Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 1 (192. szám) - A Kárpát-medence határon túli magyar régiói képviselőinek köszöntése - A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a szülőföld-programcsomag létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint a Szülőföld Alapról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - NÉMETH ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3966 arányban, amilyenben a járulékfizetésből részesedett. 4. Az egyezmény tényét a magyar kormány tudatosan tagadta el, és ha a román kormány tegnap be nem jelenti ennek tényét, akkor a magyar kormány mind a mai napig nem i smerte volna el ennek a megállapodástervezetnek a megszületését. 5. Nem véletlen, hogy a nyár óta véglegesített egyezmény mind ez idáig nem került aláírásra, és az sem véletlen, hogy október 6ára, a népszavazást követő napra írta ki a következő és valószí nűleg záróegyeztetést a kormányzat. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: December!) 7. Nem felel meg a valóságnak a kormányszóvivő tegnapi kijelentése, hogy a román fél húzódozna az aláírástól, hiszen a román fél bejelentette, hogy készen áll az aláírá sra, már csak azért is, mert európai uniós kötelezettségnek tekinti. 8. Ha még így is lenne, hogy a román fél húzódozna az aláírástól, hölgyeim és uraim, akkor is Magyarország egyoldalúan is felmondhatja a szövegnek megfelelő módon a megállapodást. Tehát ö sszegezném a nyugdíjegyezménnyel kapcsolatos véleményemet, a felelős döntés az igen a kettős állampolgárságra vasárnap, és ezzel utasíthatjuk el azt a szégyenteljes hisztériakeltést, amit a nyugdíjegyezmény kapcsán a kormányzat megengedett önmagának. Örömö mre szolgál, hogy nem mindenki gondolkodik így a Szocialista Párton belül sem, Gyurcsány Ferenc szemmel láthatóan szembekerült most már nem csupán a határon túli magyarság teljes egyetemével, nem csupán a polgári oldallal, hanem a baloldal jobbik felével i s. Ezúton szeretném itt megköszönni a házelnök asszonynak a Szécsényben elmondott szavait is, miszerint ő nem a nemre, hanem a lelkiismereti szavazásra buzdít, szeretném megköszönni a társadalompolitikai tagozatnak az állásfoglalását, amit támogatott Kósa Ferenc, Géczi József és számos olyan szocialista politikus, akik meghallották a Szocialista Párt szavazóbázisa 30 százalékának véleményét, miszerint az igen szavazatot támogatják. Bátorság a részükről, hogy hangot adnak véleményüknek (Közbeszólás az MSZP s oraiból: Nálunk nem kell félni senkinek.) , és lelkiismereti szavazásra buzdítanak. Gyurcsány Ferenc tehát szembekerült nem csupán a határon túli magyarokkal, nem csupán a polgári oldallal, hanem, hangsúlyozom, a baloldal jobbik felével is. Tehát Gyurcsány Ferenc látványosan elszigetelődött. Tisztelt kormánypárti Képviselők! A lelkiismeretfurdalást nem ad hoc ötletekkel lehet ellensúlyozni. A jelenlegi helyzetben egy megoldás van erre a látványos lelkiismeretfurdalásra: igent kell mondani december 5én, mé g nem késő, önök is mindannyian mondhatnak igent. Hadd emlékeztessem a miniszterelnök úrnak a második fázisban kifejtett gondolatait, önök is egyedül lesznek a szavazófülkében. Mondjanak igent a nemzeti összetartozásra és a határokon átívelő nemzeti egység re. Lássák be, hogy az igen szavazatnak nincs kockázata, hiszen nekünk itt kétharmaddal kell a magyar parlamentben megalkotnunk az állampolgársági törvény módosítását. A nem viszont morális katasztrófával érne fel. Félő, hogy oly módon osztaná meg a nemzet et, hogy nagyon nehezen tudna ebből a nemzet kikászálódni. Félő, hogy kiszolgáltatnánk a határon túli magyarságot a szomszédos országok magyarellenes politikai erőinek. Félő, hogy nem az igen szavazatokkal ürítenénk ki a határon túli magyar területeket, ha nem a nem szavazatok vezethetnének el egy kiábránduláshoz és ennek következtében egy nagyarányú elvándorláshoz. Kérjük a kormánypártokat, járuljanak hozzá az áttelepülés és bevándorlás nélküli állampolgársághoz, az európai útlevélhez, a magyar költségvetés i kiadásokkal kapcsolatos garanciajavaslatainkhoz. Nem kérünk önöktől mást, csak annyit, amit a Magyar Állandó Értekezleten önökön kívül mindenki aláírt. Nem kérünk mást, csak azt, amit a szomszédaink mind megadnak, az egyetlen Ukrajna kivételével a honfit ársaiknak. Nem kérünk mást, csak annyit, amit a nyugati világ zöme biztosít a saját honfitársai számára. Nem kérünk mást, csak annyit, hogy a határon túli magyarok lehessenek egyenlőek azzal a közel 200 ezer Nyugaton élő magyar állampolgárral, akiknek van magyar útlevelük, de mivel életvitelszerűen nem tartózkodnak Magyarországon, egy fillérjébe sem kerülnek a magyar költségvetésnek.