Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 19 (215. szám) - A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2044 formában stabilizálhatóe. Mi van azokkal a szolgáltatókkal, azok kal az önkormányzatokkal, amelyek azt mondják, hogy nem csatlakoznak hozzá? Akkor azok a fejlesztési forrásokból ki vannak zárva? Tehát az egész nincs kibontva, ezért alapvetően konstrukcionálisan végig kellene gondolni. Szerintem, ebből még probléma lesz. A 34. § a kapacitáscsökkentésről szól, azt mondja, ha jól emlékszem, ha az országos átlaghoz képest 20 százalékkal csökken a kihasználtság, akkor a kapacitást csökkentheti, illetve egy szakmai átrendezést kérhet. A fertőző osztályokat vegyük ki ebből a sz empontból. Egy adott önkormányzati tulajdonban lévő kórház fertőző osztálya szezonálisan van kihasználva, nagyon jól tudjuk. És azt is nagyon jól tudjuk, de ez már a finanszírozási oldal kérdésköre, hogy egy fertőző osztály mindenkor veszteséget fog az ado tt kórháznak termelni. Ha csökken, márpedig könnyen csökkenhet, egy adott térségben, mondjuk, éppen nincsen szalmonellajárás vagy egyéb (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , akkor bizony, ez az ellátást lehetetlenné teszi. Összesség ében, mert megkocogtatta a csengőjét az elnök úr, mindenféleképpen vannak a törvényjavaslatnak támogatandó részei, azt kell mondani, hogy jó, de vannak vitás kérdéskörei (Az elnök ismét csenget.) , és itt már az adatvédelmi kérdésekről és egyebekről szó vol t. Számos módosító javaslatot fogunk benyújtani, kérjük önöket, fontolják meg, és ha egyezségre tudunk jutni ezekben az alapvetően szakmai kérdésekben, akkor mi nem zárkózunk el a támogatástól… ELNÖK (Mandur László) : Köszönjük szépen, képviselő úr. DR. CSÁ KY ANDRÁS , az MDF képviselőcsoportja részéről: …de vannak kritikus pontok, amelyekhez feltétlenül szeretnénk ragaszkodni. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására későbbi ülésünkön kerül majd sor. A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati t örvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Önök az előterjesztést T/15265. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/15265/13. számon kapták kézhez. Most megadom a szót Pásztohy András államtitkár úrnak, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárána k, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben. Államtitkár úr, öné a szó. PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvényt az Országgyűlés a 2000. május 2ai ülésnapján fogadta el. Az Európai Unióhoz történő csatlakozással összefüggésben felmerült jogalkotási feladatok végrehajtása érdekében az egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról szól ó 2003. évi