Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 20 (165. szám) - Garamvölgyi György (Fidesz) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - “A szocialista kormány rossz gazdaságpolitikájáért súlyos árat fizet a kulturális terület” címmel - ELNÖK (Harrach Péter):
364 akinek a tartozás fejében a bíróság döntésére hivatkozva a végrehajtó a bankszámláján lévő pénzt teljesen leemelte, ezen a számlán olyan, gyermekeknek járó támogatások voltak, mint a családi pótlék, az árvaellátás, illetve a k iegészítő családi pótlék, megfosztva ezzel a családot a másnapi kenyér, illetve a tej megvásárlásának lehetőségétől is. Ezért kérdezem államtitkár úrtól, mivel a krízishelyzet végső megoldásába a felelősségteljes önkormányzatok mindig bekapcsolódnak és sze repet vállalnak a megoldásban, lehete a törvényi szabályozást úgy módosítani, hogy a közszolgáltatások felmondása előtt az önkormányzat is kapjon értesítést a szolgáltatóktól. Kérdezem továbbá, joga vane a végrehajtónak leemelni a bankszámláról és a bank nak teljesíteni a végrehajtó követelését az árvaellátás, a családi pótlék, illetve a kiegészítő családi pótlék terhére, illetve mit tehet az a család, amelyik így jár. Várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm. (16.10) ELNÖK (Harrach Péter) : A kérdésre a min iszter úr távollétében Hankó Faragó Miklós államtitkár úr válaszol. DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az idő rövidségére való tekintettel abban a témakörben, amelyet ön kérdezet t: a tartozást elsősorban az adós bankszámlájáról, bankbetétjéről, illetve munkabéréből vagy egyéb, részére folyósított juttatásból lehet és kell behajtani, ezek eredménytelensége esetén pedig a további vagyonából. A végrehajtás tehát kiterjed az egész vag yonra, mivel a tartozásért fő szabály szerint ezzel felel az adós. Emellett alkotmányos követelmény, hogy az állam biztosítsa a követelések érvényesíthetőségét. Léteznek ugyanakkor természetesen mentességi szabályok is, ezek célja, hogy az adós részére biz tosítsák a létfenntartáshoz szükséges ingóságokat, pénzeszközöket, így például a munkáltatótól a bért csak korlátozott összegben lehet letiltani. Ha nem letiltással, hanem az adós bankszámlájának megterhelésével történik a végrehajtás, akkor is létezik men tesség. Mentes a végrehajtás alól az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege, továbbá az ezt háromszorosan meghaladó összeg is. Ez a mentesség egységesen a számla egyenlegére vonatkozik, és nem függ az adott összeg eredetétől vagy a követelés jogcímétől. A z egyenlegből ugyanis nem lehet megállapítani, hogy miféle összegekből tevődik össze. A végrehajtás során tehát a számlapénz, eredetétől függetlenül, elvonható, de csak korlátozott mértékben. Például egy 20 ezer forintos számla tehát teljesen mentes a végr ehajtás alól, vagy egy 50 ezer forintos számla esetében körülbelül 36 ezer forintot kell a számlán hagyni. A mentességi szabály megsértése esetén az adós természetesen élhet jogorvoslattal a bíróságnál. Sajnálom, az idő rövidsége miatt a kormány ez irányú intézkedéséről már nem tudok érdemben beszámolni, de mi szeretnénk bevezetni azt a kártyás rendszert, amely még kevésbé veszélyeztetné az ilyen típusú adósságok ilyen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) módon történő levonását . Köszönöm szépen. Garamvölgyi György (Fidesz) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - “A szocialista kormány rossz gazdaságpolitikájáért súlyos árat fizet a kulturális terület” címmel ELNÖK (Harrach Péter) :