Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 6 (161. szám) - Lezsák Sándor (MDF) - dr. Göncz Kinga tárca nélküli miniszterhez - “Mit tud tenni a diszlexiás fiatalok érvényes diplomaszerzésének érdekében?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
69 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Kö szönöm a kérdését. Írásban is válaszoltunk már ugyan a kérdésére, de most szóban is nagy örömmel teszem. 2000ben létrehozta az akkori minisztériumi vezetés a Sportfólió Kht. szervezetet, és e mögött a koncepció mögött az állt, hogy az összes állami tulajd onban lévő sportingatlant egy kézben kezelje az állam, aminek valóban volt racionalitása, hiszen abban hittek az akkori vezetők, hogy a közös, egységes kezelés lehetőséget ad esetleg a keresztfinanszírozás elkerülésére, az üzemeltetést és a fejlesztéseket hatékonyabban lehet folytatni. Sajnos, erre az élet, a valóság és a tények rácáfoltak, megcáfolták ezt a koncepciót. Éppen ezért kellett a minisztériumnak hozzákezdeni a Sportfólió Kht. átalakításához. Hiszen 2001től kezdődően egészen komoly veszteséget h almozott föl ez a kht., amiből az is következett, hogy a szükséges fejlesztéseket nem olyan ütemben lehetett végrehajtani. Éppen emiatt döntött úgy a minisztérium, hogy a tulajdonában lévő ingatlanok közül azokat, amelyek nem tartoznak a nemzeti sportérdek céljából hasznos ingatlanok közé, vagy térítés nélkül átadja önkormányzatoknak, egyesületeknek, sportági szakszövetségeknek, vagy pedig azokat, amelyek a szövetségeknek sem kellenek, és nem szolgálnak, még egyszer ismétlem, nemzeti sportérdeket, eladjuk, és az ezekből befolyó bevételeket próbáljuk visszaforgatni az olimpiai központokra és egyéb más sportlétesítményfejlesztési programok végrehajtására. Ezért indítottuk el a Sport 21 létesítményfejlesztési stratégiát is, hogy ezeket a problémákat tudjuk kez elni. Egykét mondatot tételesen is: a balatonfüredi vitorlástelep nem lesz eladva, és nem kerül átadásra sem, a tatai edzőtábor szintén nem kerül eladásra, egyetlenegy része sem. Ráadásul megfordítottuk a folyamatot, az elmúlt időszakban nagyon sokat fejl esztettünk, és a tatai edzőtáborban most már inkább tudnak sportrendezvényt szervezni, mint esküvőt. Azt gondolom, ez egy dicséretes változás a 2000től folytatott időszakban. A mátrai edzőtábort szintén nem kívánjuk eladni. Eddig szerettük volna bérbe adn i, de az eddigi kísérletek nem jártak sikerrel. A többire pedig az egyperces válaszomban fogok kitérni. Köszönöm szépen a figyelmet. Lezsák Sándor (MDF) - dr. Göncz Kinga tárca nélküli miniszterhez - “Mit tud tenni a diszl exiás fiatalok érvényes diplomaszerzésének érdekében?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Lezsák Sándor, a Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni az esélyegyenlőségi miniszter asszonynak, “Mit tud tenni a dis zlexiás fiatalok érvényes diplomaszerzésének érdekében?” címmel. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Jelenleg felemás a diszlexiás gyermekek és fiatalok jogszabály ok révén történő támogatása, megsegítése. A nyelvtani szabályokat nehezen elsajátító fiatalok számára egy érvényes minisztériumi rendelet a nyelvvizsga területén részletes kedvezményeket biztosít ugyan, csak azt nem veszi figyelembe a miniszteri rendelet, hogy ezek a fiatalok, akik különben más szellemi területen kiválóak is lehetnek, és nagyon erős szorgalom is jellemző rájuk, szinte egyáltalán nem képesek nyelveket tanulni. (17.10) A jelenlegi jogszabályok szerint a diszlexiás fiatalokra sérelmes diszkrim ináció teljesen kizárja az ilyen betegségben szenvedőket a diplomaszerzési lehetőségekből, pedig ők szellemileg épnek, egészségesnek tekinthetők, és bármilyen más tudományágban megállják a helyüket. Ma sok fiatalnak tartják vissza a diplomáját, mert nincs érvényes nyelvvizsgájuk, nem tudnak elhelyezkedni, és