Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 9 (206. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!” című politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - FONT SÁNDOR (független):
1091 jön. Egyetlenegy dolog van, ami ellen kifogásuk van: nyugdíjkifizetési napon az időpont nehezen számítható ki . Amiről fontos lenne, hogy beszéljünk egymással, mi, akik közül sokan kistelepülésben vagyunk érdekeltek, hogy igenis mi legyen a tartalma a kistelepülési szolgáltatásoknak, és hogy a közös adóforintjainkból, képviselő urak, hogyan tudjuk ezt a legjobban megoldani a mai informatikai feltételekkel. És én tudok olyan települést, amelyik igen, bezárta az iskoláját, mert nem az önkormányzat, hanem az ott lakók döntöttek azzal, hogy a gyerekeket átvitték a másik település iskolájába, és előállították azt a hely zetet, hogy 7 főről is tovább csökkent a gyereklétszám. És anélkül, hogy hangulatot keltenénk, igenis tudnunk kellene beszélni erről, hogy tényleg szabade ilyen körülmények között intézményeket fenntartani, vagy olyan önkormányzatot, ahol maga a jegyző mo ndja azt, hogy nem lenne szabad a hivatalt fenntartani, mert hetente egyszerűen nem jön annyi ügyfél, amennyien egy napot kitöltenének. Tehát vagy tudunk erről őszintén beszélgetni, vagy komoly problémáink vannak. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a ko rmányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kétperces felszólalásra megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm. Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy baj van: önök sok tekintetben a múltról beszélnek, és a mai kérdésekre kellene választ adni. Nagyanyám erre azt szokta mondani: kisfiam, csak annyit nézzél hátra, amiből okulhatsz, mert ha sokáig nézel hátra, akkor orra buksz. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A hár oméves kormányzás alatt sokat néztek hátra, és nem előre. Önök azt ígérték a választásokkor, hogy több pénzt az önkormányzatoknak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Békés megye képviselője vagyok. Békés megyében a kistelepülések és a t elepülések önkormányzatai ellehetetlenültek a működésüket illetően. Hiteleket vettek föl, eladósodtak, a szolgáltatásaikat le kellett építeni; leépülés tapasztalható a megye önkormányzatainál, és veszélybe került a vidék népességmegtartó képessége. Tisztel t Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy önök nagyot hibáztak: megígérték azt, hogy bért fejlesztenek. Mit tettek ez ügyben? Azt, hogy az 50 százalékos béremelést három hónapig finanszírozták le; azóta ez a depresszió beindult az önkormányzatoknál, hiszen m inden béremelést az önkormányzatokkal finanszíroztatnak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az történt, hogy a településeink a saját adóbevételeikből finanszírozzák a működést, a bérfejlesztést, és semmi nem marad a fejlesztésekre. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezt a folyamatot meg kell állítani. Ne beszéljenek mellé, mert az egész csak egy duma - duma, duma és önámítás. Szíveskedjenek az önkormányzatok, amelyek feladatai nagyon fontosak, működéséhez szükséges forrásokat biztosítani az állami költségvetésből - nem e zt tették! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Megadom a szót Font Sándor független képviselőnek. FONT SÁNDOR (független) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, emlékezneke rá, nem is olyan régen, közel egy évvel ezelőtt úszott egy hajó itt a Dunán, valami „hazugsággyár” volt rá felírva, hogy meg kellene állítani.