Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 21 (166. szám) - A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - NAGY KÁLMÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz):
597 NAGY KÁLMÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Másfél éves előkészítés után váratlan sietséggel került a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénytervezet a parlament elé, annyira váratlanul, hogy az előterjesztést felülvizsgáló albizott ság a törvénytervezet végleges formáját valóban nem tudta tárgyalni az általános vita megkezdése előtt; ezzel szeretném kiegészíteni Kovács Zoltán és Avarkeszi Dezső képviselőtársaim polémiáját. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy az 1957ben megalkotott ál lamigazgatási eljárási törvény helyett gyakorlatilag új és jó törvény kell. A tervezet előkészítése során rendezett szakmai fórumok is bizonyították, hogy a szakma nagyon vár egy új, átfogó szabályozást. A korábbi kormányok is látták ennek szükségességét, hiszen különböző kormányhatározatok születtek a komplex szabályozásra. Az újraszabályozással tehát egyetértünk. Az új szabályozás szerint nem kötelezhető az ügyfél a szakhatósági állásfoglalások beszerzésére, hanem az alapügyben eljáró hivatal dolga lesz, hogy utánajárjon, beszerezze a különböző engedélyeket; nem kötelezhető az ügyfél olyan adat igazolására, amely bármely hivatal jogszabályban elrendelt nyilvántartásában megtalálható. Annak ellenére, hogy a hivatal szerzi be az adatokat, az ügyintézési hatá ridők csökkennek. Ezek jó elképzelések. Ugyanakkor a kistelepülési hivatalok, körjegyzőségek szemszögéből vizsgálva, ellentmondást is tartalmaz a törvénytervezet, mert ott bizony, ha meg akarnak felelni a törvénynek, valószínűleg létszámot kell növelni. Fo glalkoztatási szempontból ez üdvözölhető is, hiszen a kis falvakban jószerivel az önkormányzat az egyetlen foglalkoztató, de azonnal felmerül a kérdés, hogy ki fizeti a révészt. Miközben a közigazgatás korszerűsítése egyrészt arról szól, hogy létszámleépít és szükséges a takarékos állam jegyében, és a közszférában béremeléseket is csak a létszámleépítés terhére tudnak a települések biztosítani, az ellentmondás egyértelműnek tűnik; hacsak meg nem valósul a jelenleg még érvényben lévő elfogadott kormányprogram , amely szerint minden új önkormányzati többletfeladathoz a teljes fedezetet biztosítja a kormány az önkormányzatoknak. Ennek jelei azonban nem látszanak. Nem ismeretesek az új törvény bevezetésével kapcsolatos hatástanulmányok eredményei, milyen költségtö bblettel jár az önkormányzatok számára a törvény hatálybalépése. A működési költségeket növeli még a szükséges informatikai háttér kiépítésének költsége is, hiszen a kistelepüléseken a törvény hatálybalépésének ez is akadálya, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy jobbára ezek az önkormányzatok tartoznak az önhikis önkormányzatok körébe, miből tudják ők még a működési költségeket növelni. Ezekre a kérdésekre jelenleg nincs válasz. Tisztelt Országgyűlés! A belügyminiszter asszony expozéjában is elmondta, hogy a törvény teljessé kívánja tenni az ügyféli jogokat. Ilyenek például az egyes közbenső döntések elleni bírói út megnyitása, a bíróság által felülvizsgálható hatósági döntések körének szélesítése. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy a közigazgatási üg yekben ítélkező bíróságok fel vannake készülve arra, hogy a jelenlegi ügyek többszörösét el tudják bírálni, biztosítjae a kormány az ezzel kapcsolatos anyagi, szervezeti és személyi feltételeket. Végül egy javaslatot szeretnék mondani a törvény hatálybal épésének esetére. A törvény alkalmazói, a jogalkalmazók nagyobb része nem jogi végzettségű szakember, a törvény hatálybalépése előtt össze kellene állítani egy törvénymagyarázó kiadványt az ügyintézők, törvényalkalmazók segítésére, amelyben a gyakorlatban hasznosítható javaslatok, tanácsok lennének az ügyintézés gyorsítására, egyszerűsítésére, az ügyfelek, vagyis az állampolgárok tájékoztatására is. A törvényhez módosító javaslatokat fogunk benyújtani, kérjük, azokat támogatni szíveskedjenek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Megadom a szót Kosztolányi Dénes képviselő úrnak, Fidesz. DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz) :