Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 29 (190. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. JÓZSA ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: - ELNÖK (Harrach Péter): - IVANICS ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3646 versenyképes termékeket hoznak ebbe az országba, és ilyen módon is elősegítik a gazdaság, az ország fejlődését. Tisztelt Ház! Ennek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa a törvényjavaslatot, és természetesen várjuk a törvény esetleges j obbítását szolgáló módosító javaslataikat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Most a bizottsági állásfoglalások, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerü l sor, 55 perces időkeretben. Először megadom a szót a gazdasági bizottság előadójának. Megkérdezem, a bizottság részéről kíváne valaki szólni. (Dr. Józsa István jelentkezik.) Parancsoljon, képviselő úr! Egy gombnyomással jelezze, képviselő úr, a felszól alási szándékát! Józsa képviselő úré a szó. (17.40) DR. JÓZSA ISTVÁN , a gazdasági bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. A gazdasági bizottságban igen élénk vita alakult ki erről az előterjesztésről, ugyanis egyrészről teljesen egyértelmű, hogy azo k a célok, amelyeket az előterjesztés tartalmaz és az államtitkár úr bevezetőjében ismertetett, támogatandók, ugyanakkor elég nehéz megoldani azokat a mechanizmusokat, azt a módot, hogy ezek a források ténylegesen eredményre konvertálható tapasztalatokat é s tudást, használható piaci versenyképességnövekedést eredményezzenek. Ezzel együtt a vita eredménye az, hogy a bizottság támogatja az általános vitára való alkalmasságot, és nagy reményeket fűz ahhoz, hogy a célok nemcsak célok maradnak, hanem minél hama rabb eredményről is be lehet majd számolni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : A bizottság ülésén megfogalmazódott kisebbségi véleményt Ivanics István képviselő úr ismerteti. Öné a szó. IVANICS ISTVÁN , a gazdasá gi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon fontos momentumhoz érkezett a kutatásfejlesztés, a technológiai és alapkutatásfejlesztés területén a tudományos élet, és úgy gondolom, hogy sokkal jobban rá kellene irányítani erre a kérdésre a figyelmet, hiszen versenyképességünk ezen a téren van a legkomolyabb veszélyben. Sajnos nem közelítjük az EU által 3 százalékban megjelölt, kutatásfejlesztésre fordítandó támogatás mértékét a GDP arán yában, hanem lefelé fordult ez a mutatónk. Ezt nem lehet egy törvénnyel helyrehozni, nem lehet elgondolásokkal és jó szándékkal azt az anyagi erőt, műszakitechnológiai kapacitást pótolni, amelyet elvesztegetünk ezekben az években. Ettől függetlenül azt tu djuk mondani, hogy szükség van erre, szükség van elsősorban a hosszabb távú elképzelések formába öntésére, másképp nem is tudunk kapcsolatba lépni, nem tudunk szervesen belefolyni az Európai Unióban folyó kutatásfejlesztési munkába, egyáltalán a magyar in novációs képességet tesszük kockára, ha nem valóban hosszú távú tervekre építjük ezt a kérdést. Ehhez nyilvánvalóan szükség van törvényre. Én sajnos úgy látom, hogy ez a törvénytervezet egy ilyen kis csetlőbotló próbálkozás abban a vonatkozásban, hogy ezz el a kevés pénzzel hogy is, mint is foglalkozzunk. Rendkívül általánosan fogalmaz meg alapkérdéseket is, a támogatásnak a mikéntjét is, szélesre nyitja a kapukat, ugyanakkor az igényeket megfogalmazza, hogy jó volna ezt konkrétan szabályozni, egy hosszú tá vú tervben összefoglalni. Mivel ez az Oktatási Minisztériumhoz tartozik, a bizottsági ülésen számos képviselőtársam jelezte, nem biztos, hogy a legjobb helyen van ez az irányítás, hiszen a magyar innovációból éppen