Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 27 (167. szám) - Döntés napirendi ajánlás módosításáról - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ELNÖK (Mandur László):
624 Tisztelt Országgyűlés! A kormányprogram javasolt tízórás időkeretének megoszlása a következő. Az MS ZP képviselőcsoportjának 210 perc, a Fidesz képviselőcsoportjának 204 perc, az SZDSZ képviselőcsoportjának 90 perc, az MDF képviselőcsoportjának 89 perc, a független képviselőnek pedig 7 perc áll rendelkezésére. A frakciók részére biztosított időkeretek ma gukban foglalják a 2020 perces vezérszónoki felszólalások idejét is. Köszönöm. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, jegyző asszony. A Házszabály 53. § (1) bekezdése értelmében bármely képviselőcsoport a határozathozatal előtt há romperces időkeretben felszólalhat. Kérdezem, kívánnake élni ezzel. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak. Most a határozathozatalunk következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetérte a házbizottság javaslatával, amely az időkeretet 10 órás időtartamban határozza meg. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 293 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta az indítványomat. Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a ma kezdődő ülésünk napire ndjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával megkapták képviselőtársaim. A benyújtott önálló indítványokról szintén ez úton tájékozódhatnak képviselőtársaim. Most először módosító indítványokról határozunk. A Fidesz képviselőcsoportja 15 indítványt terjesztett elő. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Tizenhárom!) (13.50) Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 47. § (6) bekezd ése értelmében ezekről vita nélkül határozunk. Döntés napirendi ajánlás módosításáról ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Kérdezem önöket, kiegészítike a ma kezdődő ülés napirendjét a nemzeti petíció - a gáz- és villamosenergiaár emelések terheinek csökkentésével összefüggő törvény módosításáról szóló törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Rövid szünet.) (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlé s! Köszönöm szépen. Bejelentem, hogy az előző szavazás eredményeképpen a nemzeti petíció - a gáz- és villamosenergiaáremelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést az Országgyűlés nem szavazta meg. Kérdeze m a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészítie a ma kezdődő ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számú, Szijjártó Péter, Selmeczi Gabriella és Szakács Imre képviselők - mindannyian a Fideszképvi selőcsoportból - által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészítie a ma kezdődő ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú, Bóka István, Selmeczi Gabriella és Bartha László, Fidesz,