Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 21 (207. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
1184 trükkökről van szó, be nem fejezettnek minősítettek beruházásokat azért, hogy ilyen trükkel tudják most eladni. De az igazi trü kk nem ez, hanem az, amit a b) pontban láthatunk, ahol azt írja, hogy piaci források bevonásával végzi a beruházási és üzemeltetési tevékenységet az az állami cég, amit itt jelöl meg az előterjesztő. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy hitelt vehet fel vagy kötvényt bocsáthat ki, tehát piacról forrásokat vonhat be. Természetesen ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, hosszú távú kötelezettséget kell vállalnia. Ezért érthetetlen az, amit államtitkár úr mondott, hogy ez költségtakarékos megoldás, és majd nem számít bele az állami adósságszolgálatba. Lehet, hogy ők ezt szeretnék elérni, de nekem az a gyanúm, hogy az Unió ezt előbbutóbb nem fogja elfogadni, hiszen hosszú távú kötelezettséget kell rá vállalni, hiszen csak akkor tudnak kedvező vagy legalábbis részben ke dvező módon hiteleket felvenni. Ezt a trükköt írja a c) pont is, ahol az szerepel, hogy szerződés alapján fizetett rendelkezésre állási díjat fizetnek, ezért piaci bevételeket realizálhatnak. Nos, nem biztos, hogy az állami juttatás, vagyis a szerződés ala pján fizetett rendelkezésre állási díj kiállja azt a próbát, hogy piaci bevételnek minősíthető, mivel ezt előre meg kell határozni hosszú távon. Tehát összefoglalva egy olyan trükköt láthatunk itt, amely állami juttatásokat próbál piaci bevételeknek feltün tetni. Úgy tűnik, hogy ezzel majd az Uniót veri át, de nekem erős kétségeim vannak efelől. Elképzelhető, hogy ezt egy évig el lehet húzni, és majd csak jövőre számolják be ezt az összeget az állami adósságszolgálatba; vagy pedig a másik megoldás, amiről az államtitkár úr nem beszélt, de a kormányelőterjesztés tartalmazza: az autópályadíjak háromszorosára emelése. Tehát mindezek állnak itt az előterjesztés mögött, amiről sebtében kell szavazni. Ismétlem: 670 milliárdnyi nagyságrendű kötelezettségvállalás, a utópályatrükkök, elszámolási trükkök és esetleges autópályadíjemelés, amely mind benne van ebben az előterjesztésben, még ha itt nincs is leírva. Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Géczi József Alajos: Nincs benne, tehát benne van! - Taps a Fidesz soraiból .) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Megadom a szót Varga Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Akik az elmúlt héten figyelték a sajtóhíreket, azok már sejtették, hogy valami ké szül a kormányzaton belül, a Gazdasági Minisztériumnál. (17.40) De az elmúlt héten arról szóltak a hírek, hogy a Magyar Fejlesztési Bank 158 milliárd forintos kölcsönt készít elő a Nemzeti Autópálya Rt. számára. És a hírek arról is szóltak, hogy gyorsított közbeszerzési eljárással a Kereskedelmi Banktól 125 milliárd forint hitelt kíván felvenni szintén a Nemzeti Autópálya Rt. Az egyik újságíró meg is kérdezte a múlt héten egy interjúban a Gazdasági Minisztérium illetékesét, hogyan kívánja ezt a Nemzeti Autó pálya Rt. felvenni, amikor még az a törvény el sincs fogadva, ami alapján ezt meg lehetne tenni. De ne akadjunk fenn mindenen, ma itt van a parlament előtt, talán ez megkönnyíti majd ezt a hitelfelvételt. Nos, eddig a hír, és aki ma kinyitotta az egyik gaz dasági lapot, az jól láthatta, hogy igazából ennek a PPPs programnak talán nem is ez a hitelfelvétel önmagában a mozgatórugója. Az egyik nagyon fontos mozgatórugóját ebben a címben találhatjuk meg: megmenteni a márciusi büdzsét, megmenteni a márciusi költ ségvetést attól, hogy a kormányzat már márciusra felhalmozza az államháztartási hiány egész évre tervezett mértékének több mint 60 százalékát. De nemcsak ez van e mögött a lépés mögött. Manninger képviselőtársam az előbb már beszélt arról, hogy a kormányza t nagyon ügyes trükkel azt a fajta államadósságnövekedést kívánja csillapítani, amiről éppen pénteken az Eurostat mondott egy nagyon kemény és nagyon határozott