Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. május 2 (220. szám) - A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - LÁZÁR MÓZES, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2580 A hálózatfejlesztési tervekkel kapcsolatban a törvényjavaslat pedig szinte ellentétes az EU irányelvével, mert a Magyar Energia Hivatalnak kell jóváhagynia a hálózatfejlesztési tervet, míg az európa i elv csak az elismert fejlesztési költségek jóváhagyását írja elő. A kettő persze messze nem ugyanazt jelenti. Megítélésem szerint ez egyébként korrigálható. (20.50) A kormány felelős tulajdonosi magatartását rendre hiába keressük a tervezetben, mert nagy on bonyolultan, ugyanakkor elég kisszerű módon készíti elő a magyar villamosrendszerirányító integrálását a Magyar Villamos Művekbe. Amennyiben tisztán ez a szándék, úgy tisztességesebb lett volna ezt egyértelművé tenni az indokolásban. Figyelembe véve az állami tulajdon részarányát, a kialakult nagy monopolisztikus cégek nyomasztó helyzetét, az állam beszűkült beavatkozási lehetőségeit, mindenképpen egy erős nemzeti villamos társaságra van szükség, ez támogatandó. Viszont aggódásra ad okot az, hogy a Mavi r esetében a kötelezően megtartandó állami tulajdon csak egy, szavazatelsőbbséget biztosító részvényben került rögzítésre. Mi a konkrét cél? Nem világos, mert kormánypárti körökben is eltérő vélemények hangoztak el, és módosító javaslatok is vannak a többs ég oldaláról erre vonatkozóan. Semmilyen privatizációs szándékot nem támogatunk, sem nyíltat, sem burkoltat. Ezt itt jó, ha rögzítjük. Aggódásunkat csak fokozza, hogy Draskovics Tibor kinevezése a Magyar Villamos Művek élére meglepő volt, mert a villamos i pari szakmai tapasztalat az ő esetében meglehetősen hiányosnak mondható, de privatizációs ügyekben, értékesítésekben, kiárusításokban, mondhatni, gyakorlott mester. Tegye világossá a Gyurcsánykormány, mit is akar tenni a Mavirral és az MVMmel. Ez az előt tünk levő törvénytervezetből nem derül ki. A stratégiai döntések lebegtetése bizonytalanságot és károkat okoz az iparágnak. Ebben azt gondolom, nincs vita köztünk, kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt. A javaslat tehát egyáltalán nem védi meg a Mavi rt a privatizációtól, holott szóban azt halljuk, hogy ilyen terv egyáltalában nincsen. Az indokolás idevonatkozó részeiben alig találunk pár sort, pedig szakmai körökben egyöntetű vélemény, hogy ez a legfontosabb eleme a törvényjavaslatnak. Ez természetese n csak az aggódásunkat fokozza. Miért van ez a szemérmesség és visszafogottság? Erre nem kaptunk választ a gazdasági bizottság ülésén sem a jelen levő helyettes államtitkár úrtól. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A törvénytervezet részletes átolvasásakor a próbb hibák is találhatóak az általános aggódásra okot adó koncepcionális hiányosságok és zavarok mellett. Például a 3. § 42. pontjában keresletet fogalmaz meg az előterjesztés, de nem adja meg az ehhez tartozó fizikai mértékegységet, ezáltal nem világos a meghatározás. Módosító javaslatokkal ezek a kisebb hiányosságok természetesen megszüntethetőek, a pontosítások elvégezhetők. Ebben a kormánypárti többség számíthat a támogatásunkra. A tervezett villamosenergiatörvény szerint a szabályozás csak a végrehaj tási rendeletekkel együtt érvényes. A 2001es törvény tárgyalásakor, Göndör Istvánt akár szó szerint is idézhetném - mikor készülnek el ezek, mennyi lesz belőlük, végül mennyiben érinti ez a korábbi rendeleteket. Nos, ugyanezt a kérdést most mi is feltehet nénk, mert egy ilyen rövid kitétellel elintézi ezt az előttünk levő előterjesztés, hogy csak a majd megszületendő végrehajtási rendeletekkel együtt érvényes. A 2007es teljes piacnyitáshoz szükséges rendeleteken kellene már most is dolgozni, alapelveket, m odelleket tisztázni és alkotni, normaszövegeket fogalmazni és így tovább. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Jövőre választások lesznek, és mint tudjuk, nyilvánvalóan ez rendre elveszi az energiákat a hasonlóan fontos, az ország számára és a választóp olgárok számára fontos feladatoktól. De talán ez még így is van rendjén. Ezért most mi úgy gondoljuk, lehetőség lett volna elindítani azt a folyamatot, amely a teljes piacnyitás érdekében ezeket a modelleket, alapelveket, normaszövegeket tisztázza, elindít egy munkát. De úgy érzékeljük, hogy erre még kísérlet sem történt, mintha ez olyan távol lenne. Tudjuk, hogy az energia területén, ha azt