Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 19 (215. szám) - Beszámoló az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásáról, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló 71/2004. (VI. 22.) Ogy. határozatban megjelölt felada... - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
2121 Nem a bíróságok és a rendőrség tehet arról, hogy a károsult valóban becsapás áldozata, hiszen színlelt szerződést írattak alá vele. Könnyű belátni, hogy úgy, ahogy bűnügyben a nyomozó hatóságoknak, a polgári perben a sértettnek kell azt bizonyítania, hogy az általa aláírt okirat hamis. Polgár i perben pedig annak kell bizonyítani, aki állít. Tisztelt Képviselőtársaim! Gondoljunk bele, hogy valaki tanúk és ügyvéd előtt sajátjának ismeri el az okirat tartalmát, majd később bírósághoz fordul, és neki kell bizonyítékokat megjelölnie arra, hogy az a dásvételi szerződés formájában egy uzsorás jellegű és hamis szándékú becsapási folyamat zajlik, amelynek áldozatává vált. Itt kell megjegyeznem, hogy általában a “lakásmaffia” elnevezés nem igazán fedi az itteni elkövetéseket, mert az ilyen bűncselekmények et elkövető személyek, habár többen vannak, se létszámukat, se szervezetüket tekintve a nagyobb méretű szervezett bűnözéshez nem hasonlíthatóak. Valamivel könnyebben bizonyíthatóak azok a cselekmények, ahol a lakást célba vevő személyek erőszakkal vagy fen yegetéssel élnek. Bár büntetőügyben kiemelten szigorúan és akadálytalanul kell bizonyítani, hogy a sértett nem a saját akaratából tette kézjegyét a valótlan okiratra, ez még így is nehéz, ha valamilyen bizonyíték, esetleg tanú van, hiszen a szabályozások s zerint a szerződés aláírásánál egyidejűleg vannak jelen a felek, a tanúk és az ellenjegyző ügyvéd, akinek meg kell győződnie arról, hogy a felek azok, akikről az okiratok szólnak, és arról is nyilatkoztatni kell a feleket, hogy szerződésük az akaratukat tü krözie. Eleve feltételezni, hogy úgy a tanúk, mint az ügyvéd, együttműködnek a lakást kicsalni akaró személlyel, természetesen elképzelhető, de általánosan semmiképpen sem lehet. Egyébként egykét fontos kérdésben foglalok állást, amely kiemelt lehet, ide tartozik elsődlegesen az ingatlannyilvántartás. Az ingatlannyilvántartásról szóló, többször módosított törvények szerint is az ingatlannyilvántartás adatai közhitelesek, így ez azt jelenti, hogy az állam az abban foglaltak valóságáért szavatol. Aki az i ngatlannyilvántartásban bízva jóhiszeműen szerez jogot, ezt jogosan teszi. A visszaéléseket akadálytalanul le lehetne zárni, amennyiben a tulajdonjog bejegyzésénél az eddigieken kívül egy olyan fékrendszert lehetne beilleszteni, ami százszázalékos biztons ággal szűrheti meg azt, hogy valótlan adat odakerüljön, illetőleg hamis adatok alapján tulajdonosváltozás történjen. Akármilyen cselt alkalmaznak, a bejegyzés hiánya olyan ok, amelynek alapján még a hamisan megszerzett ingatlan sem értékesíthető tovább, gy akorlatilag forgalomképtelen, mert a csalással megszerző személy sem tudja továbbértékesíteni vagy hasznosítani. A beszámolóban említett jogerősítési eljárással ez nem megoldható, ezt a beszámoló is helyesen említi. A beszámoló elég szűkszavúan érinti azt az álláspontom szerint legfontosabb kérdéskört, nevezetesen a nyilvántartás olyan reformját, amely az ügyintézést és ezen keresztül a felelősséget bírósági hatáskörbe viszi vissza. Idetartozik a másik téma is, amelyet a beszámoló említ, nevezetesen, a köze lünkben lévő EUs országok gyakorlatához hasonló eljárási elvek a bíróságokhoz tartoznak, olyan fejlett informatikai háttérrel és személyzettel, ahol a tulajdonjog bejegyzése, ügyintézése napokban mérhető. Könnyű belátni, hogy a bejegyzési hamisításoknak a rendkívüli gyorsaság, a bíróság mint kiemelt hatalmi ág alatti munkavégzés és természetesen a széles körű informatikai háttér a legjobb és a lehetséges megelőzője. Az előterjesztés nem szól arról, amit tulajdonképpen mindmáig el nem döntöttnek tekint, hog y nincs egységes és kialakult álláspont arra, hogy a nyilvántartás bírósági hatáskörbe kerüljöne. Teljesen érthető, hogy az előbb említett EUs példákhoz képest a bírósághoz való átkerülés aprólékos reformot igényel a döntés meghozatala után. Az igazi seg ítség, az előbb említett, majdnem tökéletesnek mondható informatikai háttér együttes létrehozása, rengeteg időt és még több pénzt igényel. Érthető ezek után az a szándék, amely a miniszteri beszámolóból felsejlik, hogy ezeket az elengedhetetlen intézkedése ket a kormányzat ebben a ciklusban már nem kívánja elvállalni. Nem vitás, hogy a bíróság mint intézmény tekintélye önmagában visszahúzó erő a csalások ellen. A részletes informatikai és valóban naprakész nyilvántartás még fokozottabban, ha teljesen megakad ályozni nem is tudja, messzemenőkig nagyobb hatékonysággal biztosítja a közhitelességet.
