Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 29 (169. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Lendületben az ország! A Köztársaság kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért, 2004-2006” című országgyűlési határozati javaslat vitája - NAGY NÓRA jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt:
865 központi helyet a munkahelyteremtés fogja elfoglalni. (Taps az MSZP soraiban.) Az elmúlt években, az elmúlt két évben Magyarországon több mint 200 ezer új munkahely létesült; igen, ezzel egy időben több mint 100 ezer munkahely megszűnt. Megváltozot t a világ! Új munkahelyek születnek, mások megszűnnek. Dinamikus, változó világban élünk. Olyanban, amelyben a magyar embereknek, a magyar családoknak, a magyar társadalomnak alkalmazkodnia kell tudni, de ahogyan látom, amelyhez tud is alkalmazkodni. És er re az alkalmazkodókészségre és képességre Magyarország büszke lehet. Ez lesz az, amely fel fogja emelni, ez lesz az, mert nemcsak ragaszkodik a status quóhoz, nemcsak ragaszkodik az elért pozícióhoz, hanem képes azt folyamatos változással, változtatással újratermelni. Ez a fajta dinamizmus lesz az, amely után nem kell megijedni, ha bezárnak egy munkahelyet, mert tudjuk, hogy ahol bezár egy, egy fejlődő gazdaságban születik kettő. És mi éppen erre számítunk, az egy és a kettő közötti folyamatos különbségre, ezekre a pluszmunkahelyekre. (Taps az MSZP soraiban.) Persze van ebben dolgunk. Van ebben dolga a kormánynak, van ebben dolga a gazdaság szereplőinek, van ebben dolga a szakszervezeteknek, van ebben dolga valamennyi munkavállalónak és dolgozni akarónak. A mi dolgunk, hogy olyan gazdasági környezet kialakulását segítsük, amelyben a befektetők, a munkavállalók, a vállalatok vezetői, munkaadók és alkalmazottak egyaránt perspektívát, fejlődést, a magasabb jövedelem, a tisztességes gyarapodás lehetőségét látják . Mi ösztönözni fogjuk a beruházásokat. Segíteni fogjuk azokat, akik munkavállalóként hátránnyal indulnak el. Ezért fogjuk járulékkedvezménnyel támogatni a pályakezdők foglalkoztatását, a gyesről, gyedről visszatérő édesanyákat és édesapákat, az 50 év fele ttiek foglalkoztatását. (Taps az MSZP soraiban.) Európai uniós csatlakozásunk egyszerre növelte az együttműködés, a nemzetek közötti szolidaritás lehetőségét, de növelte a verseny kényszerét is. Azt gondolom, hogy a verseny lehetősége még nem a győzelem zá loga. Nem a zálog, de valóban lehetőség és esély. Meg akarom mondani, nagyon világosan és egyértelműen, nem tudom és nem lehet győztesnek tekinteni egy olyan országot, ahol milliók tekintik magukat vesztesnek. És tudom, hogy a kormányt, a kormány teljesítm ényét Magyarországon falvakban, városokban, kertekben és munkahelyeken, kint az utcán, füstösebb és tisztább levegőjű kocsmákban és éttermekben, emberek egymás között diskurálva, magánbeszélgetésekben és a közösség nyilvános diskurzusaiban akkor fogják sik eresnek tartani, ha egyre többen úgy fogják érezni, hogy ők nem vesztesei ennek az elképesztő átalakulásnak, ennek az elképesztő útnak, amelyen Magyarország elindult, és amelyen végigment. Magyarországon a győztesek Magyarországát szeretnénk megcsinálni, M agyarországot a győztesek, erősek és sikeres emberek országává kívánjuk tenni. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (8.30) Újra és újra el fogom mondani: nem hiszek abban a politikában, és végképp nem hiszek azokban a politikusokban, akik úgy gondolják, hogy majd ők hozzák el a boldogságot. Nem hiszek azoknak a politikusoknak, akik úgy gondolják, hogy nincs más dolga az embereknek, mint szavazni a politikusokra, akik majd boldogságot teremtenek. Abban hiszek, hogy az emberek munkája, tehetsége, szorgalma, bát orsága azon, hogy változtatnak és önállóak lesznek, ők fogják megteremteni Magyarország sikerét és a boldogságot. Ebben hisz a szociáldemokrataliberális koalíció. (Nagy taps a kormánypártok, moraj a Fidesz soraiban.) Van dolgunk nekünk is, persze. (Az eln ök megkocogtatja a csengőt.) Például az a dolgunk, hogy egy percig se veszélyeztessük (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Sürgősségi ellátás!) , hogy Magyarországra 2010ben már olyan hétköznapok köszöntsenek be, amikor a legtermészetesebb módon mi is euróval f izetünk. Igen, 2010ben Magyarországon euróval fogunk fizetni, és olyan programot fogunk folytatni, ami ezt lehetővé teszi, nemcsak hogy nem veszélyezteti, de támogatni is fogja. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Mert az a növekvő gazdaság, amely mindezt lehetővé teszi, ez a növekvő gazdaság a fedezete minden tervünknek, az adócsökkentésnek, a nyugdíjemelésnek, a kórházfelújításnak, a