Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 6 (193. szám) - Karsai Péter (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Öntsünk tiszta vizet a pohárba: valóban az agrártámogatások összegének 90%-át 100-nál kevesebb ember teszi el?” címmel
4096 Annál is inkább nem volt sürgető ok a szabál yozáshoz hozzányúlni, mert ellentétben képviselő úr állításával, a magyar állam és a magyar állam nevében sem a rendszerirányító, sem bármely társaság nem fizetett az Európai Rendszerirányító Társaságok Szövetségének, illetve abba az alapba, amelyet ez lét rehozott. Hiszen egymás között az Európai Unió tagállamai nettó elszámolásban vannak, tehát befizetések és visszatérítések illetik őket. Számításaink szerint, ahogy ezt múlt héten is, két hete is elmondtam képviselő ú rnak, a magyar rendszerirányító társaság ebből az alapból visszaigényelhet, tehát senkit semmilyen kár nem ért ebben az ügyben. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. DEÁK ANDRÁS (Fidesz) : Nem is tudom, hogy hol kezdjem, egy kicsit drága folytatásos teleregény, ha napi kétmillió forintjába kerül az adófizetőknek, mert ellentétben államtitkár úr állításával, ezt a magyar villamosipari rendszerirányító befizeti, befizeti ezt az összeget. Hadd jegyezzem meg, hogy ez az 57/2002. számú rendelet az I. mellékletének 4/1. pontjában megszabja azt a díjat, amit ezután be kell fizetni, és miután 2002ben, tehát a csatlakozás előtt még nem tudták, hogy mennyi lesz a díj, oda van írva a mellékletbe, hogy nulla forint. Ezt a nulla forintot kellene kijavítani 1 euróra, és mindjárt rendben lenne. Higgye el, kifizetik ezt, ezt ön ugyanolyan jól tudja, mint a magyar villamosipari rendszerirányító vezérigazgatója, aki a nyilvánosság előtt is elismételte azt, hogy igen a magya r villamos ipar kifizeti ezt a pénzt, és igényli ennek a megtérítését. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválasz illeti meg államtitkár urat. GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Képviselő Úr! Attól, hogy egy állítást többször elmondanak, még nem válik igazzá. Én csak olyan információval rendelkezem, amelyek azt támasztják alá, hogy ezt az összeget a CBTalapba a magyar villamosipari rendszerirányító nem fizeti meg, mert nettó elszámolás va n a rendszer minden egyes tagja között, ahogy ezt többször elmondtam képviselő úrnak és a nyilvánosság előtt is. Az eddigi számítások alátámasztják azt a becslést, amit a szabályozáskor figyelembe vettünk, hogy a magyar rendszerirányító nettó visszaigénylő lesz, tehát ha történetesen időközben, mióta az információmat kaptam, mégis fizetett volna be akár egy fillért is a magyar rendszerirányító, garantálom, hogy ezt vissza fogja kapni. Másrészt, képviselő úr, természetesen lehet olyan szabályozást alkotni, a mi a határmetszéspontokon az 1 euró megfizetésére kötelezi az importőrt. (16.30) Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez az árakba be fog épülni, és a végső fogyasztót terhelni fogja, illetve ennyivel több fogja terhelni a végső fogyasztót. Köszönöm szépen. Karsai Péter (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Öntsünk tiszta vizet a pohárba: valóban az agrártámogatások összegének 90%át 100nál kevesebb ember teszi el?” címmel