Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 14 (196. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - NÉMETH ERIKA (MSZP):
4466 bekapcsolódik a magyar tűzvédelembe. Tehát azt gondolom, hogy az emlék ápolása és a főhajtás valóban egy ilyen alkalommal helyes és tiszteletreméltó dolog. A képviselő úr felhasznált a ezt az alkalmat arra, hogy a tűzvédelemmel kapcsolatos fejlesztésekről, programról és természetesen ehhez kapcsolódóan a költségvetésről is szót ejtsen. Ezért én szeretnék erre is reagálni. A képviselő úr beszélt arról a szakmai elvárásról, hogy az orszá g mentőtűzvédelmi lefedettségét javítani kell, és legfeljebb 20 perc legyen az az idő, ami alatt mindenhova odaérnek a tűzoltók. A képviselő úrnak én szeretném felajánlani, hogy eljuttatom önhöz a Belügyminisztérium OKF által elkészített szakmai stratégiá t, amelynek az alapelveit én a belügyminiszteri programomban meghatároztam, és ezt a feladatot előírtam a főigazgatóságnak, hogy készítsék el ezt a programot. Pontosan ez szerepel benne, hogy jogos az az elvárása minden magyar embernek, minden magyar telep ülésnek, hogy ha valahol tűz üt ki, akkor legfeljebb 20 percen belül odaérjenek - nos, az ennek az elvárásnak való megfelelést és annak a különböző lépéseit tartalmazza ez a program. Igen, ma még vannak olyan területek, ahol ez az idő hosszabb. Nincs az Eu rópai Unióban 15 perces elvárás, nincs ilyen szakmai standard, de hozzáteszem, hál' istennek ma Magyarországon is vannak olyan helyek, ahova ennél sokkal rövidebb időn belül érnek oda a tűzoltók, és minden balesethez, tűzesethez a tűzoltó kollégáink érnek ki először. A képviselő úr azt is megfogalmazta kritikaként, hogy a tűzoltóeszközfejlesztésben nem vállal elég nagy szerepet a központi költségvetés. (8.10) Jogszabály rendeli el, hogy melyek azok a források, amelyekből a tűzoltófejlesztéseket el kell vég ezni. Ilyen a tűzvédelmi bírság, és ilyen a biztosítók 1 százaléka, ami, azt gondolom, nagyon jelentős összeg. Én is örülök annak, és örülök, hogy képviselő úr is kifejezte örömét, hogy soha nem látott nagyságrendű eszközfejlesztésre tudtunk ebben az évben sort keríteni. Ötmilliárd forint értékben került átadásra eszköz: tűzoltóautó, magasból mentők, és egyéb olyan eszközök, amelyek nemcsak a korszerű technikát és azt szolgálják, hogy minél gyorsabban és minél szakszerűbben tudjanak odaérni és dolgozni a tű zoltók egyegy tűzesetnél, hanem a tűzoltó kollégáink védelmét is szolgálják. Mert ugyanilyen fontos, hogy azok az emberek, akik az életüket kockáztatják akkor, amikor tűzből mentenek, amikor mások életét vagy értékeit mentik meg, ők maguk is biztonságban legyenek. Nekem belügyminiszterként kitüntetetten fontos szempont az, hogy a tűzoltók biztonságára ügyelve olyan eszközöket, olyan védőruhákat és védőeszközöket is beszerezzünk, ami az ő biztonságukat garantálja és segíti. Fontosnak tartom azt, és ugyancsa k Széchenyi Ödönre emlékezve szeretném aláhúzni és megerősíteni, hogy nemcsak az állami szervek, hanem egy széles körű összefogásra - állami, önkormányzati, jogszabályi felelősség alapján is - és civil szervezetek összefogására és együttműködésére van ahho z szükség, hogy hatékony legyen Magyarországon a tűzvédelem. Ezért támogatjuk az önkéntes tűzoltóegyesületeket a jövő évi költségvetésben. Képviselő úrnak persze abban igaza van, hogy több pénzre lenne szükség, de mondjon egy területet, ahol nem lenne szü kség több pénzre. Több pénzre lenne szükség nyugdíjemelésre, béremelésre, lakásra és egyéb célkitűzésekre. De azt gondolom, hogy a 2005. év fontos első éve a Belügyminisztérium stratégiai programja végrehajtásának. Köszönöm a megemlékezést. (Taps a kormány párti padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Németh Erika frakcióvezetőhelyettes asszony, az MSZP képviselőcsoportjából, “Tíz év a kisebbségekért” címmel. Képviselő asszonyt illeti a szó. NÉMETH ERIKA (MSZP) :