Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. február 22 (201. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÖRÖK ZSOLT (MSZP):
404 között van lehetőség. Nyilván a kormány szeretné, ezért is kérte a brüsszeli bizottságot, tegye lehetővé, hogy már 2004. október közepétől megkezdhessük a kifi zetéseket. Ezt kommunikáltuk is a gazdálkodókkal: igen, 2004. október közepétől lehessen kifizetni. Az intervenciónál szintén jeleztük a brüsszeli gabonairányító bizottság felé, hogy nagy gabonahozam várható, segítsenek exporttámogatással, az Európai Unión belüli terményátcsoportosítással, a fuvarköltségek megtérítésével. Pont tegnap érkezett ide az a brüsszeli bizottság, amely ezt vizsgálja, mert egy kicsit nehezen tudják elképzelni, hogy a huszonöt tagállam által felajánlott gabona 4050 százaléka Magyaro rszágon került felajánlásra. Tisztelt Képviselőtársaim! Magam úgy vagyok ezzel a mostani helyzettel, hogy elsősorban egy kicsit nem a szakmaiság vezényli ezt a mostani akciót. Tiszteletben tartom, jogosnak tartom, hogy ha a gazdálkodók úgy érzik, nincsenek megelégedve, akkor ezt jelzik, viszont kötelességem tájékoztatni a tisztelt Házat, a tisztelt képviselőtársat, hogy a magyar kormány, a minisztérium záros határidőn belül kifizeti a gazdálkodóknak a támogatást. Én magam is érzem - hiszen mindennap találko zom a gazdálkodókkal , feszültség van a gazdálkodók területén, nem azért, mert tékozolnak, hanem azért, mert a termeléshez tényleg kell a forrás, és megígérem, hogy ezt felgyorsítjuk, és mielőbb megkapják a támogatást. Köszönöm. (Taps a kormánypártok pads oraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Török Zsolt frakcióvezetőhelyettes úr, MSZP, “Az MSZPkormány fókuszában a gyermekes családok és a fiatalok” címmel. A képviselő urat illeti a szó. TÖRÖK Z SOLT (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az MSZP fókuszában a gyermekes családok és a fiatalok; joggal tehetjük ezt a kijelentést, hiszen az elmúlt időszakban a tevékenységünk, illetve az ez évi költségvetés és a jövőre vonatkozó terveink alap ján is megállapítható, hogy az a hármas értékrendszer, amely az MSZPSZDSZkormány tevékenységét jellemzi, ezen a területen, a gyermekes családok és a fiatalok területén is érvényesül. Szabadság, igazságosság, esélyteremtés vagy ha úgy tetszik, szolidaritá s is megjelenik. A szabadság, ha csak egy példát mondunk rá, rögtön visszaköszön abban, hogy 136 év után ez a kormány volt az, amelyik vette a bátorságot, és eltörölte a kötelező sorkatonai szolgálatot, ezáltal nagyon sok fiatal embernek szabadságot, bizto s, kiszámítható jövőt teremtett, s természetesen megadta a lehetőségét annak is, hogy aki ennek ellenére szeretne a hon védelmével foglalkozni, az megtehesse. De mi az, ami leginkább foglalkoztatja a fiatalokat? Persze, nem az eszmei értékek, nem az az ért ékrend, amelyről mi beszélünk - bár ez is fontos , hanem a következő: oktatás, képzés, felsőoktatás, munkahely, karrier, otthonteremtés és a családalapítással kapcsolatos támogatások, lehetőségek. Joggal gondolhatjuk, hogy ezek a kutatások valóban azt tük rözik, ami az élet, hiszen a fiatalok élethelyzetében ezek azok a pontok, amelyek a leginkább komoly kihívásokat jelentik számukra. Most nézzük egyenként: az oktatáspolitika területén az elmúlt időszakban az igazságosság jegyében a rászorulók számára ingye nes tankönyvellátást biztosítunk; ingyenes étkeztetést vezettünk be az óvodákban és kedvezményes étkeztetést az iskolákban az arra rászoruló családoknak. Csak erre a tételre több mint 25 milliárd forintot költ a kormányzat az adófizetők pénzéből, tehát a t ehetősebbektől és a kevésbé tehetősektől beszedett adókból a rászorultak számára juttatjuk vissza a támogatást, mégpedig az étkeztetés esetében természetben. A tanulás esetében fontos kiemelnünk azokat a lehetőségeket, amelyekkel a fiatalok számára a munka erőpiacon lehetőséget tudunk biztosítani a boldogulásra. Így például a számítógépes