Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 11 (224. szám) - Mit „teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány” című politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár:
2968 ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Sisák Imre képviselő úrnak, MDF. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Jauernik Képviselőtársam! Azt gondolom, egy kicsit árnyaltabban kellett volna az önkormányzati problémát kezelni. Először is szeretném megkérdezni, hogy hol van az a 100 milliárd forint, amelyet az MSZP önkormányzati munkacsoportjának a vezetője, Lamperth Mónika belügyminiszter asszony ígért, 5 0 milliárdot működésre, 50 milliárdot fejlesztésre. Ezt 2002ről 2003ra sehol nem találtuk, tisztelt képviselő úr - ez az egyik. A másik: nagyon szép dolog az, hogy a közalkalmazottak bérfejlesztését átlagosan 50 százalékkal megoldotta a kormány, de hogy is tette ezt: 2002 utolsó három hónapjában teljes összeget adott, azután pedig az önkormányzatoknak kellett fizetni az 50 százalékos bérfejlesztés 50 százalékát. A gépjárműadóról beszélt, képviselő úr. Mit is mondtak itt a parlamentben, és miről is beszélt ünk? Ezt talán a kátyúk eltüntetésére kellett volna fordítani. A kormány mit írt le, képviselő úr? Azt, hogy a gépjárműadó helyben maradó része is teljes egészében a közalkalmazotti bérfejlesztés fedezetéül kell hogy szolgáljon. Tisztelt Képviselő Úr! Volt ön a mai napon önkormányzati bizottsági ülésen? Volt. Hallotta, képviselő úr, az ÁSZ által elmondottakat, hogy az önkormányzatok a működőképességük határára jutottak? Az önkormányzatok az elmúlt három évben felélték az összes tartalékukat, tisztelt képvis elő úr. Sorolhatnám még tovább, de már csak egy dolgot emelek ki. Az elmúlt évben a 6 százalékos közalkalmazotti bérfejlesztéshez önök mit is ajánlottak az önkormányzatoknak? Azt, hogy az önkormányzat adja meg az 5 százalékot, a kormány pedig ad 1 százalék ot. Mi ez, ha nem az önkormányzatok sanyargatása? Tisztelt képviselő úr, hány önkormányzat tudta meglépni a 6 százalékos bérfejlesztést? Az önkormányzatok egyheted része. Mit tettek önök? A 9 százalékos átlagos bérfejlesztést ráerőltették az önkormányzatok ra. Mennyit adnak ehhez az idei költségvetésben? 4,5 százalékot, tisztelt képviselő úr. Még van idejük, tessék helyre tenni az önkormányzati problémákat! Kapás képviselő úr a szociális problémákról beszélt és arról, hogy a gyesen lévő édesanyák helyzete me nnyire jó és hogy munkába kellene menniük. Tisztelt Képviselőtársaim! Hány ezer fővel is nőtt a munkanélküliek száma az önök kormányzása idején? 62 500 fővel. Mennyire nőtt a munkanélküliségi ráta? 7,1 százalékra. Hogy akarják önök a gyesen lévő édesanyáka t munkába helyezni? Tisztelt képviselőtársaim, a gyermeknek három évig az édesanyjára van szüksége. Azoknak a munkanélkülieknek adjanak munkát, akik szeretnének és akarnak is dolgozni! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor ) : Megadom a szót Dióssy Gábor államtitkár úrnak, akinek 1 perc 22 másodperc áll rendelkezésére. DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlé s! A politikai vitanap végén az SZDSZ idejét kihasználva annyit szeretnék mondani a magam, az SZDSZ és a tárca nevében, hogy az ilyen vitákat lehet méltó keretek között is lefolytatni. Utalnék például dr. Fónagy János úr hozzászólására, amelyben kritizálta a tárca által végzett infrastrukturális fejlesztéseket. Nagyon sok mindenben nem értek vele egyet, de a megjegyzései tárgyszerűek voltak, és olyan ügyekről beszélt, amelyeket még több alkalommal meg fogunk vitatni. Ugyanakkor az is elhangzott - például az előző felszólalásban , hogy az önkormányzatok a teljesítőképességük végére értek, összeomlás van (Sisák Imre János: Állami Számvevőszék!) , tragikus helyzet van.