Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 24 (228. szám) - A közigazgatás hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - JAUERNIK ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3371 jogalkalmazó tevékenységét szabályozó, valamennyi jogforrási szintet érintő különös eljárási szabályok közötti összhang megteremtése, amelynek során biztosítani kell a közigazgatási eljárási törvény garanciális szabályainak maradéktalan érvényesülését, va lamint az ezen törvény rendelkezéseitől való indokolatlan eltérések és a törvény rendelkezéseivel ellentétes jogszabályok módosítását. (12.30) Tekintettel arra, hogy az államigazgatási eljárásról szóló törvény alkalmazására igen széles körben került sor ed dig is és ezután is, az új eljárási törvény hatálybalépésével nagyon sok rendelkezést kell módosítani. A beterjesztett javaslat 62 törvény módosítását, az alaptörvényhez való igazítását tartalmazza. Az általános eljárási szabályokkal hozza ezeket összhangb a. De még az előttünk lévő törvényjavaslat sem jelent teljes listát. Folyamatosan figyelemmel kell lennünk nekünk, törvényhozóknak arra, hogy valamennyi törvény, amely a parlament asztalán van most vagy ezután odakerül, összhangban legyen az új törvénnyel. Így például a most tárgyalt villamosenergia- vagy földgázellátásról szóló törvényjavaslatnak is vannak ilyen pontjai, amelyek ezt a célt szolgálják. Az érintett jogszabályok magas száma indokolja a lehető legkörültekintőbb eljárást. A legtöbb módosítást a Ket. olyan új eljárási alapelvei indokolják, mint az adatvédelem, az elektronikus ügyintézés lehetővé tétele, vagy talán legelőször kellene említeni: az ügyfél helyzetét könnyítő eljárási szabályok beépítése a teljes jogrendbe. Az ezek megvalósításához sz ükséges fogalmi pontosítások alkotják a szabályozás másik nagy csoportját. Ezek olyan értelmező jellegű rendelkezések, amelyek a helytelen alkalmazás lehetőségét igyekeznek csökkenteni, illetve, ha lehet, teljesen kizárni. Ez egyes esetekben a módosított j ogszabályok által alkalmazott terminológia igazítását jelenti a Ket., tehát a közigazgatási eljárási törvény rendelkezéseihez. A módosítás kiterjed minden olyan jogterületre, ahol közigazgatási hatósági jogviszony keletkezik, módosít minden olyan jogszabál yi rendelkezést, amely az államigazgatási eljárásról szóló törvény rendelkezéseit analóg alkalmazza, vagy azon rendelkezésekre visszautal, amelyek az új törvény hatálybalépésével megszűnnek, illetve jelentősen megváltoznak. Ez indokolttá teheti bizonyos es etekben nemcsak az utaló és eljárási szabályok, de konkrét anyagi rendelkezések, mint például a feladatok és hatáskörök módosítását is. Néhány törvény az államigazgatási eljárásról szóló törvényt olyan szituációban alkalmazza, ahol az mint szubszidiárius j ogszabály érvényes, a Ket. azonban kimerítően szabályozza a területet. Az ilyen jellegű pontosítások és esetleges módosítások szintén szükségesek, a beterjesztett törvényjavaslat ilyeneket is tartalmaz. A módosítások ezen túlmenően érintik a különböző hatá ridők alkalmazását, meghatározását. Ebben a tekintetben megállapíthatjuk, hogy az alkalmazás megkönnyítése végett a cél a minél nagyobb mértékű, ésszerű egységesítés. Ehhez kapcsolódóan a módosított törvények végrehajtási rendelkezései is változnak. A törv ényjavaslat felhatalmazást ad az illetékes ágazati minisztereknek mindazon jogszabályok megalkotására, amelyek törvényi szintű szabályozása nem indokolt. Ezen túlmenően elősegíti a kormányzati szereplők közötti, valamint hazánk és a nemzetközi, illetve uni ós szervek közötti együttműködést. Az előttünk lévő előterjesztés a jogrendszerrel való koherencia megteremtése érdekében a jogszabályok szövegének pontosítására irányuló, a terminológia egységesítésére szolgáló módosító, valamint hatályon kívül helyező és átmeneti rendelkezéseket tartalmaz. A záró rendelkezések cím alatt a törvény szinte minden módosított törvény tekintetében további rendelkezéseket is előír. A hatályba léptető rendelkezések igazodnak a Ket. hatályba léptető rendelkezéseihez, azzal összhan gban vannak. Tisztelt Ház! Mint hozzászólásom elején is említettem, a közigazgatási reform fontos elemének tekinti a szocialista frakció az eljárási rend újraszabályozását. Több évtizedes rendet, megszokást kell átalakítani, amely átalakítást itt, a parlam entben biztosan egyszerűbb megvalósítani, mint a