Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 11 (224. szám) - Mit „teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány” című politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. BOROS IMRE (független):
2931 tételt nyugodtan elfogadhatott volna. Nem fogadta el, indok nélkül elutasította úgy, hogy az európai uniós választási kampány során a kormánypártok ígéretet tettek az elfogadásra. A másik ilyen tétel a 45 év feletti munk avállalók helyzetén történő javítás, ami a költségvetésnek nem jelentett volna különösebb kiadást, sőt még az is előfordulhatna, hogy nulla az egyenleg, hiszen sokkal kevesebb munkanélkülijáradékot és járulékot kellett volna kifizetni, s nyilvánvalóan a társadalmi lelkiállapot is javult volna, vagy a 45 év feletti munkavállalók állapota. A harmadik a nyugdíjminimum bevezetése. A minimálnyugdíjt szerettük volna a minimálbérhez kötni, mert külön rendszer alapján dől el a kettő, és a nyugdí jasoknak nincs kellő és komoly érdekérvényesítő képességgel rendelkező szervezetük. (Kovács Tibor: Ez csak 1000 milliárd forintba került volna.) Hogy felemeljük 21 ezer forintról, vagy nem tudom, mennyi most a minimálnyugdíj, annak az 50 százaléka lett vol na, ami 25 ezer forint. Ez szerepelt a törvénytervezetben, de el se olvasták, úgy utasították el, hogy nem foglalkoztak vele érdemben. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a sz ót Boros Imre független képviselőnek. DR. BOROS IMRE (független) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kormányváltás után a maastrichti követelményektől hazánk fényévnyire került, újra nekilódult az infláció, botladozni kezdett a forint és jelentős kamatemelkedé s is történt. Mindezeknél azonban sokkal súlyosabb, hogy az adósság rég nem tapasztalt ütemben újra emelkedik, jele sincs annak, hogy a folyamat megállna. Minden úgy játszódik le, mint ahogy 198590 között egyszer már megtörtént: a gazdaság folyamatai irán yítatlanok, egy biztos pont van csak, az adósság folyamatos növekedése. Az egymást követő évek költségvetéseiről kiderült már, hogy a tervezet és a végrehajtás egymással köszönő viszonyban sincs. Menetrendszerű, hogy az aktuális pénzügyminiszter megszorító csomagokkal kezd az év első negyedévében vagy éppen a polgárok zsebében kotorászik. A költségvetés illúzió és fikció. A gazdák hónapokig, esetleg évekig nem kapják meg a pénzüket, az uniós pályázatokhoz nincs önrész, az államkassza több száz milliárd fori nt áfát tart vissza jogellenesen. A kormányzat az államkassza csődjét áttolja a gazdákra, a pályázókra, az adózókra, növekszik a körbetartozás. A csődök és felszámolások tekintetében Európa- és világbajnokok vagyunk. Úgy látszik, hogy ismét a parlament hát a mögé került a valóságos költségvetéskészítés, a döntéseket szűk körben hozzák, de a terheket mindannyiunknak viselnünk kell. A költségvetés több lépésben csúszott ki a parlamenti ellenőrzés alól. Amikor az Állami Számvevőszéket létrehozták, annak felada taiból valahogy kimaradt a jegybank hitelfelvételi tevékenységének ellenőrzése, majd az ÁSZról szóló törvényt az MDFSZDSZpaktum keretében kétharmados csomagba tették. 1997ig az MNB végezte az állam hitelügyeit kül- és belföldön, ÁSZellenőrzés nélkül, 1996 végén viszont a jegybanki adósságkezelésen felhalmozott gigantikus veszteséget rázúdították az állami költségvetésre. A polgári kormány kétharmad hiányában ugyan nem tudott új törvényi rendet teremteni, mégis ütemesen haladt a maastrichti kritériumok megvalósítása, csökkent az adósság, a hiány, az infláció és a kamatok. A koalíció az ország költségvetését azonban ismét a parlamenti kontroll nélküli eladósodás rabszolgájává tette. Demokratikus országokban a költségvetés készítésekor kitérnek az államadó sságra is, az új adósság, a finanszírozási terv része a költségvetésnek. Az eltérést a parlament hagyja jóvá, ha akarja, minősített esetekben azonban buknak a kormányok. Nálunk nem így van. A valóságos költségvetést nem a parlament, hanem az államadósság í rja. Az 198590 közötti kontroll nélküli eladósodás serkentője, egyik kiváltója volt a rendszerváltásnak. Furcsa dolog ma azt tapasztalni, hogy éppen az államadósságra nem terjed ki a parlament hatékony ellenőrző szerepe. Félő, hogy ami 1990ben a demokrác ia megteremtésére serkentőleg hatott, a jelen
