Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 29 (190. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
3663 mozgatórugó, úgy tűnik, Magyarország igen hatékonyan, a magyar tu dósok, a magyar kutatók igen hatékonyan működnek. Természetesen alapkutatásokra, természetesen publikációkra szükség van, Molnár Albert képviselőtársam sem azt mondta, hogy nincs szükség publikációkra. Ő azt mondta - és azt hiszem, itt van a dolog kulcsa , hogy az igazi kérdés tulajdonképpen a következő: miért van az, hogy miközben ennyi Nobeldíjasunk van, ezeknek a Nobeldíjasoknak a tudományos eredményei a világon mindenütt előbb hasznosulnak, mint Magyarországon? Miért van az, hogy a jó minőségű tudomá nyos publikációkat Magyarország állítja elő a leghatékonyabban, ám az ezekből a tudományos eredményekből kinyerhető gazdasági előnyökben Magyarország bizony a sor végén kullog? Ha összehasonlítjuk azt, hogy egy tudományos felismerésből, egy dokumentált, al átámasztott, kísérletekkel alátámasztott tudományos felismerésből mennyi időn belül válik gazdasági haszonnal kecsegtető vállalkozás az Egyesült Államokban, és mennyi idő alatt válik Magyarországon, akkor nagyságrendnyi különbségeket tapasztalunk, tisztelt képviselőtársaim. És azt gondolom, hogy itt van a kutya elásva. Nem az a kérdés, hogy túl sokat vagy túl keveset fordítunke alapkutatásra. Szerintem egyébként nemhogy túl sokat fordítanánk, túl keveset fordítunk. Az az igazi probléma, hogy még ehhez a ke véshez képest is rendkívül keveset fordít a magyar gazdaság, fordítanak a magyar gazdasági szereplők arra, hogy az így felismert tudományos igazságokat, az így megismert törvényeket alkalmazva gazdasági haszonra, gazdasági előnyre, gazdasági haladásra tegy enek szert. Ez az igazi probléma, tisztelt képviselőtársaim, és én azt gondolom, hogy ennek szerkezeti okai vannak, sajnos a magyar gazdaságba beépült szerkezeti okai. Következésképpen pusztán ráolvasással ezen nem lehet segíteni, pusztán azzal, hogy többs zör elmondjuk, hogy jobban kéne hasznosulniuk a tudományos eredményeknek, ezen nem lehet segíteni. Sőt, azzal sem lehet segíteni - Herényi Károly képviselő úrnak mondom , hogy előírjuk, hogy tudományos kutatásra, vagy kutatásra és fejlesztésre, vagy innov ációra az éves költségvetés vagy a GDP hány százalékát kívánjuk fordítani. Sajnos, ez egy olyan tévképzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezzel valamit el lehet érni, hogy igen, a GDP 3 százalékát el kellene költeni K+Fre, a GDP 5 százalékát el kellene k ölteni közoktatásra, a GDP 2 százalékát el kellene költeni felsőoktatásra, a GDPnek Isten tudja, hány százalékát kéne költeni egészségügyre. Azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a leghatalmasabb GDP is csak száz százalékból áll, és ha különf éle szaktörvényekben ezeket a százalékokat bebetonozzuk, akkor nagyon hamar eljutunk a százig, és attól a pillanattól kezdve persze kényelmes a helyzetünk, mert nincs szükség pénzügyminiszterre, csak egy könyvelőre, és nincs szükség a tisztelt Házra sem ah hoz, hogy költségvetést alkosson, hiszen az éves GDPt egyszerűen csak ezeknek a százalékoknak az arányában szét kéne osztani. Nem hiszem, hogy ez vinne előre, tisztelt képviselőtársaim. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat azokon a pontokon támadja meg a magyarországi struktúrát, amely pontokon elakad a tudományos eredmények gyakorlati, gazdasági alkalmazása. Nagyon fontos intézkedés a törvényjavaslatban, hogy a kutatásfejlesztés és a technológiai innováció finanszírozására vonatkozó intézkedések között v égre, oly hosszú idő után megjelenik annak lehetősége, hogy az államháztartási törvény általános gyakorlatával ellentétben egy tudományos kutatást nem 1/12enként kell finanszírozni, hogy tudniillik minden hónapban a pályázatban megítélt összeg 1/12ét kel l folyósítani. Tudniillik a tudományos kutatás sajnos úgy működik, hogy az elején elköltjük az erre szánt összeg 8085 százalékát, amikor beszerezzük hozzá a műszereket, a gépeket, az anyagokat, a tudom is én, micsodákat, és attól kezdve már csak a kutató ebédjét meg vacsoráját kell finanszírozni, esetleg a kutatáshoz használt laboratórium bérleti költségét kell finanszírozni az összegből. Tehát semmit nem lehet kezdeni egy olyan pályázattal, amelyben három évre adunk, és 36 egyenlő részletben fogjuk a pály ázatra odaítélt pénzt folyósítani. Ugyancsak a probléma lényegét ragadja meg a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, amely a tudományos
