Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 1 (192. szám) - A Kárpát-medence határon túli magyar régiói képviselőinek köszöntése - A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a szülőföld-programcsomag létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint a Szülőföld Alapról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - MARKÓ BÉLA, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke:
3979 MARKÓ BÉLA , a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy adódott, hogy a román parlament most vasárnap újraválasztott szenátoraként legelső parlamenti felszólalásomat a Magyar Országgyűlésben mondhatom el. (Taps és derültség.) Úgy adódott, hogy 630 ezer szavazattal a hátunk mögött nem itt, hanem ott folytatunk hamarosan koalíciós tárgyalásokat, amelyek valószínűleg erős befolyással lesznek az erdélyi magyarság sorsára. Úgy adód ott, hogy én, aki magyarnak születtem, magyarként nőttem föl, magyarként éltem és élek, közben románul tárgyalok, románul vitázom, románul kötök vagy bontok föl egyezségeket innen 900 kilométerre, Bukarestben. Úgy adódott, hogy egy másik parlamentben bármi kor megszólalhatok jog szerint, itt pedig csak egészen kivételesen, a Házszabálytól való eltérés szerint. Természetesen köszönöm önöknek a kivételes lehetőséget, sőt sok szempontból mérföldkőnek tartom ezt. Azt mondtam, úgy adódott, hogy kétfelé élünk, két felé figyelnünk, sőt az utóbbi időben már sokszor kétfelé is haragszunk. (Derültség.) De valójában nem adottság, nem elrendelés, nem történelmi fátum hozta így, hanem a Trianon előtti és utáni rövidlátás, magyar politikusoké is, másoké is. Eleink hibájából is vagyunk, ahol vagyunk, éppen ezért egy pillanatig sem hiszek abban, hogy amit elrontottunk, azt nem lehet kijavítani. A huszadik században ez nem sikerült, de sikerülnie kell a huszonegyedikben. Ha csak a demográfiai mutatóknak, a földrajzi tényeknek é s a társadalmi kényszereknek hinnénk, akkor elég nehezen tudnánk megmagyarázni ennek a nemzetnek a rendkívüli túlélési képességeit. Azt például, hogy az én szűkebb pátriám, a Székelyföld innen, Budapesttől 600700, Bukaresttől pedig 200300 kilométerre egy másik állam és egy másik hivatalos nyelv szorításában is megmaradt magyarnak. Ha csupán a statisztikákra alapoztunk volna, akkor már ezelőtt 80 esztendővel abba kellett volna hagynunk a szülőföldön való megmaradásért folytatott küzdelmet. Voltak, akik abb ahagyták. Voltak, akik a könnyebb utat választották, a vándorutat, mert bizony legtöbbször nem eljönni volt nehezebb, hanem otthon maradni. Ha igaz az, hogy a szülőföldön megmaradni és boldogulni nem a végzet kényekedvének, hanem a magyar állam és a magya r nemzet politikusainak döntéseitől függ nagymértékben, akkor az is igaz, hogy amiről ma beszélünk, az ugyancsak befolyásolhatja közös jövőnket. Ám a közös jövőhöz közös gondolkodás, közös felelősségvállalás, közös cselekvés szükségeltetik. Lehetne ez a ma i nap, amikor a határon túli magyar politikusok sorra megszólalnak az Országgyűlésben, egy ilyen közös felelősségvállalás sorsfordító pillanata. Én ugyanis nem hiszek a párt alapú nemzetpolitikában. Nem tudok hinni senki elkötelezettségében, aki minket is Erdélyben hol jobbra rántana, hol balra taszítana, és elfelejti, hogy nem ideológiai alapon vagyunk testvérek, hanem nemzeti alapon. (Taps.) Anyanyelv, kultúra és hagyomány szerint tartozunk egymáshoz, nem pártmeggyőződések szerint. Minden szülőföldprogram jól jön, minden szülőföldprogramra szükségünk van. Magyarország támogatása nélkül az elmúlt másfél évtizedben nem lett volna könyvkiadásunk, megszűnt volna a sajtónk egy része, nem lett volna önálló egyetemünk, nehéz helyzetbe került volna szellemi életün k. Ebben a mostani programban számunkra a legfontosabb kérdés: többe, mint ami eddig volt, avagy nem? Ha több, akkor már léptünk előre. Ha nem, akkor is hasznos lehet az átalakítás, de az alapvető problémákat nem fogja megoldani. Melyek végül is ezek a pr oblémák? Legelőször tisztáznunk kellene, hogy miért is gond nekünk a szülőföldön való boldogulás. Azért, mert másutt, például Magyarországon ma könnyebb magyarként és emberként is boldogulni. Akkor pedig mi tarthatná otthon az erdélyi fiatalt? Természetese n az esély, hogy magyarként is, emberként is boldogulni fog előbbutóbb ott, ahol született. Magyarként persze ma másképpen lehet már élni nálunk is, mint néhány évvel ezelőtt. De egy nagy magyar közösségnek ez még nem elég, autonómiára, autonómiákra van s zükségünk. Ehhez kell a politikai támogatás (Taps.); a költségvetési támogatás pedig ahhoz, hogy minőségi oktatást kaphasson, minőségi életet élhessen egy magyar fiatal Erdélyben. Ehhez valóban a gazdaságot kell fellendíteni, a magyar vállalkozó szellemet megsegíteni, Székelyföld és Erdély más régióinak a gazdasági
