Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 27 (167. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ROGÁN ANTAL (Fidesz):
620 Hogy ez a mondat véletlene vagy sem, arról nem az én véleményemet idézném. A Magyar Hírlap újságíróinak az előző hét második felében jelent meg e gy könyve, amelyben ezek az újságírók úgy tudják, hogy a lemondott miniszterelnök - aki soha nem reagált erre a mondatra, legfeljebb egy közlemény erejéig, de személyesen nem , a lemondott miniszterelnök fontosnak érezte, hogy az adott napilap szerkesztőj ét felhívja és megkérdezze, hogy ez a mondat biztosan szerepele majd a másnap megjelenő interjújában. Ezek után valószínűleg nem volt véletlen. Hogy mire gondolhatott, azt nem tudhatjuk. Egyvalami egészen biztos, hogy a közvéleménynek van erről fogalma. A nyár folyamán olyan ügyek kerültek napvilágra a Szabad Demokraták Szövetsége által vezetett tárcáknál, amelyek az én véleményem szerint normális esetben nem maradhatnak politikai következmények nélkül. Majd az új miniszterelnökjelöltnek, Gyurcsány Ferenc nek kell eldöntenie, amennyiben a parlament miniszterelnöknek megválasztja, hogy indíte vizsgálatot például a Nemzeti Autópálya Rt.nél és a Gazdasági Minisztériumban az M6os autópálya koncessziós eljárása esetén, vagy indíte vizsgálatot az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban. Neki kell eldöntenie, hogy miniszter marade Csillag István és Kovács Kálmán. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Sikerülni fog!) Ez majd ki fog derülni. Azonban nagy kérdés, hogy akinek döntenie kell, az vajon hogyan viseli azt a kettős szerepet, amiben az elmúlt években végül is az életét élte. Van egy olyan magyar közmondás, miszerint egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. (Dr. Géczi József Alajos: Bugacon megülik!) A Magyar Köztársaság jövendő miniszterelnöke - ha a parlame nt megválasztja - életének előző tizenvalahány esztendejét pénzcsinálással töltötte. Sikeres volt e téren, minden kétséget kizáróan. Gyurcsány Ferenc is jól ismeri azt a mondást vagy azt a közkeletű viccet, hogy mi különbözteti meg a nyugateurópai üzletem bert a keleteurópai üzletembertől. Amikor egy nyugateurópai üzletember hazánk fővárosába látogat és parkolni próbál, majd a parkolóautomatába bedob néhány száz forintot, és a parkolóautomata működésképtelenné válik, semmilyen pénzt nem ad vissza, erre az üzletember nem azt kiabálja, hogy “csalás”, hanem azt mondja, hogy “ügyes”. Gyurcsány Ferencre is nagyon sokan mondták az elmúlt esztendőkben, hogy ügyes, az üzleti életben ügyes. Nagy kérdés, hogy ezek a bizonyos ügyek, amelyek az ügyességet talán másfél eképpen is megvilágították az elmúlt másfél esztendőben, hogyan állják majd ki a nyilvánosság vagy éppenséggel a hitelesség próbáját. Ez a miniszterelnökjelölt úron is múlik. Múlik azon, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökjelölt miniszterelnökként vajon meg kívánjae védeni és el kívánjae titkolni Gyurcsány Ferenc milliárdos üzleti ügyeit. Megteszie azt, hogy annál a bizonyos balatonőszödi villánál, amit 2,5 millió forintos éves lízingdíjért szerzett meg, majd állítólag 2,5 millió forint körüli összegé rt visszabérelte tőle az állam, hogy így minél kevesebbe kerüljön a balatonőszödi villa megvásárlása, megteszie végre azt, hogy mindkét szerződést a nyilvánosság elé tárja, mind a lízingszerződést, mind pedig cégének visszabérlési szerződését? Mert erről eddig ön csak beszélt, miniszterelnökjelölt úr, nem tette meg! Megteszie nekünk azt a lehetőséget - amennyiben Csillebérchez hasonlóan a magyar állam, gondolom, ebben az esetben nem kíván pert indítani a villa visszaszerzésére, bár a lehetőség ön előtt á ll, miniszterelnökjelölt úr , akkor megteszie azt, hogy a nyilvánosságra hozott szerződések alapján az ellenzék eldönthesse, hogy indíte pert ennek a villának a visszaszerzésére vagy sem? (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Ugyanúgy csak önön múlik, min iszterelnökjelölt úr, hogy azt teszie (Közbeszólások az MSZP soraiból.) , amit elődje, Medgyessy Péter tett, aki megvárta, amíg egy titkos jegyzőkönyv a múltjával kapcsolatban a nyilvánosság elé kerül, és csak utána oldotta fel a titkot, vagy feloldja azt a bizonyos kihallgatási jegyzőkönyvet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , Kulcsár Attilának azt a kihallgatási jegyzőkönyvét, ahol egy Gyurcsányi Ferencről beszélnek. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Frakcióvezetőhelyettes úr! ROGÁN A NTAL (Fidesz) :