Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 29 (169. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Lendületben az ország! A Köztársaság kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért, 2004-2006” című országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
919 Köszönöm, elnök úr, én csak 20 másodpercet veszek igénybe. Szekeres képviselőtársam megint kihagyta a csökkent és megváltozott munkaképességűek kérdését. Ez körülbelül 800 ezer emberről szól. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Lengyel Zoltán, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdaságról mondanék néhány g ondolatot. Nagyon sajnálom, hogy a miniszter úr sincs bent a teremben akkor, amikor erről a számunkra rettentően lényeges kérdésről beszélünk. (Dr. Géczi József Alajos: Itt van ni, balra nézz!) Németh Imre miniszter úrra gondoltam, bocsánatot kérek. Tüzete sen áttanulmányozva a mai parlamenti ülés témáját képező úgynevezett kormányprogramot, arra a megállapításra jutottam, hogy ez a rendszerváltás óta a legsemmitmondóbb program. Találtunk benne persze hangzatos mondatokat, viszont ezek mögött üresség tátong. Nincsenek számok, nincsenek megoldások a jelszavak mögött. Gyurcsány Ferenc úrnak illene tudnia, hogy az Európai Unió, az MSZPkormány által várt mézes bödön költségvetésének több mint felét a mezőgazdaságra fordítja, ezért joggal várhattuk volna el, hogy a benyújtott anyag önálló fejezetben foglalkozzon az agráriummal; joggal várhatták volna el a termelők, a feldolgozók és maguk a fogyasztók is. Valószínű, hogy Gyurcsány Ferenc - mint Medgyessy miniszterelnök úr volt főtanácsadója, hivatalban lévő Brutusa - elégedett a szociálliberális kormány eddigi agrárpolitikájával, vagy - ami számomra hihetőbb - nincs is tisztában vele, nem is érdekli. Mindkettő szomorú és aggasztó Magyarország jövőjére nézve. Hasonlítsuk össze a szocialistaszabad demokrata kormánypr ogramot ezzel a lendületesnek mondott, de inkább felületesnek nevezhető anyaggal. Az önök programja, amely alapján az önöket támogató szavazópolgároktól bizalmat kaptak, 29 pontban foglalkozott az agrár- és vidékfejlesztéssel. Gyurcsány Ferenc szerint nyil ván a magyar mezőgazdaság is lendületben van, és ezzel magyarázható, hogy mára mindössze kilenc maradt meg az eredetileg kitűzött célok és ígéretek közül. Megjegyzem, tartalmukban ezek is erősen csökkentek. Erről a lendületről a gazdáknak más a véleményük. Tudják, hogy a gazdák hogy élik ezt meg? Önök lendületesen szétverték a sertés- és baromfiágazatot, lendületesen cserbenhagyták a gabona- és tejtermelőket. Ennek következtében lendületesen emelkedtek az élelmiszerárak. Ezenkívül lendületesen privatizálták a stratégiailag fontos agrártársaságokat, és lendületesen segítették a HajdúBét Rt. és a Bábolna Részvénytársaság csődbe jutását. Azok a választópolgárok, akik az önök kormányprogramjára szavaztak, most hiába keresik a benyújtott anyagban az ágazat verse nyképességének biztosítását vagy a családi gazdaságok fejlesztését célzó lépéseket. Hiába keresik a konkrétumokat arra vonatkozóan, hogy a magyar gazdálkodók sikerrel pályázhatnake az uniós pénzekre. És arra vonatkozóan sem lehet semmi garanciát találni, hogy a magyar intézményrendszer működőképessége révén tényleg maradéktalanul elérhetők leszneke az uniós pénzek. Hiába keresem a tényeket. Hiába keresem a konkrét, mindenki számára érthető és értékelhető adatokat. (12.50) Nincs ilyen. Nincs határozott szándék, csak összesen négy sor, tisztelt képviselőtársaim. Négy semmitmondó sor! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Miniszterelnökjelölt Úr! Ez viszont nyílt üzenet, és mindannyiunknak, falun élőknek és mezőgazdas ágból élőknek, világos és érthető. Négy sor, és