Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 13 (195. szám) - Döntés Házszabálytól való eltérések tárgyában - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PODOLÁK GYÖRGY jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - SZŰCS LAJOS jegyző:
4346 Tisztelt Ház! Máig ismeretlen a mintegy 40 ezer délvidéki magyar áldozat neve, az ellenük felhozott konkrét vád, ismeretlen a fo gva tartásuk körülménye, ismeretlen a kivégzésük körülménye, s nagy részük esetében mind a mai napig ismeretlen a nyughelyük. A közösen benyújtott önálló bizottsági indítvány azt a célt szolgálja, hogy hatvan év után kegyelettel emlékezzünk meg az áldozato król. Szeretném megköszönni a külügyi bizottság minden frakciójának az együttműködését és a Ház elnök asszonyának a támogatását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr, bizottsági e lnök úr. Kérdezem a további képviselőcsoportokat, hogy kívánnake a felszólalási lehetőséggel élni. (Nincs jelentkező.) Nem kívánnak Tisztelt Képviselőtársaim! Most a döntéshozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály rendelkezései alapján a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a H/13266/1. számú javaslatnak megfelelően eltére a Házszabálytól. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megál lapítom, hogy az Országgyűlés 292 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül a Házszabálytól történő eltérést elfogadta. A házbizottság a Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot a közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló T/13304. számú törvényjavaslat tárgyalása és elfogadása érdekében. Felkérem Podolák György jegyző urat, hogy ismertesse a T/13304/2. számú házbizottsági javaslatot. Jegyző úr! PODOLÁK GYÖRGY jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság javaslata a következő. Az Országgyűlés a közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló T/13304. számú törvényjavaslat tárgyalása során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy az előterjesztéshez módosító javaslatok benyújtására a mai napon 20 óráig le gyen lehetőség; módosító javaslatok beérkezése esetén is az együttes, összevont általános és részletes vitára szintén a mai napon, a módosító javaslatokról történő szavazásra, valamint a zárószavazásra pedig holnap kerüljön sor. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megkérdezem a képviselőcsoportokat, hogy kívánnake a határozathozatal előtt felszólalási lehetőséggel élni. (Nincs jelentkező.) Nem kívánnak. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem önöket, hogy a T/13304/2. számú javaslatnak megfelelően eltérneke a Házszabá lytól. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 297 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a Házszabálytól történő eltérést elfogadta. A házbizottság a Házszabályt ól való eltérésre tett javaslatot az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvéleményformáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról szóló 2004. évi LXIV. törvény módosításáról s zóló T/13342. számú törvényjavaslat tárgyalása és elfogadása érdekében. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse a házbizottság 13342/1. számú javaslatát. Jegyző úr! SZŰCS LAJOS jegyző :