Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 1 (192. szám) - A Kárpát-medence határon túli magyar régiói képviselőinek köszöntése - A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a szülőföld-programcsomag létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint a Szülőföld Alapról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - JAKAB SÁNDOR, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke:
3976 magyar anyagból, teljes egészében a magyar nemzet, magyar büszkeséggel együtt tudott létrehozni és megalkotni. Szeretném átadni azt a plakátot, a melyet mi, nemzeti fórumosok a vasárnapi szavazásra az igen buzdításra kívántunk megalkotni. Ez valahol emlékeztet a határainkra, amely egy kissé a kenyérre is hasonlít. (Felmutatja.) Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban. - Odalép a határo n túli magyarok csoportjához, kezet fog mindegyikükkel, és átadja a plakátot.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! Most a határon túli magyar szervezetek képviselőinek felszólalása következik, a törvényjavaslatban szereplő sorrendnek megfele lően, országonként tíztíz perces időkeretben. Először a Horvát Köztársaság magyar szervezetei vezetőinek felszólalására kerül sor. Megadom a szót Jakab Sándor úrnak, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége ügyvezető elnökének, ötperces időkeretben . JAKAB SÁNDOR , a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kérem, engedjék meg, hogy ebben a történelmi pillanatban, amikor első határon túli felszólalóként szólhatok a rendszerváltás után, megköszönjem azo knak, akik ezt nekünk lehetővé tették, mindenekelőtt Szili Katalin házelnöknek. (Taps.) Tisztelt Ház! A tárgyban forgó törvényjavaslattal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy én és azok, akiket képviselek, nem akarunk nemzetpolgárok lenni, legalábbis add ig nem, amíg nem ismerjük ennek tartalmát. Mi azt akarjuk, hogy lehetősége legyen azoknak, akik közülünk ezzel élni kívánnak, hogy magyar állampolgárok lehessenek, anélkül, hogy a szülőföldjüket el kellene hagyniuk. Mi több mint egy esztendővel ezelőtt írt unk egy levelet az akkori miniszterelnöknek, a köztársasági elnök úrnak és a házelnöknek, amelyben elmondtuk, hogy mi a kettős állampolgárság intézményét belső indíttatásból kérjük, és kérjük azért, mert az az ország, amelyben élünk, a saját nemzettársaina k ezt már rég megadta, függetlenül attól, hogy hol élnek az ország határain kívül. Én azt a tapasztalatot, amelyet a törvényhozás alkalmával Horvátországban szereztünk, és azt a tapasztalatot, amelyet hosszú évek során a gyakorlatból nyertünk, felajánlom ö nöknek. Természetesen a párhuzam nem mindig egyenesen alkalmazható, de talán némi segítséget nyújthat. Ma reggel borotválkozás után még hosszan bámultam a tükörben a tükörbeli képmásomat: megvásárolható vagye, Jakab Sándor? Megvásárolhatók vagytoke ti, h atáron túli magyarok? Megvásárolhatóe apáitok, nagyapáitok emléke, eleitek emléke? A válasz: nem. A becsület nem eladó. A nemzet, ha mégoly kis nemzetrészről is van szó, mint a horvátországi magyarság, nem eladó, sem aprópénzben, sem aranyban nem mérhető. Mi örülünk, és a magunk részéről, ha ezt kérik tőlünk, természetesen támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti a szülőföldünkön maradásunkat; bár nehezen ejtem ki ezt a szót, mert nem azért maradunk a szülőföldön, mert ezt valaki megfizeti, és nem azért költözünk el - már akik , mert valaki ezt nem fizeti meg. Tehát azt kérem, hogy a szóban forgó törvényjavaslatot - ami ma már el is hangzott , a határon túliak is, miután ez nekünk nem adatott meg, kevés volt rá az idő, még egyszer jobban át tanulmányozhassuk, és megtehessük a magunk javaslatait. Amikor mi azt írtuk, hogy „belső indíttatásból”, most erről szeretnék szólni, mert ez a belső indíttatás az, amely bennünket a magyar állampolgárság elnyerésére vagy annak lehetőségére késztet, és egy ben arra, hogy otthon maradjunk a szűkebb szülőföldünkön. Miről is van szó? Mi, drávaszögi magyarok, bennünket otthon tart többek között az a gyermekkori lábnyom, amit először az utca porába húztunk, a hajdanvolt Bodri kutya szőrének a melegsége, amelyet m ég a tenyerünkben érzünk, a lószerszám zörgése, amelyet először engedett
