Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 21 (207. szám) - Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
1175 Az Országgy űlés a sürgős tárgyalásba vételt 129 igen szavazattal - Mátrai Márta szavazatával együtt 130 igen szavazattal , 182 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett elutasította. Tisztelt Országgyűlés! TuriKovács Béla és képviselőtársai kezdeményezték az intervenció s felvásárlások feltételeiről szóló H/14630. számú országgyűlési határozati javaslat sürgős tárgyalásba vételét. Megkérdezem, hogy az előterjesztők részéről ki kívánja indokolni két percben az előterjesztést. TuriKovács Béla? Nem. Akkor a határozathozatal következik. (Dr. TuriKovács Béla: Szeretném indokolni!) Képviselő úr mégis indokolni kívánja? (Dr. TuriKovács Béla: Igen. Meg is nyomtam a gombot!) Félre nem érthető jelzést kaptam, hogy nem kíván indokolni. Megadom a szót két percre önnek. DR. TURIKOV ÁCS BÉLA (Fidesz) : Mielőtt elmondanám a kétperces indoklásom, tisztelt elnök asszony, szeretném tudni, hogy a Házszabály melyik szakasza alapján történt Németh Imre előbbi felszólalása, mert ez nem egészen világos előttünk. Bizonyára házszabályszerű volt, de azért jó lenne, ha ezt tudhatnánk. Nem gondolom, hogy az érdemi részére most ki kellene térnünk, mert az a szokásos Németh Imrei retorika volt, amely olyan távol áll a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. (Közbeszólások, zaj.) Tisztelt Ház! A második s zámú javaslatunk világos és egyértelmű. Olyan kormányzati mulasztások vannak és ezzel kapcsolatban olyan ígéretek, amelyek teljesítése szinte teljességgel kizárt és lehetetlen. Van egy lehetősége a magyar mezőgazdaságnak, volna az a lehetőség, hogy raktára k biztosítása esetén élni lehessen azzal a kiegyenlítő rendszerrel, amelyet az Európai Unió pontosan azért vezetett be, hogy a jelentkező átmeneti nehézségeket vagy piaci nehézségeket áthidalják. Csakhogy ma a hónapokon keresztül történő semmittevés eredmé nyeként gyakorlatilag a már most meglévő gabonatermést sem tudják befogadni. Most mire bazíroznak, tisztelt miniszter úr, a hatalmas nagy tudásukkal? Arra, hogy rossz termés lesz, és a következőkben nem kell raktározni? Mert ha igen, akkor, miniszter úr, e rős kételyeink vannak abban, hogy a következő termést hova lehet majd elraktározni. Önök mondtak egy 40 milliárdos számot, egy 40 milliárdos keretet, amit majd arra is lehet fordítani, hogy raktárak legyenek; ha jól emlékszem, ezt ön mondta. De, miniszter úr, nem ez a lényeg! Konkrétumokat kellene ebben az ügyben mondani, hiszen a megállapodás egyik szerves és nagyon fontos része, hogy az elkövetkezendő esztendőben a gazdatársadalom már ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy ott marad a nyakán a gabona, és a spe kulánsoknak kelljen áron alul értékesítenie. Az Európai Unió nem erről szól, kedves miniszter úr! (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Képviselő Úr! Igaza van, a Házszabály alapján sürgős tárgyalásba vétel esetén valóban csak az elő terjesztőnek van joga felszólalni, az előterjesztő viszont a sürgősség indokolásáról jogosult ilyenkor beszélni. Miután képviselő úr válaszadásra hívta fel a miniszter urat, személyes érintettségre való tekintettel két percre szót kapott. (Derültség a Fide sz soraiban.) Szeretném elmondani, hogy a kétperces miniszteri reagálás nem személyes érintettséget… (Nagy zaj a Fidesz soraiban. - Közbekiáltások: Nem igaz! Ilyen nincs! - Tállai András: 1990 óta nem volt még ilyen!) Köszönöm szépen. S bár képviselő úr mo st is feltette a kérdéseit személyesen a miniszter úrnak, másodszor kétperces felszólalásra nem adok lehetőséget a miniszter úrnak. Köszönöm szépen. A határozathozatal következik. Kérdezem az Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszie a H/14630. számú előte rjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztés sürgős tárgyalásba vételét 134 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elutasította. Most előterjesztések részletes vitára bocsátásáról d öntünk.