Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 12 (213. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter:
1731 Szomorúnak tartom, hogy a kormány és annak vezetője csak a ciklus utolsó esztendejében eszmél, és gyors intézkedéseket sürget. Kissé elkésett ez a javaslat, már nem hozza viss za a Gazdasági Versenyhivatal által is elmarasztalt ügyben elúszott 19 milliárdot és azt a sok tíz milliárd forintot, amiről egyelőre csak sejtjük, hogy a közpénzek átláthatatlan folyamában állobbisták, álbrókerek és kartellező vállalkozások útvesztőiben e ltűntek. Miniszterelnök úr, ha itt lenne, önnek mondanám, az elhangzott javaslataival kapcsolatban kívánom, hogy minden elképzelése ilyen gyorsan teljesüljön. Az MDF 2004 májusában határozati javaslatot nyújtott be a tisztességtelen piaci magatartás büntet őjogi szankcionálására, arra, hogy súlyos börtönévek járjanak a közpénzek versenyjogot sértő megcsapolásáért. A javaslatot az alkotmányügyi bizottság tárgysorozatba vette, az igazságügyi tárca pedig megkezdte a kodifikációt. Tavaly decemberben erre megtett ük az észrevételeinket, azóta többszöri kérdésünk ellenére sem kaptunk tájékoztatást a jogalkotási folyamat jelen állásáról. Az előző kormány 2001ben egy kész lobbitörvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Ennek elfogadására 2002ben már nem kerü lhetett sor. A javaslat azonban megvan, rendelkezésre áll. Ugyancsak kész javaslat született a párttörvény módosítására, a pártfinanszírozás átalakítására és átláthatóbbá tételére; ezt a Magyar Demokrata Fórum be is nyújtotta. Mivel miniszterelnök úr nincs itt, igazságügyminiszter úr, a hiányolt javaslatok tehát készen vannak, csak a kormányzati szándék szükséges, hogy végre történjen valami a közpénzek megóvása érdekében, feltéve persze, hogy a határozott kijelentések mögött valós szándék és nem csak a jó l ismert kormányzati kommunikáció áll. Ez azért is lenne roppant fontos, mert tudjuk, hogy az európai uniós csatlakozás óta sajnos csak egyetlenegy dologban sikerült komoly eredményt elérnünk: a korrupcióban az élbolyba tartozunk; az összes más gazdasági m utató viszont a sereghajtók közé lökött minket. Ezen változtatnunk kell, s ebben a Magyar Demokrata Fórum javaslataival partnere lesz az Országgyűlésnek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, hogy a kormány nevében ki kíván felszólalni. Petrétei miniszter úr. Kérem, hogy ezentúl gombnyomással jelezzék a felszólalási szándékot. DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyminiszter : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Bár az előző kormány me gfogalmazta a korrupcióval szembeni kormányzati stratégiáról szóló 1023/2001. számú kormányhatározat 20. pontjában, hogy a korrupcióellenes testület felállítását tartja indokoltnak, a testület felállítására azonban a ciklus végéig nem került sor. A gyakorl ati megvalósítás 2002. november 4én kezdődött, a korrupcióellenes tanácsadó testület felállításával. A 2002 novemberében megalakult tanácsadó testületet a kormány hivatalosan az 1011/2004. számú kormányhatározatával hozta létre, tanácsadó testület a korru pciómentes közéletért elnevezéssel. 2004 novemberétől a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatkör és a testület irányítása a Miniszterelnöki Hivatalból az Igazságügyi Minisztériumba került, a lehetőségekhez képest megfelelő anyagi és személyi fel tételekkel biztosítva a testület működtetését és a korrupcióellenes program végrehajtását. A 2001. évi kormányhatározat által körvonalazott cselekvési program megvalósítása tovább folyik, a struktúraváltás nem okoz törést az elkezdett folyamatban. A testül et állandó tagjai között szoros az együttműködés, az állami szervek korrupciós stratégiáinak összehangolása folyamatosan történik. A testület április végére tervezett soron következő ülésén a felkért szakértők véleményének figyelembevételével aktualizálni kívánjuk a cselekvési program tervezetét. Ahogy frakcióvezető úr is utalt rá, a miniszterelnök úr fontos törvények kidolgozásával bízta meg az Igazságügyi Minisztériumot. A pártfinanszírozási törvénynek a közélet tisztaságának növelését és a pártok működés ének átláthatóságát kell garantálnia. Megvizsgáljuk a kampányfinanszírozás