Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 17 (225. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
2985 De Magyarországon újra és újra vannak olyan csoportok, amelyek okot adnak arra, hogy azt feltételezzük, hogy ez a fajta demokratikus közmegegyezés sérülékeny, hogy ez kikez dhető, hogy ezt nem mindenki osztja. És mintha nem lennénk elég erősek abban, hogy azt mondjuk, ezt nem lehet így csinálni. Magyarországon nem érhet senkit sem nemcsak fizikai, de semmilyen más hátrány azért, mert származásában, vallásában, politikai meggy őződésében, kulturális vagy egyéb identitásában eltér attól, aki ítéletet alkot. Két nagy hibát lehet persze elkövetni. Nagy hibát, ha farkast kiáltunk akkor, amikor nincs. Sokszor figyelmeztetnek engem erre, igazuk van azoknak, akik figyelmeztetnek. Nem j ó az, ha akkor is kemény és talán túlságosan is egyértelmű szavakat használunk, amikor ennek még nincs ott az ideje, és minősítünk. De nem lehet nem észrevenni ebben az ügyben, hogy önmagában a jelenség, ha egy roma fiút ér támadás, és ebben a támadásban b akancsos, fekete katonaruhát viselő férfiak és lányok játszanak szerepet, akkor az a reakció, hogy bizony itt a fajgyűlölet által mozgatott és mozdított bűncselekményről van szó, akkor ez önmagában figyelmeztet bennünket. És nincs ok védeni ezt, nincs ok m entséget találni, és nincs ok lebeszélni bennünket arról, képviselő úr, hogy aggódjunk ilyenkor. Nem többet, csak hogy aggódjunk. Most éppen ezt teszem, képviselő úr. Aztán a múlt héten szegényebbek lettünk egy másik illúzióval is. Egy nemzetnek vannak int ézményei. Vannak intézményei, amelyeket, úgy gondolja, védeni kell. Vannak intézményei, mint a köztársasága, mint az alkotmánya, mint a lobogó, és vannak olyanok is, amelyek talán nem ennyire körülhatároltak, de léteznek a nemzeti tradíciókban, léteznek kö zöttünk kialakult szokásokban, szabályozott együttműködésben, meggyökeresedve közöttünk mint szabályok, magatartások és mint intézmények. Mint az érettségi. A felnőtté válásnak egy kitüntetett pillanata, amikor azt bizonyítja a fiú és a lány, hogy felkészü ltem. Felkészültem tudásból, felkészültem tapasztalatból, felkészültem emberségből. Itt állok megméretni magam. És szervezzük az érettségit, sok tekintetben változatlan módon, sok tekintetben megváltozott módon, évek óta egyiket a másik után, kisebbnagyob b gonddal, de alapvetően rendben. Mert tudjuk, hogy százezer gyermek életéről van szó, meg az ő családjaikról van szó, meg az iskola tisztességéről van szó, meg a további jövőről, az egyetemről, főiskoláról van szó. Az idén sok vita vette körül már korábba n is az érettségit. Mert megváltozott az érettségi szerkezete, szabályozása, mert egy soksok évvel korábban, még a 90es években eldöntött kétszintű érettségi került bevezetésre. Azt gondolom, hogy a viták egyébként természetesek. Minden ilyen lépésnél so kan mondhatják azt, hogy talán nem pont úgy kellene csinálni, talán arra kellene menni. Ezek a viták éltetik a demokratikus köztársaságot. És a vitának az utolsó pillanatig is van helye. De valaminek nincs helye. Nincs helye annak, hogy valakik úgy gondolj ák, hogy szabad nekik felmondani azt a köztársaságot egyébként éltető konszenzust, szabad nekik sérteni azt a közös felelősséget, hogy ezt az intézményt nem bántjuk, ezt nem hazudjuk el, ezt nem csaljuk el, ezt nem lopjuk meg, ezt nem raboljuk ki. Ez nem p olitika, ez tisztesség kérdése. Ez nem érettségi botrány, hanem tétellopás. Valaki, akinek az a dolga, hogy betartsa a rá vonatkozó szabályokat, nem betartja ezeket a szabályokat, hanem megsérti. (Font Sándor: Magyar Bálint.) Több tucat iskolában a nyomozá s nyitva találja a történelem borítékot. Felbontják olyanok, akik korábban írásban kötelezettséget vállaltak arra, hogy mikor és milyen körülmények között bontják azt ki. Találnak egyetemistákat, akik pénzért, nem kevés pénzért veszik és adják a valahonnan megszerzett érettségi tételeket. És nagyon furcsa, hogy nem az a közös felháborodás, vagy ha valakinek ez sok, akkor nem az a közös kérdés mozgat bennünket, hogy hölgyeim és uraim, rendben vane az, hogy valakik visszaélnek ezzel a nemzeti intézménnyel, v alakik visszaélnek gyerekek jövőjével és sorsával, hanem, miközben tíz- és százezreknek okoz rossz napokat és éjszakákat, és avatkozik be illetéktelenül az életébe egykettő, nem hiszem, hogy sokkal több, aki nem tudja, hogy mi a dolga, akkor keressük az u tat és a lehetőséget, hogyan lehetne fogást találni valakin, hogyan lehet politikát csinálni. Na de hát az életről van szó! Fontosabb az élet meg a gyerek, mint a politika! Vagy nem?!
