Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 24 (228. szám) - A kulturális örökség védelméről szóló 2001. LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - IVANICS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - KOCSIS RÓBERT (Fidesz):
3362 darab tartógerenda gátja annak, hogy egy templom tetőszerkezetét, hiszen egy nagy templomról van szó, l e lehessen cserélni. Mert belül, fogalmazzunk úgy, a turisták nem mennek annyira fel, és ne az legyen a gátja és az oka, hogy egy tetőcserét nem lehet végrehajtani, és utána a beázásokból akkora károk keletkeznek, hogy a belső festmények is eltűnnek, elpen észesednek, és onnantól fogva már nincs vonzása, sőt mi több, visszataszító ereje van. Ezért is kérem az államtitkár urat, hogy próbáljuk meg hatósági oldalról is ezeket a dolgokat úgy rendezni, tehát a végrehajtás területén; mert hiába alkotunk nagyon jó törvényeket, ezt már a múltkor az egyik vitában elmondtam, ha a végrehajtás területén hibáznak akár a hatósági, akár az ellenőrző, felügyelő tevékenységek során. Ezzel ugyanis olyan gátakat próbálnak meg indukálni, ami által abban a pillanatban tulajdonkép pen még az a jó szándék is, hogy valamit felújítsunk, az emberek részéről előbbutóbb el fog olvadni, mert ha így viseltetnek velük szemben, akkor lemondanak arról a lehetőségről, arról az esélyről az önerő biztosításával, hogy adott esetben egy nagyon kom oly felújítással meg lehessen menteni az ilyen értékeket. Még egyszer szeretném kihangsúlyozni: lehet, hogy ha a török fürdőkkel kapcsolatban, mondjuk, a török idegenforgalmi minisztérium meg lenne kérdezve, hogy működtetésre a török fürdőket átvennéke ha rminc évre - nem tulajdonba, mert tulajdonba ilyesmit nem szabad eladni , állítom, hogy a török minisztérium abban a pillanatban rácsapna egy ilyen működtetésre harminc évre, és rendbe is hozná. Tehát ezekre kell kísérletet tenni. Nagyon köszönöm a figyel müket. (11.50) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egy képviselő jelentkezett kétperces és normál felszólalásra is, Ivanics képviselő úr - most már bejelentkezett Kocsis Róbert is. Először Ivanics Ferenc képviselő úr következik két percbe n, őt követi Kocsis Róbert, ha más nem lép be. Parancsoljon! IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Devánszkiné képviselőtársamnak szeretnék válaszolni, ezért kellett mostanáig vá rnom ezzel a kétperces hozzászólással, úgyhogy logikailag ez elvileg különbözik a rendes hozzászólásomtól. A bükkösdi kastély példája okán beszélgettünk arról, hogy a tulajdonos önkormányzat milyen döntést hozott, és hogy az önkormányzatnak kellene megvizs gálnia, hogy az épület hozzáférhetővé tétele lehetségese. Képviselő asszony tulajdonképpen ezt a javaslatot tette. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a bükkösdi kastélyt a Baranya Megyei Önkormányzat értékesítette. Kékes Ferenc képviselőtársával kellene ezt akkor megbeszélni, hogy hogyan is biztosítható egy eladott műemlék hozzáférhetősége az eladás után. Úgy hiszem, közös érdekről beszélünk, hiszen a műemlékek hozzáférhetősége és értéke csak így biztosítható számunkra. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur Lás zló) : Kétperces felszólalásra következik Kocsis Róbert, a Fidesz képviselője. Parancsoljon! KOCSIS RÓBERT (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nemzeti kulturális örökség védelméről szóló törvényről vitatkozunk itt a Házban, az általános vita folyik , és ez a vita olyan, mint a műemlékeink állapota, legalábbis eddig: méltatlan. Egyik szocialista képviselőtársunk azt mondta, hogy nem költségvetési indíttatású ez a vita, nem pénzről vitatkozunk. Azt gondolom, hogy ez a legnagyobb baj. Sajnos egyre csökk en a műemlékek