Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 29 (190. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - ÉKES JÓZSEF (független): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - FONT SÁNDOR (független):
3675 Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! November 3án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr is részt vett azon az emlékülésen, a magyar tudomány ünnepe 2004. évi rendezvénysorozatának ünnepségén, ahol Vizi E. Szilveszter tartott előadást. Ennek fényében nagyon érdekes a most beterjesztett törvénytervezet, illetve hogy mit is tett az elmúlt időszakban a kormány a kutatásfejlesztés, az innováció, az új tudományok gyakorlati használhatósága érdekében. Viz i E. Szilveszter szerintem nagyon visszafogott volt, amikor a következőket nyilatkozta. Elmondta, az internetes honlapon is megtalálható: “2002ben még a nemzeti jövedelem 1,01 százaléka jutott a kutatásfejlesztés támogatására, 2003ban már csak 0,93 száz alék, az EUátlag ugyanekkor 1,8 százalék. A költségvetési elvonások növekednek a tudásipar utánpótlását biztosító felsőoktatás területén is, az OTKAtámogatás csökkent. Magyarországon ezer munkavállalóra feleannyi K+F dolgozó jut, mint az EUban. Ebben az évben augusztus végéig a nemzeti kutatásfejlesztési programban megítélt támogatásoknak csak 4 százaléka került átutalásra. A bejelentett magyar szabadalmak száma sajnos egyre kevesebb. Ez a helyzet nehezen elfogadható egy olyan országban, amely híres a s zürkeállományáról.” Itt a kormányoldal is többször megemlítette az Európai Uniót, abba való beilleszkedésünket, az Európai Unió fő célkitűzését mint olyan gazdasági tömörülését, amely lélekszámban második Kína és India után, hogy akkor hogyan tovább. Ebben látszik, hogy európai mértékben messzemenőleg alulreprezentált sajnálatos módon a gazdasági háttere a kutatásfejlesztésnek, habár a tudományos szinten mégis kiemelkedő eredményeink vannak. Elnök úr ott felsorolt jó néhány nevet, akik különösen fontos nem zetközi tudományos intézetek, egyesületek, társaságok vezető funkcióiban töltenek be magas tisztségeket. Megjegyzi, hogy alapvető igényünk a mindenkori magyar kormánytól, hogy olyan jogi, törvényi, erkölcsi légkört teremtsen, amiben érdemes lesz itthon mar adni és alkotni, amiben érdemes a gazdaságnak, kis- és középvállalkozásnak, valamint nagyvállalatoknak a K+Fre pénzt költeni. Erről hallhattunk Horváth János képviselőtársam, Lezsák Sándor, Ékes József képviselőtársam hozzászólásában. De nézzük csak meg, hogy mi történt 2002ben! Önök kiadtak egy kormányprogramot. Ebben a kormányprogramban - merthogy a papír mindent elbír - nagyon merész ígéretet tettek; hogyan tovább - ezzel a címszóval - tudomány- és technológiapolitikai feladatok. Kezdve egy idézettel, amely a 13. pontban van, önök ezt biztos ismerik, hiszen önök írták: “A 20032006. négyéves költségvetési időszakban a kormány közvetlen költségvetési támogatással az európai kutatási programokbeli eredményesség fokozásának elősegítésével és közvetett gazd asági és tudománypolitikai ösztönzőkkel biztosítja a magyarországi felhasználású K+Fráfordítások egyenletes növekedését.” Mi történt ugyanebben a pillanatban, mikor önök kiadták ezt a kormányprogramot, majd benyújtották az első, tehát a 2003. évre vonatko zó költségvetési elképzeléseiket? Az történt, hogy a kutatásfejlesztést, amely addig 12 százalékos áfával volt terhelve, önök a 25 százalékos áfakörbe sorolták be, azaz dupla akkora adót vetettek ki rá. Magyarul, itt is érvényesült az a jól ismert technol ógia, miszerint egyik kezemmel adok, a másikkal pedig duplán elveszek. Tehát a technológia itt nem a szó szoros értelmében műszaki technológiai fejlesztésről szól, hanem egy kormányzati technológiai fejlesztésről szól, hogy hogyan kell kétszeresen visszave nni a leginkább rászoruló területektől azt a pénzt, amit egyszer nagy látványosságok közepette odaadnak nagy sajtókampány közepette, aztán az év végére kiderül, hogy semmi nincs belőle. Amiről Lezsák Sándor képviselőtársam szólt, a háttérintézmények. Mit i s írtak önök ugyanebben a kormányprogramban? “Létrehozzuk a környezetvédelmi kutatások új működési és szervezési szemléletet megvalósító országos hatósugarú centrumát. A felsőoktatásban, az MTA kutatóintézeti hálózatában, az agrárkutatás intézményeiben, az egészségügyi országos intézetekben és tankórházakban, valamint a közgyűjteményekben jelentősen növeljük a kutatási minőség fenntartásához kapcsolódó dologi forrásokat és a programtámogatási formában célzottan