mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a légi közlekedési ágazat robbanásszerű és folyamatos növekedése Ferihegyen is rekordütemű forgalombővülést eredményez. A jelenleg a kapacitásuk maximumán üzemelő 2A és 2B terminálok infrastruktur ális fejlesztése középtávon elengedhetetlen, amely azonban nem finanszírozható kizárólag költségvetési forrásból. A fejlesztéshez szükséges pénzeszközök előteremtése, a fejlesztési források felhasználásának optimalizálása, valamint a versenyhelyzetnek való megfelelés magántőke bevonását is szükségessé teszi. A törvénymódosítás hozzájárul a nemzetgazdaság szempontjából kiemelkedő fontosságú közlekedési ágazat további dinamikus fejlesztési lehetőségeinek a megteremtéséhez. Mindezt úgy kívánjuk tenni, hogy els ődleges szempontként a légi közlekedés biztonságának alapelvét tartjuk szem előtt. A módosító indítványban példaként említett földi kiszolgálás fő szabályként - amennyiben nem jár együtt a létesítmények fejlesztésével, felújításával, karbantartásával - egy ébként a hatályos légi közlekedési törvény szerint sem minősül koncesszióköteles tevékenységnek. Mindezekre tekintettel nem tartottuk támogathatónak a módosító indítványt. Tisztelt Országgyűlés! A légi közlekedési törvény módosításával azon túlmenően, hogy eleget teszünk a jogharmonizációs kötelezettségeinknek, több fontos, a légi közlekedés biztonságát és fejlődését segítő szabályt is megteremtünk. E gondolatok jegyében kérem a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot a kormány által támogatott módosító ja vaslatokkal egyetemben megszavazni szíveskedjék. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 3., 12. és 18. pon tjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, valamint az ajánlás 11. pontjáról, mert azt előterjesztője visszavonta.