Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 9 (206. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!” című politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
1089 egyszer majd büntető normatívát is bevezetnek ellenünk, a kistelepülések ellen, megbontják az oktatási normatívát alap- és kiegészítő normatívára, és ezt a kie gészítő normatívát csak azoknak adják és azoknak szánják, akik nagyok, akik amúgy is tehetősebbek, a kicsiktől pedig elvonják. Álmodni nem mertük volna akkor, amikor önök egyetértésben gondolták magukat a nemzettel, hogy az önök kormányprogramjából az köve tkezik, hogy a kicsi településekről minden intézményt ki akarnak vonni, és ezt azóta kőkeményen képviselik. Amikor ezeket a járási szervezeteket, a többcélú kistérségi társulásokat létrehozzák, akkor mi, a kistelepülésen élők - mondjuk, az ezer fősnél kise bb településen élők - jól tudjuk, hogy az óvodáink és az alsó tagozatos iskoláink feladásáról is szólnak ezek a törvények. Ráadásul a törvény ellenében szól az 5/2002es kormányrendelet, ami nem szorgalmi időszakban, hanem most, a tavaszi időszakban, ápril is 1jével - hogy egy határnapot mondjak - kényszerít bele minket abba, hogy feladjuk az önálló oktatási intézményeinket. Igaz, hogy ez szembemegy a közoktatási törvény 102. §ával, de önöket nyilvánvalóan nem zavarja. Hogy a postáink megszűnnek - több szá z posta megszűnt ezeken a kistelepüléseken , azt is nehéz tudomásul venni, és főleg nehéz tudomásul venni, hogy városokban élő képviselők aggódnak a kistelepülésekért; olyan városokban élő képviselők, akik most is itt hangoskodnak a parlament padsoraiban, akik még sosem futottak a mobilposta csodálatos szolgáltatásai után. Nekünk, kistelepülésen élőknek azonban már többször volt ebben részünk. Leépül a tömegközlekedés, vasúti szárnyvonalak szűntek meg az elmúlt három év alatt, a Volán szolgáltatásai is egy re inkább ritkulnak. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor legalább az egyéni közlekedést ösztönzik; de azt sem ösztönzik, azzal is büntetik a vidéken élőket, mert az egyéni közlekedési lehetőségeket is megnehezítik. A Pécsről Magyarmecskére közlekedő pedag ógus, aki nem tud tömegközlekedési szolgáltatásokat igénybe venni, az év vége óta nehezebben, drágábban jut el a munkahelyére, mert önök hátrányosan változtatták meg a személyi jövedelemadótörvényt is. A jegyzői hatáskörök felülvizsgálata is zajlik, ez pe rsze még nincs a parlament előtt. Ennek eredménye lesz az, hogy minden lehetséges hatáskört, amit majd valahol, bizonyos műhelyekben kitalálnak, a kistelepülési jegyzőtől önök elvonják, és beviszik egy leendő járási székhely településre. Önök arra is képes ek lesznek, hogy kitalálják azt, hogy azt a bonyolult problémát, ami a közterületen lévő fák kivágásának jogi problémáját jelenti, miért kell elvinni egy városi székhely település jegyzőjéhez, és miért ne lehetne otthagyni a kistelepülés jegyzőjénél, ugyan is a felülvizsgálat erre is kiterjed. Mindezek olyan folyamatok, amelyeknek beláthatatlan lesz a következménye. Ha szimbolikusan akarnék fogalmazni, tisztelt szocialista és szabad demokrata képviselőtársaim, akkor azt kellene mondanom, hogy önök nekünk, ki stelepülésen élőknek vagy kistelepülési önkormányzati vezetőknek csak a temetési szolgáltatások működtetését szánják. Ez persze egy fontos szolgáltatás, mert minden emberi életút vége végül is a temető, de ameddig elérjük a temetőt, addig mi is szeretnénk önkormányzati szolgáltatásokat élvezni, és amit ésszerű a saját településünkön élvezni, azokat a saját településeken szeretnénk élvezni. (12.40) Ezért azt gondolom, hogy fel kellene hagyni most már azzal a politikával, ami egyértelműen bünteti a falvakban élőket, egyértelműen bünteti a kistelepüléseken élő polgárokat. Azt gondoljuk, hogy hangzatos és soha nem teljesülő ígéretek, duma és mellébeszélés helyett tettekre lenne szükség, mert az alkotmány nekünk, akik kistelepüléseken élünk, esélyegyenlőséget ígé r, de amit önök az önök három éve alatt tettek, az minden, csak nem az esélyegyenlőség irányába mutató lépés, hanem attól eltávolodó lépés. Ezt pedig egy jogállamban, amire önök is felesküdtek, nem lehetne tenni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) :