Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 30 (230. szám) - Pettkó András (MDF) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - “Vagyonmentés nagyban, nagyoknak?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
3537 Kérdezem, miniszter úr: hogyan kell követelni a kormánytól, hogyan kell nyomatékosítani, hogy információra van szükségünk (Az elnök a csengő megkocogtatásá val jelzi az időkeret leteltét.) , hogy felelősségünket ki tudjuk teljesíteni. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A miniszter úré a szó. DR. BARÁTH ETELE tárca nélküli miniszter : Sajnos a szoká sos ellentmondások és értetlenségek vannak az ön által elmondottakban. Az, hogy a külügyminiszter az integráció folyamatáról egy parlamenti bizottságnak beszámol, azt gondolom, hogy ez törvényi kötelezettsége. Én arra utaltam, hogy az adott minisztérium, a melyik készítette a fejlesztési tervet, még vissza sem hívott, nemhogy anyagokat adott át. Most mi fejlesztési tervet is adunk át önöknek is és adtunk át a politikai vezetőknek. Ön összekeveri a politikai egyeztetést a különböző társadalmi és gazdasági egy eztetéssel. Megismétlem: megkezdtük az adott időben ezeket az egyeztetéseket. Ez május hónap folyamán föl fog gyorsulni, és egészen szeptemberig tartani fog. Ennek lesz egy stációja, amikor a négy parlamenti párttal - egyébként más politikai szervezetekkel is - egyeztetést fogunk folytatni. Ez várhatóan június vége felé lesz, de ha ez nem következne be külön, a parlament fogja megkapni az anyagokat, és a parlamentben fognak lejátszódni azok a viták, amiket ön most ezt megelőzően mint parlamenti képviselő ké rt. Azt gondolom, hogy itt olyan szerepcsere van, ami nem biztos, hogy így feltétlenül teljesítendő. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tehát tartjuk a ritmust, és önök meg fogják kapni az anyagot megfelelő időpontban, megfel elő formában. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Pettkó András (MDF) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - “Vagyonmentés nagyban, nagyoknak?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Pettkó András, az MDF képviselője, k érdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek: “Vagyonmentés nagyban, nagyoknak?” címmel. A miniszter úr távollétében - ha a képviselő úr elfogadja - az államtitkár úr válaszol. (Pettkó András: Elfogadom a válaszadó személyét.) Öné a szó. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A tisztánlátásunkat és józan ítélőképességünket is könnyen befolyásoló kánikulában számos nagy összegű, állami megbízásra és privatizációs s zerződésre kerül pecsét a közeljövőben. (16.00) Olyanokra is, amelyeknek szélesebb gazdasági és társadalmi összefüggései ma még elkerülik a széles közvélemény figyelmét. Itt van például az Antenna Hungária privatizációs pályázata. Az AH körüli eredményeket eddig is aggasztó tiltakozás övezte. Az eset nagyon hasonlít az egy éve a TeleDataCast nevű vállalkozás vagyonkimentésre emlékeztető privatizációjára vagy közvetlenül ezt követő fényes közbeszerzési sikereire is. E példa erősen megkérdőjelezte az állam ho zzáértését a cég privatizációs ügyletei kapcsán. Kevéssé köztudott, hogy a többségében állami tulajdonú AH évente