Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 9 (222. szám) - Az Országgyűlés elnökének megemlékezése a II. világháború befejezésének 60. évfordulójáról és a háború áldozatairól - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2683 Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket, köszöntöm valamennyi jelen lévő képviselőtársamat, mindenkit, aki figyelemmel kíséri ülésünket akár itt az ülésteremben, akár a televízió, a rádió vagy az internet nyilvánossága előtt. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 25. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Podolák György és Szűcs Lajos jegyző urak lesznek segítségemre. Kérem képviselőtá rsaimat, hogy ne feledkezzenek el csipkártyájuk olvasóba helyezéséről. Az Országgyűlés elnökének megemlékezése a II. világháború befejezésének 60. évfordulójáról és a háború áldozatairól ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Miniszte relnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a világon mindenütt megemlékeznek a történelem eddigi legnagyobb háborújának végéről . A pillanat nagyszerűségét az is emeli, hogy együtt tisztelegnek a hősök és áldozatok emléke előtt az egykori győztes és vesztes országok egyszerű állampolgárai és közéleti személyiségei. Feltehetjük a kérdést, miért közös ez az ünnep. Nem öncsaláse, ha a történelmi távlatból azt merjük állítani, hogy a 60 évvel ezelőtti aktus, a hitleri Harmadik Birodalom kapitulációja az emberiség győzelme volt? Tény, hogy megdőlt az a hatalom, amely nyíltan programjába vette az emberiség többségének rabszolgasorba süllyesztését, népcsoportok teljes kiirtását, csecsemőktől az aggastyánokig. Csaknem teljesen elpusztították kontinensünk zsid óságát, megtizedelték a szláv népeket. A tömeggyilkosság nagyüzemei örök mementóul szolgálnak az utókor nemzedékei számára, hogy megértsék, a technikai civilizáció lehet emberiségellenes is. Tisztelt Képviselőtársaim! Abban a 60 évvel ezelőtt hirtelen beál lott szokatlan csendben, hiszen 1939 szeptembere óta mindenütt a fegyverdörgés volt az alapzaj, a kelő májusi nap Európa csaknem minden országában romokat, de elszánással teli embereket látott. Függetlenül attól, hogy az eltelt nehéz éveket a győztes vagy a vesztes oldalon szenvedték el, földrészünk népei azzal az eltökéltséggel élték meg a béke első napját, hogy nem akarnak még egyszer ilyen borzalmas tragédiát megélni. Hazánk, tudjuk, nem a győztesek asztalánál foglalt helyet a második világháborút lezáró béketárgyalásokon, mégsem kell, mégsem szeretném, ha vesztesként emlékeznénk a mai napon; nem csak azért, mert például így cselekszenek az egységes, demokratikus Németországban is, nem csak azért, mert honfitársaink sokasága fogott fegyvert a németek megs zállta Európa országaiban, harcolt a szövetséges hadseregekben, tettekkel védve meg nemzetünk becsületét. Harcukkal igazolták, hogy mi sem vagyunk más népeknél alábbvalók. Nem szeretnék a történészek vitájába beleszólni, hogy mi is történt 1945 tavaszán or szágunkban, egy dolog azonban, kedves képviselőtársaim, vitathatatlan. Ekkor olyan, a régi rendszer által lefojtott energiák szabadultak fel népünkből, amelyek megteremtették egy demokratikus kibontakozás alapjait, a köztársaságot, végrehajtották a földref ormot, megkezdték és hihetetlenül rövid idő alatt lényegében be is fejezték a háborútól szétdúlt ország újjáépítését. Ez igazi, bár sajnálatosan rövid életű magyar csoda volt. Nem véletlen, hogy az 198990es demokratikus fordulatot megélt hazánk az 1946b an született Magyar Köztársaságot tekinti elődjének. Kedves Képviselőtársaim! A jelenlegi ünnepi pillanatot szeretném felhasználni, hogy emlékeztessek egy kötelességünkre, egy törlesztendő adósságra. A mögöttünk hagyott évtizedek történései, politikai ford ulatai nem tették lehetővé, hogy csendben, magunkba nézve elszámoljunk háborús veszteségeinkkel, hogy meggyászoljuk valamennyi halottunkat. A háborúnak, tudjuk, akkor lesz a lelkünkben is vége, akkor születik meg bennünk a béke, ha mindezt tisztességgel me gtesszük. Meg kell ezt tennünk, hiszen nagyjából egymillió honfitársunk vesztette életét 1941 és 1945 között
