Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 29 (169. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Lendületben az ország! A Köztársaság kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért, 2004-2006” című országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Mandur László): - CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
923 Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Czerván György, a Fidesz képviselője. CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Lendvai Ildikó is azt mondta, hogy nincs gazdasági válság Magyarországon, de gondolom, a gazdaságba a mezőgazdaságot is beleérti, és úgy látszik, hogy a miniszter úr sem ért egyet a Fidesz álláspontjával, akkor most idézet következik: “Az agrárgazda ság makrogazdasági helyzete továbbra is rendkívül törékeny, gazdálkodóink hitelállománya jelentősen nőtt, likviditási helyzetük tovább romlott. Az elmúlt évben az aszály, idén a túltermelés okoz komoly termelési, piaci és strukturális gondokat. Ágazatunkba n a jelentkező folyamatokra elsősorban a kiszámíthatatlanság volt a jellemző.” Ezt mondja a Magyar Agrárkamara elnöke szeptember 6án. Másik idézet következik: “A gazdálkodók helyzete a jó termés ellenére is tragikus. Nem látják a termelők, hogy az alacson y gabonaárból adódó jövedelemkiesést hogyan tudják pótolni. Várhatóan az értékesítés akadozása miatt súlyos tárolási gondok is jelentkezhetnek. Nem javult a pénzügyi helyzet, folyamatosan szorító likviditási gondok nehezítik a gazdálkodást.” Utána felsorol ás következik itt a tejágazatra, a kertészetre, a sertéságazatra vonatkozóan, az intervenciós tárolásra vonatkozóan. Ez idézet volt a Pest Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége elnökségének állásfoglalásából 2004. szeptember 21ei dátummal. Ugye, ismeri k ezeket a szervezeteket, az Agrárkamarát, illetve a Teszövöt is? Egyébként mindettől függetlenül én úgy gondolom, hogy az az öt mondat, ami benne van ebben a kormányprogramnak nevezett irományban, ez egyszerűen arcpirító, sértő és megalázó a mezőgazdaságb an érintettek számára, hogy ennyire méltatják őket. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Béki Gabriella, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselő asszonya. Parancso ljon, öné a szó. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ellenzéki oldalon rendre halljuk azt a kritikát, hogy ebben a kormányprogramban kevés a konkrétum. Be kell vallani, hogy ez igaz is. Ebben a kormányprogramban nagyon sok olyan igét o lvashatunk, hogy csökkentjük, javítjuk, fejlesztjük, folytatjuk, támogatjuk, ösztönözzük, és hosszan sorolhatnám a sort. Bár meg kell jegyeznem, hogy azért van benne konkrétum is, méghozzá nagyon fontos konkrétumok, hogy a legfontosabbat hozzam szóba, ami költségvonzat tekintetében mindenképpen a legnagyobb tétel: szerepel konkrétumként a 13. havi nyugdíj kifizetésének a folytatása, hogy ne tartsa a kormány bizonytalanságban azt a több mint kétmillió idős embert, aki erre számít. Azt szeretném mondani, hogy a konkrétumoknál talán egy kicsivel fontosabb egy kormányprogram megítélése szempontjából annak a programnak a szellemisége, szemléletmódja, hogy milyen értékek mellett tesz hitet, hogy milyen értékek jegyében kíván cselekedni a kormány. És ez a kormánypr ogram hitet tesz természetesen a szabadságon túl az igazságosság és a szolidaritás értékei mellett, hitet tesz amellett, hogy sokkal több figyelmet fog fordítani a rászorultakra, a szegényekre, akik önmagukon, a saját helyzetükön javítani segítség nélkül n em képesek. Amikor azt mondom, hogy nagyon fontos egy kormányprogramnak a szemléletmódja, akkor visszaemlékszem arra is, hogy '98ban, amikor a Fideszkormány programját tárgyaltuk, annak a programnak egészen más üzenete volt, abban a programban eléggé nyí ltan, bevallottan az kapott hangsúlyt, hogy érdemesség szerint kíván a kormány foglalkozni az emberek helyzetével, hogy