Országgyűlési napló - 2005. évi tavaszi ülésszak
2005. március 9 (206. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!” című politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - NÉMETH ZSOLT (független): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - GAZDA LÁSZLÓ (MSZP):
1082 ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kétperces felszólalásra megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, a függetlenek csoportjából. NÉMETH ZSOLT (független) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tavaly a z önkormányzatok helyzetére a következő tanmesét adtam elő: Meghirdettem fiaim körében a több pénzt a gyereknek programot, hogy több zsebpénzt fogok adni. Ezért fölemeltem 20 ezerről 22 ezer forintra a zsebpénzüket. Persze, nem ám csak úgy, vannak ebben kö telező feladatok: meg kell venni a bérletet, be kell fizetni a menzát s a többi. Most aztán viszont kitaláltam, amellett, hogy egy kicsit zárolok is belőle, hogy azt kellene csinálni, hogy beíratom a gyereket még külön angolórára, ennek az ára 4 ezer forin t. De ez a háládatlan kölyök meg jön tiltakozni, hogy miféle dolog az, hogy a múlt évben 20 ezer volt, most igaz, hogy 2vel megemeltem, de 4 ezer forint az angol különóra, 18 ezer forint marad csak. De most már nem vág át, mert ez demagógia, kérem szépen! Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt a gyereknek program teljesítve: 10 százalékkal növeltem. Ezt a történetet az idén nem tudom már előadni, mert nincsen több pénz. Tehát amit Bóka képviselő úr elmondott, bizonyos településkategóriákban igaz, nem növekedett, kisvárosokban nem növekedett az állam által átadandó összeg. Példát tudnék mondani: a tavalyi teljesített működési főösszeg alatt terveztünk kisvárosban költségvetést működési szinten. Ennek ellenére az állam által átadott pénz alig 23 millióv al növekedett csupán, és 127 millió a hiány. Ennek ellenére évről évre egyébként a működési kiadások dinamizmusa 80110 millió körül nőtt, évről évre - idén nem. Leépítések révén is a tavalyi szint alatt terveztünk, aminek kérdéses egyébként a teljesítése. Még egyszer hangsúlyozom: van olyan településkategória, hogy nem nőtt az állam által átadott pénz. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Melyik? Név szerint mondd!) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kétperces felszólalásra minden képviselőnek lehetősége van. Képvis elő úr, tessék szíves megnyomni a gombját! Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Gazda László képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportjából. GAZDA LÁSZLÓ (MSZP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A területfejlesztés és a vidékfejlesztés, különösen a decentralizáció és a vidékfejlesztés kapcsolatáról szeretnék szólni, tekintettel az atomizált önkormányzatokra, amelyeknek ideje volna összefogni, és ezért ezt a véleményemet is szeretném kifejteni. Hétfőn a miniszterelnök úr új vidékpolitikáró l beszélt, ennek az alapelveit is elmondta: a partnerség, civilség, a falu és a vidék depolitizálása, de fontosabbnak tartom, amit utána kijelentett, hogy úgy kell a vidék jövőjére összpontosítani, hogy a források felhasználásáról ne Budapesten, hanem vidé ken, helyben döntsenek. A lényeget fogta meg. A rendszerváltást követően jó magyar szokás szerint kiöntöttük a gyermeket a fürdővízzel, veszni hagytuk, és félredobtuk azt a már 1930as években fejlett fejlesztési, tervezési struktúránkat, struktúráinkat, a melyeket átalakítva megúszhattuk volna a '90'94 közötti országjáró területfejlesztést, amely például Nyíregyházának 1993ra autópályát ígért, a '982002es évek közötti zsebből osztogatást, amit a mai napig sokan Széchenyitervként emlegetnek, pedig a '90es évek közepén úgy tűnt, hogy magunkra találtunk. Az 1996os XXI. törvény a területfejlesztésről Európában is egyedülálló volt. A két, majd a hárommegyés felzárkóztatási politika kialakította a megyei területfejlesztési intézményrendszert, programalkotá sra ösztönözte a megyéket, benne a településekkel és önkormányzatokkal.