Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. április 4 (210. szám) - Gulyás József (SZDSZ) - a belügyminiszterhez - „Megvalósulhat a feladatarányos támogatás?” címmel
1459 nőkre még ma is aránytalanul nagyobb terhek és bizonyítási elvárások hárulnak, mint férfitársaikra. A prostitúció é s a leánykereskedelem Magyarországon is jelen van, a családon belüli erőszak áldozatait pedig még ma sem védik törvények, hathatós intézkedések. A családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról két éve országgyűlési határozat született azt követően, hogy civil szervezetek emelték fel hangjukat, és adták hírül Magyarország lakóinak a média segítségével: baj van. Ártatlan gyermekek, tehetetlen, kiszolgáltatott nők válnak áldozataivá a fizikai erőszaknak. Az országgyűlési határozat megfogalmazta azokat a feladatokat, amelyeket a magyar kormánynak 2004. március 31éig kellett kidolgozni, a családon belüli erőszak miatt alkalmazható távol tartásról szóló törvényjavaslat egy éve benyújtásra került. Az általáno s vita elkezdődött, majd májusban megállt. Az esetek száma azonban nem csökkent. Gyermekek és nők százai azóta is áldozatai vagy egész életre sérültjei a családon belüli erőszaknak. Kérdezem a tisztelt miniszter urat: az elmúlt egy évben mely civil szervez etekkel és hatóságokkal folytak egyeztető tárgyalások annak érdekében, hogy mielőbb törvény szabályozza a családon belüli erőszak megállítását? A már benyújtott törvény tárgyalása mikor folytatódik a tisztelt Házban? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kor mánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : A kérdésre Petrétei József igazságügyminiszter úr válaszol. A miniszter urat illeti a szó. DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyminiszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A c saládon belüli erőszak komplex jelenség, és ezért komplex kezelést is igényel. A családon belüli erőszak áldozatainak hatékonyabb védelme érdekében bevezetendő távol tartás több jogágat érintő és jelentős szabadságkorlátozással járó olyan új jogintézmény, amely alapvető jogokat érint, és számtalan vitára ad alkalmat. Emellett alkotmányossági aggályok is felvethetők. Ez volt az oka annak, hogy a családon belüli erőszak miatt alkalmazható távol tartásról szóló T/9837. számú törvényjavaslatot a kormány 2004. s zeptember 6án átdolgozásra visszakérte. Ezt követően az Igazságügyi Minisztérium 2005 februárjában koncepcionálisan eltérő megközelítésen alapuló új törvényjavaslatot készített el. E szerint a távol tartás mint személyi szabadságot korlátozó büntetőeljárá si kényszerintézkedés elrendelésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a bántalmazó cselekménye a bűncselekményi szintet eléri. A tervezetet a kormány 2005. február 16án megtárgyalta, és olyan döntést hozott, hogy a büntetőeljárásban elrendelhető távo l tartás mellett szélesebb körben a büntetőeljáráson kívül is biztosítani kell a távol tartás lehetőségét. Ez szabálysértési és igazgatásrendészeti szabályozást vet fel. E kérdésekben az érintett tárcák folyamatosan egyeztetnek. Az ennek eredményeként hama rosan ismét a kormány elé kerülő tervezet szabálysértési kényszerintézkedésként is meghatározza a távol tartást, és rendelkezik a zaklatás szabálysértési tényállásáról. Emellett a büntető törvénykönyv folyamatban lévő módosításában is szerepel a távol tart ás mint a pártfogó felügyelet keretében megállapítható magatartási szabály. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A bevezetendő új jogintézmény még szélesebb körű alkalmazásának lehetőségeiről jelenleg is egyeztetések folynak. Annyit szeretnék még hozzátenni, hogy a minisztériumban soron kívüli feladatként kezeljük az ügyet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Gulyás József (SZDSZ) - a belügyminiszterhez - „Megvalósulhat a feladatarányos támogatás?” címmel